Lábatlan Anno
Egyeztető megbeszélés

Bemutatkozó látogatást tett Bárdos Zoltán a polgárőr szövetség elnőke Dr. Völner Pál megyei közgyűlés elnökénél.
Nem véletlen, hogy Bárdos Zoltán polgárőr szövetsége elnökének első útjai megyénk elsőszámú közjogi méltóságához és rendőr-főkapitányához vezettek.

Bárdos Zoltán megfogalmazta- fontosnak tartom, hogy Komárom-Esztergom megye közgyűlés elnökével, a közgyűléssel, mind a 78 polgármesterével és önkormányzatával, a megyei rendőr-főkapitánnyal, a rendőr-rendőrkapitányokkal, a rendőr-főkapitánysággal és rendőrkapitányságokkal jó munkakapcsolatot ápoljon a polgárőr szövetségünk.
A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta számára elsőrendű cél, hogy a megye valamennyi településén a közbiztonságért, a bűnmegelőzésért tenni akaró helyi polgárok önszerveződjenek, aminek polgárőr egyesületekbe való szerveződését támogatja. Különösen nagyjelentőségű a polgárőr egyesületek tevékenysége azon településeken, ahol nincs rendőrség, nincs körzeti megbízott.
Dr. Völner Pál a továbbiakban meghallgatta Bárdos Zoltán ismertetését a megyei polgárőrség helyzetéről, közeli és távolabb mutató terveikről. Átvette a polgárőrség kétoldalú együttműködési megállapodás tervezetét és kezdeményezte, hogy az ne két, hanem háromoldalú legyen, bővüljön ki a rendőrséggel. Az aláírók pedig a közgyűlés elnöke, a polgárőr szövetség elnöke és a rendőr-főkapitány úr legyen.
A megbeszélés végig jó hangulatban, konstruktív légkörben zajlott.

forrás: Megyei Polgárőr Szövetség
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.