nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyéb hírek / Előzetesben a lábatlani férfi támadója oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
május 2012
előre
Előzetesben a lábatlani férfi támadója
Több személy is a hatóság látókörébe került az elmúlt hetekben, mire rátaláltak, és szerdán elfogták a feltételezett fiatalkorú tettest.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a lábatlani férfi támadóját. A bűncselekmény még júniusban történt, amikor az 57 éves sértett feleségével szórólapokat terjesztett a településen. Különböző területet jártak körbe, hogy gyorsabban menjen a munka, és miután a feleség kiosztotta a rá eső szórólapokat, keresni kezdte férjét, hogy segíteni tudjon neki.

Gépkocsival bekanyarodva az egyik utcába, nagy csoportosulásra lett figyelmes, de a férjét nem látta ott, ezért továbbhajtott. Miután nem találta férjét, visszament oda, ahol a csoport volt, és akkor talált férfira, aki annyira megvertek, hogy már beszélni is alig tudott. Annyit el tudott mondani a nyomozóknak, hogy valaki fellökte, majd ütést érzett a fején. Ennél többre azonban nem emlékezett. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, de állapota mára már kielégítő.

Több személy is a hatóság látókörébe került az elmúlt hetekben, mire rátaláltak, és szerdán elfogták a feltételezett fiatalkorú tettest.

Forrás: www.kekduna.hu


[ 2011.07.29. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

#6302 d-nek: [2011-09-03 10:37:17]
Bele kell rúgni egyet,és utána adni neki 1 "fájdalomcsillapítót" !!!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6294 d [2011-09-01 17:22:56]
Szerintem nem csak egyedül volt az a "fiatalkorú" ugyanis a hírekben mindenhol olvasni lehet hogy csoport...Egyedül nem balhéznak amugy se az "ilyen" emberek, csak csoportosan mint a hírekbe is írva van. Szerintem a többit is elő kellenne venni...
A kertünk arra van amerre az "emlegetett" család lakik...Hetente többször járok arra. Az udvar valami undorító...ezt látni kellene valami környezet védelmiseknek. Arról nem is beszélve hogy az egyik családtagjuk állandóan kéreget az utcán,ott áll a bolt elött és a járó kelöket leszóllitja hogy, cigarettát, pénzt, fájdalomcsillapítót kérjen. És szerintem nem csak engem idegesít ez a dolog. Felháborító amit leművelnek.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6168 bolyongó [2011-08-02 20:56:24]
Kedves Bencsik Zoltán!
Igazán kedves, hogy a messzi távolból is érdeklődéssel követed az eseményeket. Egy kicsit emlékeztetnélek a Magyar jogrendre. Amíg nincs jogerős bírósági végzés/ítélet, addig az előzetesbe tartottakat csak feltételes elkövetőknek nevezik. Amíg nem bizonyítható egy bűnelkövetés, ez a megfelelő elnevezés. Persze mindenki tudja, hogy az elkövető nagy valószínűséggel az a fiatalkorú, aki letartóztattak. Hidd el nem kamu a rendőrség részéről és nem azért vitték be őt, hogy " csak" csináljanak valamit. Te még nem találkoztál ezzel a fiatalkorúval, nem tudod, hogy kevés tavaszt megélt élete során már eddig is mire volt képes. És hidd el, hogy képes erre amivel vádolni fogják. A véleményeket olvasva időnként az-az érzésem, hogy nyuszi szindrómában szenvednek sokan. Ha van a nyúlon sapka az a baj, ha nincs az::))
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6166 Bencsik Zoltán [2011-08-02 14:40:07]
Szerintem pedig csak kamu az egész!!Már ott bűzlik a dolog amikor azt írják "a feltételezett ( és most jön a lényeg ) FIATALKORÚ tettest!!Tehát szerintem be vállaltatták valakivel mert fiatal korú és így más elbírálás alá esik!Meg talán a közösség is el halkul ebben a témában!!Na de majd elválik.Érdeklődéssel várom a fejleményeket!
A hozzászólás sértő! [5/8] 

#6165 városlakó [2011-08-02 14:13:38]
Javaslom mindenkinek, hogy olvassák el Polgármester úr mindenre kitérő, nagyon korrekt válaszát!!

Azt hiszem , most rajtunk város lakókon van a sor, hogyne csak a szánkat jártassuk, de tegyünk is...Vállajuk a tanuskodást, segítsük a bünüldöző szervek munkáját. Nem erőszakkal, de megfelelő lépésekkel tudunk tenni annak érdekében, hogy belássák itt számukra nem terem segély, és egymást figyelve segítve megakadályozhatjuk a lopásokat, verekedéseket...Akkor úgy is elhúznak innen!Valami ilyesmi végett jöttek el Kertvárosból is.
Fogjunk össze!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6164 Kató [2011-08-02 12:29:51]
Sok minden tűnhet ostobaságnak,de az nem jelenti azt,hogy az is csak normális ember számára ez a dolog elképzelhetetlen.Sok mindent beszélhetnénk a család tetteiről mert nem csak ez az 1 alkalom volt az öregasszony a mai napig küldik kéregetni cigi,gyógyszer stb,meg a lopások és egyéb verések
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6163 érdeklődő 13 [2011-08-02 12:09:48]
Figyelem ezeket a hozzászólásokat. Sok igazságot olvastam, meg sok fölösleges indulatot is. De bocsánat, én nem vagyok se polgármester, se képviselő, de el nem tudnám képzelni azt az otobaságot, hogy pénzért telepedhettek volna ide ezek a cigányok. Aki ezt feltételezi, szerintem nem tudja mit beszél. A másik: mit is tett volna a polgármester? Azt, amit tehetett: hivatalos mederbe terelte az ügyet, és (csak gondolom) sürgette, hogy a rendőrség eljárjon. megtörtént. Szégyen és felháborító, hogy Vezér Ferivel mindez megtörténhetett, de nem kell ettől azonnal a városvezetést pocskondiázni. Viszont nem hallottam arról, hogy a polgárőrség tagjai mondjuk megregulázták volna a család bármely közösség ellen cselekvő tagját. Tippeket meg nem akarok adni, hogy hogyan tudna az, akinek a helyzet nem tetszik, másokkal összefogva a köz érdekeinek érvényt szerezni. De nem elég még ebből a szájkaratéból?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6162 Kató [2011-08-02 11:59:44]
Szerintem meg költöztessük a családot a Polgármester úr udvarába aztán csak lesz valami,vagy esetleg indulásnak a család körbefalazásához 200db téglát fel tudok ajánlani
A hozzászólás sértő! [3/8] 

#6161 Lázadó!! [2011-08-02 11:25:31]
Ez majdnem olyan ügy volt, mint a Marian Cozma elleni merénylet!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6160 Lázadó!! [2011-08-02 11:24:34]
HAJRÁ JOBBIK!!!
MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!!!
20 ÉVET A 20 ÉVÉRT!!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#6159 Péter [2011-08-02 11:23:42]
Igazad van ede!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6155 ede [2011-08-01 18:24:44]
Osztom az első hozzászóló véleményét! Igaza van! Toloncolják ki ezt a családot Lábatlanról! Javaslom, hogy csináljunk aláírásgyűjtést. Az Én családom évszázadok óta itt él Lábatlanon, nagyon büszke vagyok a gyökereimre, és még nekem kell félnem!? Botrány, ami itt folyik Lábatlanon! A Polgármester pedig még annyira sem méltatja az embereket, hogy megszólaljon az ügyben! Az eredeti cikket letöröltette az oldalról, a gárdistákat hazaküldte, azt hiszi, hogy ha mindent eltüntet „eltusol” akkor minden rendben? Mi is dugjuk homokba a fejünket, nem hallunk, nem látunk semmit és tűrjük el, hogy kirabolnak, megvernek? A hosszú „nyomozás” eredménye pedig egy kiskorú cigánygyerek? Felháborító? És mindezt miért kell eltűrni? Mer a „Tisztelt Polgármesteri Hivatal” házat vett ennek a „Tisztelt” családnak! Nem másra kell a pénz! Nem! Házat venni nekik! Meg újépítésű lakásokba költöztetni a por népet! Elnézem az új Fisher házat kik jönnek-mennek ott be nagymellénnyel! Háááááát, nem vennék ott lakást Isten a tanúm! Szégyen ami itt megy!!!! Szégyen!!!!!!
A hozzászólás sértő! [4/8] 

#6154 Kató [2011-08-01 17:53:41]
Szerintetek mért nem tesznek semmit Városvezetésre gondolok?Mért nincs fórum,összehívás vagy legalább közlemény,közvélemény kutatás?Biztos most próbálják összekaparni a sallang szöveget.
Nem a Vezér Feri az első eset akit elvert,megvert a "Híres" család.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6153 Érdeklődő: [2011-08-01 17:34:25]
Nem kellene megszólalnia,vagy a Polgmesternek, vagy a képviselőknek ? Valóban igaz,pénzért fogadták be ezt a "családot" ?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6152 Kató [2011-08-01 17:16:38]
Pénzt jelent 7 jegyűt
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6151 bolyongó [2011-08-01 15:06:11]
Tisztelt Kató!

Nem értem a mondatot. A 1.5K mit jelent?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6150 Kató [2011-08-01 14:54:39]
Több Faluba,Városba probléma volt a családdal,de a Mi nagyszerű Városvezetésünk 1,5k-ért bevállalta.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6149 -ismeretlen- [2011-08-01 09:45:50]
http://hvg.hu/itthon/20110729_labatlan_szorolapozo_ferfi
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6148 bolyongó [2011-08-01 09:07:39]
Higgyétek el, azt a személyt vitték el, aki elkövette a bűntettet Feri ellen. A családban ő a hangadó, ő az aki minden balhé kezdeményezője, agresszív és kötekedő. A rendőrség most jó munkát végezett, hiszen nem lehetett egyszerű találni olyan személyt, aki tanúskodni mer ellenük. Az egész családot sajnos nem lehet letartóztatni, arra nincs jogszabály. Gondolom a rendőrség, ha tehette volna, elvitte volna az egész bagázst. Azt hiszem, hogy most nem érdemelnek bántó megjegyzéseket, hiszen jól végezték a dolgukat. Bár minden ügy ilyen eredményes lenne.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6147 Közödnek: [2011-07-31 21:43:35]
Igen,mindenki bűnhődjön a tetteiért! Csak a fura az,hogy ők vannak kisebbségben.De csak itt "kint".Menj be 1 börtönbe,csak az igazgató fehér bőrű. Mit gondolsz mért nem tesznek közzé 1 statisztikát,a börtönlakók hova tartozásáról? Melóztam börtönben.Ismerem "őket",az ki van zárva,hogy egy 15éves cigány gyerek neki merjen menni valakinek a nyílt utcán egyedül! Csak falkában támadnak ,min a kutyák!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#6146 vacak [2011-07-31 21:31:18]
közöd!teljesen egyetérted veled nagyon jól meg mondtad amit akkartál
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6145 közöd [2011-07-31 20:19:37]
Az a helyzet , hogy mindenki a saját tetteiért felelős.Legyen az cigány vagy paraszt, fekete vagy fehér. Az , hogy ki minek születik , arról nem tehetünk.Ha történnek ilyen esetek , akkor az elkövető bűnhődjön, hovatartozástól függetlenül. de azért nézzünk már szét , hogy nem csak a cigány lop , csol ,hazudik ,öl.Ez sajnos nem ezen múlik.Az pedig , hogy semmit nem kap ,mert fiatalkorú,cáfolom.A környezetemben csak lopásért 3 hónapot kapott a fiatalkorú, aki nem cigány.Na ,de ez az én véleményem.
A hozzászólás sértő! [3/8] 

#6144 -ismeretlen- [2011-07-31 18:21:46]
A "k" családfőt is elő kellene venni! Ha az én fiam,vagy valaki aki a házamban lakik, ilyen aljas tettre vetemedne,a nyakánál fogva vinném a rendőrségre! Ő meg lenyilatkozza az újságoknak,hogy tévézett az egész "család"! Fotóztassa,sajnáltassa magát,hogy "félnek és nem mernek az utcára menni"! Az ilyeneknek nincs helye Lábatlan városában!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6143 Lázadó!! [2011-07-31 12:11:11]
Állandóan csak a cigányok csinálják a balhét. A tököm tele van már velük. De hát nem lehet csinálni semmit ezekkel a patkányokkal, mert ez a tetves kormány cigánybarát!!!!
HAJRÁ JOBBIK!!!!!!
A hozzászólás sértő! [5/8] 

#6142 István [2011-07-31 12:10:03]
Igen, már bejött az a törvény hogy ha kiskorú ha nem, büntethető. És nem hiszem hogy egy ment rá a Feri bácsira, hanem többen, hiszen a cigányok (patkányok) erről híresek. Csak balhézni tudnak. Nem tudom, hogy mi a faszt keresnek még mindig itt Lábatlanon!!! El kellene őket vinni Vietnámba vagy Birkenauba!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [5/8] 

#6138 1 szemály [2011-07-30 23:34:23]
pláne hg a "fiatalkoru"viszi el a balhét a tőbit meg futni hagyák ennek nm igy kellene lennie!!!hanem ugy hg az őszeset vagy ki tiltani egész magyarországról vagy le csukni élet fogytik...na én ezt igy gondolom......!!!
A hozzászólás sértő! [5/8] 

#6137 -ismeretlen- [2011-07-30 23:21:33]
A zsaruk meg még el is hiszik, hogy a fiatalkörú tette mindezt. Persze őnekik talánn ez a könnyebb, igy nem kell tovább keresgélni az igazi tettest. Így több idelyük marad a többi idiótára akik odahajtanak hozzájuk az úton 10 km-el többel. Azokat jól megszekszuálják több 10ezer forintos csekkel amit majd a szegény kissebség támogatására fordíthatnak.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6133 -ismeretlen- [2011-07-30 17:31:03]
Nem írnák ki a "fiatalkorú" nevének kezdő betűit? Lehet,hogy nem is "K"-val kezdődik? A "családfő" úgy nyilatkozott,békésen tévéztek otthon,semmit nem hallottak!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6129 Dante [2011-07-30 10:39:42]
Egy látszatcselekedet, hogy tudjanak valamit mondani hogy ők már pedig tettek az ügy érdekében és ,,elfogták a tettest".. csak az a baj, hogy ettől a probléma ugyan úgy megvan és semmi nem oldódott meg.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6128 Kató [2011-07-30 07:58:47]
Az embernek az az érzése csak bűnbakot kerestek és találtak egy fiatalkorút.
Jó lenne ha a Városvezetés itt beleértve a Kisebbségi önkormányzati tagokkal összefognának és kivetnék a Városból a nemmegfelelő egyéneket.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#6126 -ismeretlen- [2011-07-29 19:58:20]
Már büntethető.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#6125 Lakó: [2011-07-29 18:55:55]
Naná,hogy a "fiatalkorú" viszi el a "balhét"! Hisz szinte semmit nem kap,a majdnem GYILKOSSÁGÉRT !!! A többieket meg toloncolják ki a városból!
A hozzászólás sértő! [0/8] 


Új hozzászólás

Hozzászólás beküldéséhez kérjük, oldja meg az alábbi feladatot:
hetvennégy mínusz negyvenhat =
(Azért van erre szükség, hogy megkülönböztessük a hús-vér felhasználókat a weben mindenhol jelen lévő, az oldalakat teleszemetelő robotoktól.)
Név:

Hozzászólás:
Kapcsolódó képek
-