2006 tavaszán a kb 120 éves, de az utóbbi időkben megsérült Erzsébet hársfát
egy osztrák fasebész táraság gyógyította, konzerválta állapotát. Titkon arra
számítottunk, hogy a fa további 100 évig élhet. 2006. október 7-én ismeretlenek
felgyújtották, a Kálvária-dombon álló két hárs egyikét. A vandalizmus hatására a
hárs törzse elvékonyodott, de ágrendszere nem sérült. Egy héttel később sajnálatos
módon ismét tüzet raktak ismeretlenek a hárs belsejében. A második tűzesetet már
nem élhette túl a fa, hiszen ágrendszerét a néhány cm vastagságúra vékonyodott
törzs nem tudta megtartani. A fa életveszélyessé vált és elkerülhetetlen lett
kivágása. A hárs kivágását ugyanaz a ’fasebész’ társaság végezte el, akik 2006
tavaszán azon dolgoztak, hogy a fa még hosszú időn át településünk dísze maradhasson.
Kálvária-dombunk képét meghatározó Erzsébet királyné halálának emléket állító 4
hársfából mára egy maradt. A több mint 100 éves hárs pusztulása is annak a cél
nélküli vandalizmusnak esete, mely tönkre teszi természeti-, épített értékeinket,
játszótereinket, buszmegállóinkat, közterületeinket. Az erőszakos pusztítás nyomán
keletkező veszteségek csupán egyik eleme az okozott anyagi kár, a keletkezett erkölcsi
kár talán még jelentősebb, hisz a megrongált közterületek az elhanyagoltság látszatát
keltik és hozzájárulnak rossz közérzetünkhöz.
Azonban nem törődhetünk bele a vandalizmus által létrehozott állapotba, tennünk kell
azért, hogy a közterületeink rendezettek legyenek és a település képét meghatározó
természeti értékeink ne tűnhessenek el. 2007. március 7-én a kivágott hárs pótlásra
került. Gondos kezek elültették és csak remélni lehet, hogy ez a fa elődjéhez képest
még magasabb kort élhet meg.
[
2007.03.27.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás