Ismeretes, hogy a Kormány 2004. október 27-én délután az ország egész területén lévő valamennyi fűszerpaprika gyártót határozatilag kötelezte a gyártás és kereskedelmi forgalomban lévő összes fűszerpaprika mikotoxinra (aflatoxinra) történő laboratóriumi vizsgálatának elvégzésére.
A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy több gyártó illetve forgalmazó termékében korábban
aflatoxin szennyezettség volt kimutatható.
Az aflatoxin a magyar éghajlati körülmények között nem képződik, így jelenléte a fűszerpaprikában azt jelenti, hogy abban más országokból származó import paprika került
bekeverésre.
Az aflatoxin egészségkárosító (májkárosító, rákkeltő) hatású.
A vizsgálat eredményéig valamennyi, az Ország területén lévő, fűszerpaprika tétel Kormány
intézkedés révén zárolásra került, tehát forgalomba nem hozható (nem árusítható),
közétkeztetésben, vendéglátásban nem felhasználható.
A fentiek értelmében csak negatív laboratóriumi eredménnyel rendelkező fűszerpaprika kerülhet ismételten forgalomba, és csak a bevizsgált paprika tételek fogyaszthatók.
A forgalomban lévő készleteket mindaddig raktáron kell tartani,
amíg a laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen nem igazolják a termékek fogyaszthatóságát.
A már vizsgált és negatív eredményt kapott fűszerpaprika készítmények folyamatosan
frissített listája a www.antsz.hu internetes honlapon olvasható, valamint információ kérhető
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei és városi intézeteitől is.
A sajtóhírekben megjelent „2005. április 15-i” minőségmegőrzési határidő semmisnek tekintendő. Az ÁNTSZ honlapján megjelenő negatív listán szereplő termékek forgalmazhatók és használhatók fel. A laboratóriumi eredmények közlése folyamatosan történik.
A nem vizsgált vagy kifogásolt mintájú tételek zárolását, visszagyűjtését a gyártó köteles
elvégezni.
Az ÁNTSZ feladata a fűszerpaprika őrlemények, a paprika tartalmú fűszerkeverékek és krémek
kereskedelmi forgalmának, valamint a vendéglátásban és a közétkeztetésben történő
felhasználásának fokozott ellenőrzése. Munkatársaink jelenleg is helyszíni ellenőrzéseket végeznek.
Dr. Sári Katalin
városi tisztifőorvos
Esztergom
[
2004.10.30.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás