nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyházi hírek / Havi imaszándékok - július oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
március 2021
előre
Havi imaszándékok - július
Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban 2011. július 10. Évközi XV. vasárnap, Imaszándékok 2011. július

'…aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz...' / Mt 13,23/

- Örömmel láttam, hogy a piszkei templom búcsúját szépen és méltósággal ünnepelhettük. Köszönet a szolgálatokért!
- A 'Péter-fillér' gyűjtésre adott adományként Piszkéről és Lábatlanról 10,000 Ft-ot, Süttőn pedig 8,500 Ft-ot továbbítunk a testvérek jóvoltából.
- A héten kedden reggel 8 órakor Piszkén Szentmisével kezdődik a hittanos nap, melyre szeretettel várjuk a kisebb és a nagyobb hittanosokat. Jelentkezni szóban most, a Szentmise után lehet. Egyúttal köszönet azoknak a felnőtt és Ifis segítőknek, akik a múlt csütörtöki Süttőn tartott hittanos napon szolgáltak.
- Ugyancsak kedden kerül sor a süttői kálvária peres ügyének következő tárgyalására. Az eljárás elölről kezdődik, mert az ítélőtábla ítélete szerint első fokon tárgyalják újra az ügyet. Az ügy kimenetele azon is múlik, hogy melyik fél tud több hiteles tanút felsorakoztatni. Ezért kérem, hogy aki tud olyan dologról, mely érdemben befolyásolja az ügyet, még vasárnap feltétlenül jelezze nekem, hogy segíteni tudjon. Bármilyen apróságnak tűnő körülmény is fontos lehet, ezért inkább jelentkezzünk, és az ügyvédünk segít eldönteni, vajon fontos-e az adott körülmény. Ez nem jelenti a keddi tárgyaláson való megjelenést, tehát az időkorlát ne jelentsen akadályt. Mindemellett imádkozzunk e szándékra is. A többi júliusi imaszándékot a hátoldalon/másik lapon olvashatjuk.
- Vasárnap kezdődik a Jézus Szíve nővérek által szervezett gyermektábor, melyen – hosszú évek hagyománya alapján – e plébániákról is sokan vesznek részt. Imádkozzunk e tábor sikeréért is!

Tájékozódhatunk még a kihelyezett plakátokról, illetve a világhálón
a napló (http://szentlipot.blogspot.com/)
a képtár (https://picasaweb.google.com/szentlipot) és a naptár (http://www.google.com/calendar/embed?src=szentlipot%40gmail.com&ctz=Europe/Budapest) lehetőségeken keresztül.

Imaszándékok - 2011. július
Szentatya júliusi imaszándékai:

Általános imaszándék:
hogy a keresztények járuljanak hozzá az AIDS-betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítéséhez, különösen a legszegényebb országokban.
Missziós imaszándék:
a missziós területeken szolgáló szerzetesekért, hogy az Evangélium örömének tanúi és Krisztus szeretetének élő jelei legyenek.

Erdő Péter bíboros atya júliusi imaszándéka:
Hogy Boldog Scheffler János vértanú püspök közbenjárása támogassa a papokat a hivatásukban való kitartásra.

Piszkén és Süttőn nem volt kérés, ezért összefoglalva a következő szándékokra imádkozunk:

A süttői kálvária-ügy, és a piszkei plébániaházak ügyének megoldásáért. – A plébániáinkon idén házasságot kötött és még idén házasságot kötni szándékozók tiszta szándékáért és a hűség erényéért. – A hittanos-napok gyümölcsöző voltáért. – Az első szentgyónásra és szentáldozásra készülő gyerekekért. – Azért, hogy a föld termését mindenütt megbecsüljék és ne feledjenek el hálát adni érte!

Pestszentlőrincről érkezett szándékok:
Egy testvérünk gyermekéért. Nemzetünkért. – Egy másik testvérünk államvizsgája sikeréért, forgalmi vizsgája sikeréért, elhelyezkedési lehetőségért, a társa megtalálásáért, családja testi-lelki egészségéért, testvéröccse nyelvvizsgája sikeréért. – Egy család az ismerős házaspárért és gondjaik megoldásáért, valamint Gyermekeik testi-lelki egészségéért, a hittanos táborok gyümölcsöző voltáért, a Családfő álláskeresése sikeréért.


[ 2011.07.11. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-