Május 19-én hatodik alkalommal tartották összejövetelüket a kistérség
helytörténeti kutatói Süttőn.
A vándorgyűlés szervezője és házigazdája ez alkalommal Barakka Gábor volt.
A községháza tanácstermében összegyűltek Süttő múltjáról és nevezetességeiről
hallhattak színes előadást, majd Nagy Endre polgármester beszélt a település
jelenéről, jövőjéről és további terveikről.
Távozás előtt a szokásos kedves figyelmesség; a kutatók számára mindig értéket
jelentő helytörténeti dokumentumok ajándékozása a vendéglátó- szervező részéről.
Barakka Gábor kalauzolásával a közeli Szent Lipót templomban Szabó János plébános
ismertette a kora barokk stílusú templom történetét. Ezt követően a Szent Ilona
kápolnánál az atya ismertetőjéhez kapcsolódva Barakka Gábor és Primusz Sándor is
elmesélt néhány érdekességet az épület korábbi sorsáról.
Békevári János kőfaragómester műhelyéhez érve, munka közben láthatták a hatalmas,
modern gépeket. A mester beavatta a vendégeket a kőfaragó munka nehéz, de szép
rejtelmeibe.
A délután méltó befejezéseként a tizennégy tagú csoport ellátogatott a Primusz -
házaspár kétszáz éves pincéjébe.
A házigazda pincetörténeti ismertetője után, kedves vendéglátás és terített asztal
mellett, jó hangulatú baráti beszélgetés közben értékelték a látottakat és hallottakat.
Terveik szerint az őszi találkozókat augusztustól Ácson, Táton majd Máriahalmon és
végül ismét Lábatlanon tartják a helytörténeti kutatók és pártoló tagjaik.
Helytörténeti Kerekasztal VI. vándorgyűlésén
készült képek megtekintése
[
2006.06.19.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás