Gyógyulnak a lábatlani iskolások, hétfőtől újra tanítás - A betegség 1-3 nap alatt lezajlott, enyhe és középsúlyos tünetekkel

Jobban vannak azok a lábatlani iskolások és óvodások, akik múlt héten a H1N1 vírustól betegedtek meg. A helyi általános iskolában és óvodában a múlt héten rendelték el a kényszerszünetet. A mintegy 440 általános iskolás 30-40 százaléka fertőződött meg a múlt hét első felében, majd az óvodások között is felütötte fejét a vírus. A betegség 1-3 nap alatt lezajlott. A diákok az új influenzától betegedtek meg, a H1N1 vírus a megvizsgált minták mindegyikében kimutatható volt. Az óvodásoknál eddig négy igazolt pandémiás esetről tudni. Az oktatási intézmények diákjai már jobban vannak, így hétfőtől újraindul a tanítás Lábatlanban.
A betegség 1-3 nap alatt lezajlott, enyhe és középsúlyos tünetekkel, vagyis a legrosszabb esetben magas, nehezen csillapítható lázzal és köhögéssel kellett megküzdeniük a betegeknek. A jellemző inkább az volt, hogy 1-2 napig feküdtek és gyengének érezték magukat a diákok. A diákok valóban az új influenzától betegedtek meg, a H1N1 vírus ugyanis a megvizsgált minták mindegyikében kimutatható volt. Az óvodásoknál eddig négy igazolt pandémiás esetről tudni.
A szakértő szerint a rendkívüli szünet meggátolta az új influenza gyors terjedését. A pandémia váratlan kitörése miatt jövő hétre tolódik az oltási kampány megkezdése az iskolákban.
Forrás: www.kekduna.hu
[
2009.11.20.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás