
Lábatlan Anno
Hirdetések 2012. január 28.

"Ki ez? Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki." /Mk 1,27/
A héten ünnepeljük Urunk templomban való bemutatását. Csütörtökön Piszkén 17, Sárisápon 19 órakor lesz Szentmise. Ezek keretében szenteljük meg a gyertyákat is, melyeket katolikus hittel használunk. A Szentmisére hozzuk magunkkal az otthoni imádságos célra szánt gyertyákat.
Sárisápon e nap a felsősök hittanórája elmarad, de minden hittanost várunk az esti Szentmisére, hiszen e napon különös szeretettel kell imádkoznunk a gyermekekért .
Első péntek következik. Lábatlanon 16.30-kor litániával, Sárisápon 17 órakor keresztúti áhítattal engesztelünk.
Ma délután a sárisápi, holnap a süttői, pénteken pedig a piszkei Képviselő Testületek tagjait várom szeretettel a meghívóban jelzett időben és helyen.
Továbbra is várjuk az imaszándékokat, melyeket a sekrestyében leadva, vagy világhálón keresztül küldhetünk be.
Szombaton, azaz február 4-én, Piszkén, míg jövő szombaton, azaz 11-én Sárisápon szervezünk Plébániai farsangi alkalmat, melyre minden korosztályt szeretettel hívunk és várunk.
Tájékozódhatunk még a kitett szórólapról, a kihelyezett plakátokról, illetve a világhálón a napló (http://szentlipot.blogspot.com/) a képtár (https://picasaweb.google.com/szentlipot) és a naptár
(http://www.google.com/calendar/embed?src=szentlipot 40gmail.com&ctz=Europe/Budapest) lehetőségeken keresztül.
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.



