Judokáink 21-én az UTE termében rendezett Serdülő Országos Bajnokságon vettek részt.
Eredményeink:
Lányok 52 kg: 3. Hédai Melánia, sajnos Meli súlycsoportot váltott a nyár folyamán és ide
még nem tudott bele erősödni. Így is a döntőbe jutásig két mérkőzést ipponnal nyert, a
döntőbe jutásért folyó mérkőzésen végig vezetett, a végén rálépett egy dobásra.
A fiúknál Nagy Márk a 40 kg-ban 5. lett. Sajnos Márknak ide még kicsi a súlya, ő is most
került feljebb, neki is sokat kell erősödni. Győzelemmel kezdett, majd jött egy vereség és
a vigaszágon folytathatta. Itt is győzelemmel kezdett, majd a harmadik helyért folyó
küzdelemben, nagy csatában egy kokával vesztett.
60 kg-ban Bencsik Zoltán 9. lett. Első két mérkőzését nagyon szépen nyerte, majd
következett a súlycsoport UTE-s favoritja és győzött. Maradt a vigaszág, itt egy
vereséggel zárt Zoli. Ez volt élete első országos bajnoksága és nem játszott alárendelt
szerepet.
55 kg-ban Kovács Krisztián egy győzelem után kikapott. Neki is a vigaszág maradt, sajnos
vereséggel.
81 kg-ban Krajcsovszky Bence helyezetlenül zárt.
A hétvégén Hédai Mónika a felnőtt II. O. OB-n indul.
Edzők: ifj. Fizel József és id. Fizel József
[
2007.10.24.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás