
Lábatlan Anno
Kedden ismét jönnek a Leonidák

A Leonidák meteorraj az 55P/Tempel–Tuttle-üstökös [1] törmeléke, az utóbbi évek legismertebb és egyik legjobban megfigyelt raja. A tankönyvi leírás szerint általában csak néhány meteort ad óránként, ám 33 évente, a Tempel–Tuttle-üstökös visszatérései idején az aktivitás drasztikusan megemelkedik, nem ritka a meteorviharok kialakulása.
Az 1998-ban esedékes üstökös-visszatérés óta már egy évtized is eltelt, ám a raj csak nem akar megnyugodni, ami teljesen átírta és elavulttá tette a fenti leírást. Nemcsak a visszatérés évében van jelentős aktivitás, hanem utána még sok éven keresztül. A korábbi felfogás talán abból a helytelen elképzelésből származik, hogy a meteorkitöréseket a napközelben lévő üstökösből éppen kiszabaduló por okozza. Ez azonban nem így van, az 1998-ban kiszabadult por, majd a XXII. század észlelőnek nyújt gyönyörű látványosságot.
Az elmúlt évtizedek meteorkitöréseit, jelentős aktivitásait a korábbi évszázadok során kidobott porfelhők okozzák, melyek a Jupiter gravitációs hatása miatt távol kerültek az üstököstől. A tavalyi jelentős aktivitást például az 1466-ban kidobott porfelhő visszatérése eredményezte, idén ugyanez, illetve az 1533-as okozhat jelentős meteortevékenységet november 17-18. éjszakáján – írta meg [2] a Hírek.csillagászat.hu.



A tavalyi kitörést az az anyagfelhő okozta, amely az üstökös 1466-os napközelsége idején szabadult ki a magból, és idén is ez kerül a közelünkbe. A különbség az lesz, hogy szinte ugyan abban az időpontban az 1533-as felhőn is áthaladunk, a két porfelhő együttes hatása pedig akár 200 ZHR-es aktivitást is adhat, ami már igen szép hullás. A kitörés várható időpontja november 17-én 22:45 környékén várható.
Ekkor a radiáns csak néhány fokkal van a horizontunk fölött, ami sok meteor elvesztését jelenti, ám olyan látványosságot kínál, amelyre mindenki emlékezni fog, aki látta. A horizont közelében lévő radiáns ugyanis azt jelenti, hogy a meteorok nagyon hosszú utat tesznek meg a légkörben, repülésük 2-4 másodpercig is tarthat, miközben a teljes égboltot keresztülszántják. A 2001-es maximum idején már megfigyelhettünk egy ilyen hullást a Mátrából.
A meteorkitörések azonban csak sötét égboltú, fényszennyezéstől mentes helyről észlelhetők, így jó idő esetén mindenkit bíztatunk arra, hogy szervezzen egy kisebb túrát a hegyekbe, vagy a vidéki telekre, ahonnan teljes pompájában látható a meteorhullás. A megfigyeléseket nem érdemes este 10 előtt elkezdeni, de fél 11-re már legyünk készenlétben, hogy semmiről se maradjunk le. Kémleljük a déli vagy az északi eget, és fontos a jó kilátás, lehetőleg a körpanoráma.
Amennyiben az időjárás megfelelő lesz, próbáljunk meg minél keletebbre menni az országban, hogy magasabban láthassuk a radiánst. A hajnal beköszöntével az aktivitás valószínűleg csökkeni fog, ám az emelkedő radiáns kompenzálni fogja ezt, így érdemes lesz pirkadatig lesni a meteorokat. Mivel egy nappal később lesz újhold, a Hold fénye nem fogja zavarni a megfigyeléseket, csak az időjárásnak kell kedvezően alakulni, hogy ideális Leonida-maximumot figyelhessünk meg.
Forrás: www.index.hu
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.



