
Két ülés között történt

B E S Z Á M O L Ó
a két ülés közötti eseményekről
December 15-én volt az előző testületi ülés.
A decemberi tanítási szünetben az Arany János iskola a hivatal közreműködésével sikeresen átköltözött a Dózsa Gy. úti telephelyére,. A tanírás január 4-én ott kezdődött.
Január 8-án Esztergom – Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulási ülés volt. Az ülésen döntöttek a közmunka pályázat benyújtásáról.
Január 12-én Regio Regia Közép-dunántúli Régió Tatabányai Kirendeltségétől keresett fel M. Tóth Sándor munkatárs. Tájékoztattuk az elmúlt év eredményeiről és megállapodtunk, hogy az újságban ez évben 2 alkalommal jelenik meg riport Lábatlanról.
Tiba István a Rákóczi F. út 138-140. I/2. szám alatti önkormányzati bérlakást hivatalunk rendelkezésére bocsátotta, a Rendőrkapitányság még új bérlőt nem jelölt ki.
Január 19-én az alpolgármester, a Településfejlesztés és Környezetvédelmi, valamint a Pénzügyi – Gazdasági Bizottság elnöke és a hivatal vezetői részvételével megbeszélést tartottunk a 2010. évi költségvetés összeállításával, elsősorban a kiadások csökkentésével kapcsolatosan.
Január 20-án Polgári Védelmi Kirendeltség egyeztetést folytatott az életvédelmi létesítmények (óvóhelyek) 2010. évi ellenőrzéséről.
Január 22.-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett a Rudnay Társaság kiállításának meghívóján sokan vettek részt.
Január 25-én Komárom – Esztergom Megyei Közgyűlés Térség és Gazdaságfejlesztési Bizottság ülése volt. Az ülésen meghatároztuk a bizottság éves munkatervét, valamint egyéb napirendi pontok kerültek megvitatásra.
Január 26-án a Polgármesteri Hivatal megkezdte a hulladékkezelési szerződések ellenőrzését, a szerződéssel nem rendelkező lakosok írásos felszólítást kapnak, a szerződést 15 napon belül visszaellenőrzi a hivatal.
Január 28-án Komárom –Esztergom Megyei Közgyűlés volt. Meghatározásra került az éves munkaterv, valamint több egyéb napirendben határozott a közgyűlés.
Január 29-én a „Hölgyek Lábatlanért” civil szervezet rendezésében meghirdetett KI – MIT – TUD első elődöntője volt, a második elődöntőre február 5-én, a döntőre február 12-én kerül sor a Gerenday Közösségi Házban.
Február 1-jén Nyergesújfalu Városházán Duna – Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás kihelyezett ülése, valamint Pedagógiai Szakszolgálati ülés volt. Az ülésen Boda Csaba alpolgármester és a jegyző asszony vett részt.
Tájékoztatom a Tisztelt képviselőket, hogy
Több alkalommal tárgyaltam az új iskola homlokzatát díszítő kerámiafal kivitelezéséről.
Több alkalommal tárgyaltam az önkormányzat ellen a Piszkei lakótelep több lakosa, mint felperes által indított per bíróság által kijelölt műszaki szakértőjével.
- Január 25-től április 2-ig az Állami Számvevőszék átfogó gazdasági ellenőrzést tart hivatalunkban. A vizsgálat a gazdálkodás szinte minden elemére kiterjed.
Szintén január 25-től az Oktatási és Kulturális Minisztérium munkatársa célvizsgálatot folytat a város közművelődési tevékenységének ellátásával kapcsolatosan.
- A 2010. évi országgyűlési képviselő választás időpontját a Köztársasági Elnök április 11-ére tűzte ki. A névjegyzéket és az értesítő szelvényeket hivatalunk február 7-ig megkapja, azokat február 14-ig kell eljuttatni a választópolgárokhoz. Változás történt a szavazókörök számában is, a 7 szavazókörből – összevonással - 5 szavazókör működik városunkban. A szavazatszámláló bizottságok összetételét a testület ezen ülésén hagyja jóvá.
- A 2-es számú fogorvosi körzet ellátására Dr. Padányi Katalin Virág fogszakorvossal a vállalkozói szerződés megkötése folyamatban van. A szakhatósági engedélyek függvényében a szerződés realizálódásának várható időpontja: 2010. március 1.
- ERNST AND YOUNG által alapított „Év üzletembere” díjat a független bíráló bizottság a városunkban működő Forest Papír Kft. Ügyvezető Igazgatójának Bodrogai Ferenc Úrnak ítélte meg. Bogdrogai Úrnak személyesen gratuláltam a díj eléréséhez.
- A Gerecse utcában 8 db építési telek kialakítása befejeződött, értékesítésére vonatkozó előterjesztés a testületi ülés napirendje.
Lábatlan, 2010. február 4.
Török István
Polgármester



