A magyar iskola megtanít olvasni, majd rögtön el is veszi tőle a gyerek kedvét. A korai szövegértési felmérők, a kötelező olvasmányok évtizedes sémát követő kiválasztása, az ifjúság körében divatos szerzők iskolán kívül rekesztése, illetve az olvasókönyvek gyakorta életidegen szövegei inkább taszítanak, mint segítenek az olvasóvá válásban.

„Az olvasáshívők – vagyis azok, akik el sem tudják képzelni, hogy léteznek emberek, akik orcájukon szégyenpír nélkül mernek utcára lépni, ha nem olvasták a Bűn és Bűnhődést –egyre azon sajnálkoznak, hogy a mai fiatalok már nem olvasnak eleget. Ez a hozzállás azonban nagyon kevés a jövő megmentésére”, véli Fűzfa Balázs irodalomtörténész Az olvasás védelmében címmel a Pont Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötetben.

A Nyugat-magyarországi Egyetem docense nem kicsit provokatív felvetése szerint a szülők, tanárok képviselte –könyvre kondicionált – középgeneráció, illetve az új digitális nemzedék közötti „kiegyezés” felbomlóban van. Különösen a jelenlegi formája, amelyben az egyik fél elfogadni kénytelen egy erősen túlszabályozott, a kreativitást és az öntevékenységet majdnem teljességgel kizáró oktatási rendszer szabályait, míg a másik fél – hangsúlyos tisztelet a kivételnek – nem tesz semmit, mert félti az egzisztenciáját és a kényelmét. S miközben a felnőttek folytonosan szeretnék kiszakítani gyermeküket a playstation, a Twitter, a chatelés „dermesztő hidegéből”, átmentve őket Mikszáth, Móricz, Jókai értékteremtő világába – bár ott oldalakon keresztül csak a nádas susog –, elveszítjük a lehetőséget is, hogy elinduljon egy mélyebb beszélgetés. Ha nem szakadunk el végre az irodalomtörténeten alapuló magyartanítástól, akkor a tantárgy léte kérdőjeleződik meg –állítja Fűzfa Balázs.

Követendő példa éppenséggel lenne. A PISA-vizsgálatokban rendre kiemelkedően jól teljesítő finn diákok például rengeteg képregényt olvasnak szabadidejükben, míg az iskolában elsősorban a kortárs irodalommal ismerkednek. Csupán öszszevetésként: a magyar kötelező olvasmányok túlnyomó többsége több évtizeddel, esetleg évszázaddal korábban íródott.

– Vajon alkalmasak-e ezek a szépirodalmi művek az olvasás megszerettetésére? – kérdezi Józsa Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem docense és Steklács János, a Kecskeméti Főiskola Humán Tudományok Intézetének igazgatója.

A finn kutatók egyébként azt is megállapították, hogy az iskolákban használt szövegek inkább a lányok számára ismerősek, lévén közelebb állnak az ő érdeklődési körükhöz. Így a szövegértési teszteken a fiúk gyakorta gyengébben teljesítenek. A finn iskolákban ezért egyre több olyan olvasmányt használnak, ami a fiúk fantáziáját is megmozgatja.

– A saját elménkben kirajzolódó kép vigasztaló, felszabadító, segíti életünk történéseinek feldolgozását. A tévéből, számítógépből készen kapott képek erre nem alkalmasak, sőt blokkolják az aktivitást – hívja fel a figyelmet a kötet másik szerzője,Vekerdy Tamás pszichológus. A képernyőből érkezett inger csak az agykéreg bizonyos részét irritálja, az érzelmek területét el sem éri. Ezt támasztja alá, hogy a jó olvasók sikeresebben dolgozzák fel konfliktusaikat, sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva betegségeknek és személyiséget roncsoló ön- és közveszélyes sodródásoknak.

MEGOSZTÁS: