Ezt a szép napot évek óta tartó hittanórák és az utolsó év konfirmációi előkészítése előzte meg. Bevallom, voltak nehéz pillanatok is, például a szombat reggeli felkelés, de nagyon sok szép emléket őrzünk a szívünkben, ami ezt az apróságot feledtetni tudja. A sok tanulást és felkészülést követően aztán sor került a konfirmációi vizsgára is, előbb 23-án a Presbiterek előtt, majd 24-én a rokonokkal, vendégekkel kibővült gyülekezet előtt, a Konfirmációi Istentisztelet alkalmával. Az Istentisztelet most kicsit más volt, mint amiken eddig részt vettünk, hiszen ez rólunk, nekünk szólt. Vali néni felidézte az elmúlt éveket, a szerepléseket, kirándulásokat is. A prédikációt követően felálltunk, és egymást követően válaszoltunk a feltett kérdésekre. Nagyon izgultunk, pedig mindannyian lelkiismeretesen felkészültünk az alkalomra. Ez után fogadalmat tettünk, hogy a Református egyház hűséges, szolgálatkész tagjai leszünk. Ekkor következett szerintem a legszebb, legmeghatóbb rész, amikor is Vali néni egyenként, kezét a fejünkre téve kért áldást az életünkre. Ezután életünkben először járulhattunk az Úr asztalához. Az Úrvacsoravétel után, az Istentisztelet zárásaként elénekeltük a Magyar Himnuszt, és ezzel a hivatalos ünnepség véget ért, de mi még napokig a hatása alatt voltunk.
Köszönjük Vali néninek a szép élményeket, a sok biztatást, és a csodálatos szép szavakat, amikkel búcsúzott a kis konfirmandusoktól, és amikkel meghívott bennünket a felnőtt gyülekezet életébe. Ígérjük, ott leszünk.

MEGOSZTÁS: