nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Közérdekű hirdetmények oldalon áll
Közérdekű hirdetmények
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
október 2017
előre
Közérdekű hirdetmények
Játszótér rongálás
Tisztelt Asszonyom! Köszönöm bejelentését, melyről az imént személyesen is meggyőződtem. Szomorúan tapasztaltam a vandalizmust, amellyel közös érték
Piszkei ltp.
Tisztelt Érdeklődő! A Piszkei ltp. lakóinak egy része 2007. október 19-én keresetet nyújtott be a bírósághoz a Pisz-therm Kft. ellen a fűtési költsé
Intézményi étkeztetés
A gyermekétkeztetést, mint az intézmény vezetője, folyamatosan figyelemmel kísérem és a kollégák is. Az étlap,a főzőkonyhával, előzetes egyeztetés ala
Iskola - lobogó
Tisztelt Hozzászóló! Nemzeti ünnepeink során korábban többször előfordult a kihelyezett zászlók eltulajdonítása, ebben az esetben szerencsére nem ez
Hulladékszállítás
Tisztelt Bejelentő! A települési hulladék szállításával kapcsolatban már több alkalommal merült fel probléma, így az ünnepek között személyesen elle
HPV elleni oltás
December 15-én 40 fő ingyenesen kapta a méhnyakrák elleni védőoltást az önkormányzat közreműködésével a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítvány jóvolt
Buszmenetrend és ebtartás
Törökné Róth Mária Tisztelt Asszonyom! A fórumon felvetette, hogy a buszmenetrend módosítása szervezés, utánajárás és némi anyagi hozzájárulás kérd
Nincs emelés
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hétforrás Kistérségi Vízmű Kft. Taggyűlése 2010. december 3-án tartotta soron következő űlését. A Taggyű
Révátkelő
2010. november 2-i rendkívüli ülésén a képviselő-testület döntött arról, hogy testvértelepülésünkkel, Karvával közösen révátkelőt létesít. A Magyarors
Közvilágítás
Schlepp Jánosné részére Tisztelt Asszonyom! A Piszkei lakótelep közvilágításával kapcsolatban tájékoztatom a megtett intézkedésekről. A lakótelep
Németh Márta - válasz
Tisztelt Asszonyom! Jókivánságait, gratulációját köszönöm. Feltett kérdéseire megpróbálok az alábbiakban tételesen válaszolni: - Az ún. „fal
Tájékoztató
Lakossági megkeresés érkezett a polgármester úrhoz, mely szerint a Dózsa Gy. út és környékéről nem megoldott a gyerekek utaztatása az általános iskol
Vízellátás a temetőben
Tisztelt "Lakos" ! Tájékoztató a temető vízellátásáról A hibabejelentést követően a Hétforrás Kft. és az önkormányzat munkatársai megkezdték a hiba
Sallai-Dózsa kereszteződés
Tisztelt "Miki" ! A képviselő-testület soron következő, október 26-i ülésén a polgármester előterjesztésére tárgyal kátyúzásra és buszmegálló javításr
Helyi Tv
Tisztelt Lakos! A Helyi Tv szeptember vége óta működik a korábbi programhelyen 24 órás rendben, képújsággal.  A városi napokat és az alakuló test
Településőr
Tisztelt VG! Olvassa el korábbi tájékoztatónkat: Tájékoztató a képviselő-testület üléséről...
Piszkei ltp. 8/4.
Tisztelt Szekeres Ildikó! Az Ön által jelzett kémény -miután az épület része- a társasház tulajdoni körébe tartozik, a tulajdonosi közösség rendelk
Leégett családi ház
Tisztelt Falusi 1.! A faluban korában leégett családi ház magántulajdonban van. Az ingatlan tulajdonosával többször megpróbáltuk felvenni a kapcsolato
Tisztelt Korán kelő!
Kissé igazságtalan az Önkormányzatot hibáztatni az E-on munkájáért. Mint 5061. számú válaszunkban jeleztük, a hibát bejelentettük az E-onnak, a hiba j
Hulladék elszállítás
Tisztelt "egy ittélő"! A hulladékkal kapcsolatban az ingatlan korábbi tulajdonosát többször felszólítottuk és hivatalból értesítettük az ÁNTSZ-t a kö
Közérdekű hírek
Orvosi ügyelet honlapja
Önálló honlapot hoztunk létre az Esztergom központi orvosi ügyelethez tartozó településeken élő lakosok részére.
Fuss a Dunáért!
2017. október 16-án, reggel 8 órakor érkezik Lábatlanra Hídvégi-Üstös Pál ultramaratonista - minél több iskolás, és helyi lakos tartson vele futva, vagy biciklizve
Városi '56-os ünnepség
Tisztelettel meghívjuk Önt és ismerőseit 2017. október 20-án, pénteken 15 órakor tartandó 1956-os forradalomra emlékező városi ünnepségünkre
Magyar Festészet Napja
A Magyar Festészet Napja alkalmából szeretettel várunk mindenkit október 19-én, csütörtökön 17 órakor a Gerenday Közösségi Házba
Közérdekű bejelentések

Még több hír, évekre bontva