Lábatlan Anno
Lábatlanon járt Schirilla

Október 16-án 14:46 perckor érkezett Lábatlan Süttő felőli határára Schirilla György, ahol a város képviselőjétől, Schrenk Pétertől egy békeszalagot vett át, majd a a polgárőrség biztosításával általános iskolás gyerekek kíséretében futott át a városon. A futáshoz több tapasztalt helyi futó is csatlakozott.
Schirilla délután fél 4-kor érkezett Nyergesújfalura, ahol az általános iskola eterniti épületének diákjai és helyi sportolók várták és kísérték a Térségi Közösségi Ház előtti térre.
Köszönet a fotókért a Polgárőrségnek
A futás célja:
2009. október 14. és október 23. között futom le a Mosonmagyaróvár és Salgótarján közötti több száz kilométeres távolságot. Közben pontosan 56 lakott területet érintek, ahol futók csatlakoznak hozzám kisebb nagyobb távokra. A résztvevők szalagot kötnek a kopjafára és dedikált emlék lapot kapnak tőlem. A 10 napig tartó tömeg sport rendezvény legfőbb célja, hogy az 56-os forradalom emlékét sporttal, szeretettel, egészséggel, és békével ünnepeljük. Bizonyára nagy öröm lesz számomra, amikor az út végén befutok Salgótarjánba a kopjafán díszelgő 56 szalaggal, hogy részt vegyek az utcai futóverseny megnyitóján.
Schirilla György
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.




