nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyéb hírek / Leépít a Piszke Papír oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
május 2012
előre
http://addmagad.hu
Leépít a Piszke Papír
A vállalat több millió forintos tartozása miatt hétfő délelőtt kilenc órától délután háromig szüneteltette szolgáltatását a cég felé a vízszolgáltatást.

Az Index.hu november 5-i cikke

A válság csak ürügy, a cég folyamatosan félreinformálja dolgozóit, a gyárban tegnap 9 és 3 között szó szerint szarban voltak – panaszkodnak az elbocsátásokra készülő cég dolgozói az Indexnek. A lábatlani papírgyár vezetése többszöri megkeresésünkre sem nyilatkozott.

Ahogy azt már megírtuk, körülbelül 200 ember elbocsátását tervezi lábatlani üzemében a Piszkei Papír Zrt. Az Index értesülései szerint a cég dolgozóinak fizetését már a nyár óta késve utalják, étkezési utalványt pedig legalább 3-4 hónapja egyáltalán nem kapnak, noha a bérlapjukon 6 ezer forintnyi étkezési bónt számolnak el minden hónapban.

Szerkesztőségünkhöz folyamatosan érkeznek beszámolók több dolgozótól is, vagyis első kézből értesülünk arról, hogy mi is zajlik a vállalatnál.

„A vállalat több millió forintos tartozása miatt a vízszolgáltató hétfő délelőtt kilenc órától délután háromig szüneteltette szolgáltatását a cég felé. A dolgozók nem jutottak ivóvízhez, a műszak végén nem tudtak tisztálkodni, így koszosan kellett felszállniuk a menetrendszerit közlekedő buszokra. A WC-t nem lehetett leöblíteni, így ha valaki elvégezte a kis vagy nagy dolgát, az ott marad hosszú órákon keresztül, ami közegészségügyi szempontból enyhén szólva aggályos. Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá az ÁNTSZ. Ha pedig valaki rosszul lett volna munkavégzés során, hirtelen egy pohár vizet sem tudtak volna neki adni,”, mesélte az egyik ott dolgozó.

A papírgyár azóta kifizette adóssága felét a Hétforrás Kistérségi Vízmű Kft.-nek, és megegyeztek, hogy ebben a hónapban kifizetik adósságuk maradék 50 százalékát is, mondta el, egy, a neve elhallgatását kérő dolgozó a vízműcégnél. Ezt az információt Budavári Ákos, az ÁNTSZ Dorogi-Esztergomi Kistérségi Intézetének közegészségügyi felügyelője is megerősítette, aki a helyszínen járt.

Nélkülözés

Szintén az üzem egy másik alkalmozottjától tudtuk meg, hogy nem csak víz nem volt hétfőn, de már fél éve tisztálkodószert, másfél éve pedig munkaruhát sem kaptak a dolgozók. Fűtés és világítás is csak elvétve szokott lenni, a szomszéd településekről bejárok pedig gyakran a bejáráshoz szükséges bérletet sem kapják meg időben.

A létesítményi tűzoltók (akik mind gyári dolgozok) nem kapják meg a havi illetményüket, harminc embernek pedig 15-40 ezer forintokkal tartoznak, tudtuk meg ezt is az egyik dolgozótól.

A válság csak ürügy

Forrásaink azt is tudni vélik, hogy a nagyarányú elbocsátás nem a pénzügyi válságnak köszönhető. A világgazdasági helyzet csak ürügy, a pénzügyi problémák 3 évvel ezelőtt kezdődtek a cégnél. Az elbocsátások első hulláma november 14-én kezdődik, amikor is 104 főtől válnak meg, majd még 100 embert tesznek utcára a későbbiekben. „A jelenleg "levegőben lógo"emberek közel 1 hónapja nem tudják mi fog történni velük, mert a cégvezetés folyamatosan félreinformálja dolgozóit a szakszervezeten keresztül. Az öreg dolgozóknak pedig nem szeretnének végkielégítést fizetni. Ehelyett folyamatosan ellehetetlenítik a dolgukat, hogy maguktól mondjanak föl”, tájékoztatott minket forrásunk.

Krízismenedzsment

Pénteken még azt mondták, hogy hétfőn beszélhetünk a vezérigazgatóval, azonban hétfőn hiába próbálkoztunk, ismét csak az igazgatói titkárságig „jutottunk”, ahol egy női hang – valószínűleg a titkárnő – annyit mondott, hogy a lábatlani üzemben „vissza kell fogni bizonyos tevékenységeket ahhoz, hogy a cég továbbra is nyereségesen tudjon működni.” Semmi egyéb információval nem szolgáltak, és egy kérdésünkre sem válaszoltak.

forrás: www.index.hu

Korábban

Hvg.hu

 Hirado.hu

 Origo.hu

 Index.hu

 Szent Korona Rádió

Origo.hu

"Bizonyos tevékenységeket csökkenteni kell, hogy profitábilis maradjon a vállalat" - név nélkül nyilatkozva, összesen ennyit közöltek a Piszke Papír titkárságán a minden harmadik dolgozót érintő elbocsátás indokáról.

A napokban több helyen megjelent a hír, hogy a vállalat alkalmazottai nem kapják meg a nekik járó étkezési utalványt. Erről a cég több dolgozója elmondta, három hónapja nem vették kézhez az étkezési utalványt. A bérpapírokon szereplő megjegyzés szerint; "az étkezési bónok későbbi időpontban kerülnek kifizetésre." A munkások úgy tudják, ebben a hónapban megkapják az elmaradt juttatást.

A vállalat első lépcsőben már 104 fő leépítését bejelentette az esztergomi munkaügyi központban. A dolgozóknak november 10-én délben, a gyár területén kívüli szakszervezeti könyvtárban szerveznek állásbörzét, ahol kezelni próbálják a várhatóan megjelenő feszültségeket.

Index.hu

A városban terjedő hírek szerint nagyarányú elbocsátást hajt végre lábatlani üzemében a Piszke Papír Zrt. Az Index értesülései szerint a cég dolgozói már a nyár óta késve kapják meg fizetésüket, étkezési utalványt pedig egyáltalán nem kapnak, noha a bérlapjukon 6 ezer forintnyi étkezési bónt számolnak el. A cégnél csak a vezérigazgató nyilatkozhat, aki csak hétfőn lesz elérhető.

Egyes hírek szerint várhatóan 100 embert bocsát el karácsonyig a lábatlani Piszke Papír Zrt., a városban mások arról beszélnek, hogy akár 200 főt is utcára tehetnek még idén. Egy neve elhallgatását kérő dolgozó az Indexet arról tájékoztatta, eddig körülbelül 100 ember kapott tájékoztató levelet arról, hogy várhatóan 30 napon belül megkapja a felmondó levelet.

A fizetés késik, étkezési jegy nincs
Egy olyan lábatlani lakos, akinek rokonai dolgoznak a papírgyárban, azt mondta: a dolgozók már nyár óta késve kapják meg a fizetésüket. Emellett étkezési utalványt sem kaptak három hónapja, pedig a bérszámfejtési lapokon továbbra is feltünteti a cég, hogy 6 ezer forint értékben ad ki étkezési bónt a dolgozóknak (azt más is megerősítette, hogy nem kapnak étkezési jegyet). Ő egyébként úgy tudja, hogy az elmúlt héten 50-60 ember már nem tájékoztató levelet kapott, hanem a felmondást vehette kézhez. Azt is tudni véli, hogy a görög vezérigazgató csak azért nem bocsát el még több embert az egykor 1200 dolgozót foglalkoztató gyárból, mert akkor túl sok végkielégítést kellene kifizetni.

A dolgozók úgy tudják, hogy azért nem kapnak Sodexho utalványt, mert a vállalat már régóta nem fizetett ezekért a Sodexhonak, az pedig nem küld többet hitelbe. Az étkezési jegyeket forgalmazó cégnél nem adtak ki információt arról, hogy a Piszke Papír hány hónapja nem tudott fizetni az étkezési utalványokért, illetve, hogy pontosan mekkora összeggel tartozik.

Lábatlan polgármestere jelenleg betegállományban van, az önkormányzat jegyzője pedig nem rendelkezik semmilyen információval a papírgyárban történő elbocsátásokról.

100, 140, 200 - hétfőn megmondják
Egy helyi önkormányzati képviselő – aki szintén kérte, hogy ne nevezzük meg – úgy tudja, hogy a dolgozók létszámát 250-re csökkentik, ami körülbelül 200 dolgozó elbocsátását jelenti. A cég azért döntött a nagyarányú leépítés mellett, mert a vállalat a világpiaci válság hatására visszaszorítja termelését, és a kereskedelemre helyezi a hangsúlyt. Ezentúl nem a saját maga által előállított papírt csomagolja, hanem nagy kiszerelésben vásárol papírtekercseket, amelyekből csak a végtermékeket készíti el.

Egy helyi civil szervezet vezetője úgy tudja, hogy 140 embert bocsátanak most el. Az elbocsátási hullám már legalább három éve tart, folyamatosan állnak le a papírgyártó gépek, már csak egy üzemel.

Hiába próbálkoztunk többször, a Piszke Papír az ügyvezető igazgatójával nem tudtunk beszélni, a titkárságán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hétfőn lesz elérhető, addig senki semmilyen információt nem adhat. Nyomatékosították, nem arról van szó, hogy nem kívánják kommentálni az állítólagos elbocsátásokról szóló híreszteléseket, hanem arról, hogy erről csak az ügyvezető igazgató adhat ki információkat, aki ma Budapesten volt.

Az első lábatlani papírgyártó gépet 1925 februárjában helyezték üzembe. 1950-ben az üzem felvette a Lábatlani Papírgyár nevet, 1973 tavaszán már 28 ezer tonnás kapacitással működött. 1990-tól önálló jogi személyként, leányvállalati formában működött, 1993-ban privatizálták, a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt. A Piszkei Papír honlapja szerint a lábatlani cég 2000-ben a Zeritis-csoport több mint 150 millió dolláros árbevételének csaknem egyharmadát adta.

forrás: www.index.hu


[ 2008.11.03. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

#5413 Lúcifer [2011-02-15 22:00:43]
Kedves Gyula Bácsi !
Igazán elmehetnél a templomba gyónni mielőtt a jó Isten magához szólít!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#5411 ponyt [2011-02-15 18:19:35]
Ma láttam a gyárat. siralmas a helyzet puszulás.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#1255 Csöndi [2009-02-28 21:48:30]
Gyula bácsi:
Ha a görög azt csinál a gyárral amit akar,mert a tulajdona,remélem a feleségének is eszébe jut kiherélni a saját tulajdonú férjét,ha neki az tetszik.Nem papirgyári dolgozó vagyok,állásom is van.Ezek a szerencsétlen emberek fél életüket ledolgozták ebben a gyárban, munkájuk nincs,fizetést nem kapnak,mert nem termel a gyár.Munkanélküli segélyt nem vehetnek igénybe mert nem lett nekik felmondva.Miből éljenek meg ?A tartósan betegek,GYESen lévők sem kapták meg a járandóságukat pedig azt már nem a görög tulajdonos fizeti hanem a TB.Máshol is volt leépités,törvényes.Az állami tulajdonú üzemekben nem így folynak a létszámleépitések.A görög tulajdonost nem kötelezi semmi,ha már megvett egy magyar gyárat legyenek rá kötelező érvényű magyar törvények is.Ne vihesse ki a pénz Magyarországról úgy hogy addósságot hagy hátra,nem rendezi az ügyeit.Talán erre is kötelezni kellett volna.Románia szegény ország,de nem árúsitották ki mint Magyarországot.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#697 -ismeretlen- [2009-02-03 12:30:09]
No emberek!!
Most remeghetünk igazán!!
Tegnap délután a cég legnagyobb hitelezője elkezdte a felszámolási folyamatot!!!
A biztonsági emberek teljes cseréjével kezdte,majd lezáratta az üzemrészeket!
Még a vezért sem akarták beengedni csak gyalog!!
Kérdés hogy mi a szándék a gyárral?
Üzemeltet,vagy elad???
Az ég legyen velünk!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#647 VFR72 [2009-01-07 18:18:45]
Én csak annyit szeretnék elmondani, hogy a szívem szakad meg, ha korábban jól működő, ezreknek megélhetést biztosító munkahelyeket tönkretesznek(!).
A privatizáció ellen nem tud az "egyszerű" ember tenni. A 89-es igenekkel a Magyar Társadalom fejet hajtott a az egyéni érdekek előtt.
Kérdés: ennek mi lesz a vége?
Az elégedetlen emberek meddig tűrik a megaláztatást, mikor szakad el a "cérna" és mi lesz a vége az elégedetlenségnek. Ma munkahely nincs, aztán otthon, és ez mindenkire vonatkozik. Legyen művezető, melós vagy mérnök.
Nem vagyok gyári munkás, csak átérzem a helyzetet. Külsős szerelőként dolgoztam a gyárban és csupa szép emlékem van róla.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#641 Szomorú [2009-01-05 20:31:19]
Gyula bácsi,
Remélem a Jóisten majd "letesz" Neked is valamit, és akkor lesz mivel foglalkoznod. Tényleg abbahagyhatnád ezt a gyomorforgató pikírtkedést.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#640 M.N [2009-01-05 19:55:23]
Kedves Gy Bácsi nagyon szépen megkérlek végre abbahagyhatnád a kretén beszólásaidat.Mindenek van határa de látom belőled csak a rossz indulat jön elő.Valószínű megvagy fizetve érte vagy ebbe leled örömödet?!?! Tisztelt Admin remélem nem gyalulod le a hozzá szollásom mert ezerszer felfogom rakni. Előre megköszönöm MN
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#639 XY [2009-01-05 16:53:06]
Kedves Gyula Bácsi,
Örülök, hogy van valaki, aki ilyen kárörvendően elszórakozik mások gondján-baján. Ez a hozzászólásod is -akárcsak a többi- csak azt bizonyítja, hogy ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#638 Gyula bácsi [2009-01-05 16:39:33]
Fel a fejjel Pgy dolgozók!Városban mindíg könnyebb elhelyezkedni mint faluhelyen.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#637 Eggy öreg [2009-01-05 01:41:31]
Amikor a Feri bácsi sztrájkot akart tiltakoztatok.Amikor a főnökök rábeszéltek a privatizáció előnyeire tapsoltatok,pár ezer forintért/ami sok esetben a kocsmák bevételét gyarapította/.Ha annak idején a főnökség nem harcol a cimért és nem hajtja a tulajdonosi vágy ma is lenne munkahelyük.Igy kaptunk egy GÖRÖGÖT/hurá/.Amit a gyárból kimentet nem tudjuk legalizálni.elkönyvelte,hogy az az övé,holott sok munkatársam több évtizedet áldozott érte.Úgy érzem minket kisemmiztek köszönet ezért a magyar fönökköknek.Olyan jó érzés,hogy ők nem szükölködnek.Én/bár igy nem kezdünk mondatot/csak a szíjat tudom beljebb húzni ez volt az utolsó luk.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#636 Egy öreg dolgozó [2009-01-05 00:43:11]
Emlékezetek mikor a Feri bácsi sztrájkot akart nem támogatátok,amikor a vezetőség rábeszélt a privatizációra tapsoltatok.Akkok csak a pár ezer forintot láttátok/sokan ezzel a kocsmák bevételét gyarapitották/.Gondolkozzatok ki rontotta el.Ha akkor össze fogunk most lenne munkahelyünk.Az öregek emlékeznek rá mikor a régi főnökök marták egymást az igazgatói cí
mért/igy kaptun egy GÖRÖGÖT./Csak azt nem tudom nincs egy fórum aki védné az adozó állampolgárt /BELŐLÜNK ÉL A FELSŐ TIZEZER/.A gyár vissza indulása gyakorlatilag 0.A még működő gépeket ki menekítik/mert ez az enyém/ pedig ezt mi termeltük ki.Az állam miért a tulajdonost védi, mikor csak mibelőlünk él.Sajnos ez meghalgatást nem nyer.Jól esett elmondani az igazat./Bár ez a helyzeten nem változtat./
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#634 anya [2009-01-04 10:47:43]
Kedves Gyula bácsi !
Valóban a szolgáltató zárta el.De ez a családi háznál is úgy működik,ha nem fizetem ki az adósságomat,előbb-utóbb lekapcsolnak a rendszerről.Tehát a szándék itt tudatosan történt.De ha már nem termelnek, miért látunk papírgyári autókkal embereket az utcán és a bevásárló központokban?Itt nem kell spórolni?
Ott kellene állnia minden autónak a gyárudvarban.Van erre elfogadható magyarázat?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#633 Zoli [2009-01-03 14:38:59]
Vegyétek észre, itt is a tudatos leépítés és a piacszerzés megy. Le se szarják a családotok életét.
Bezárt az összes cukorgyárunk (egy kivételével), bezárt a legtöbb konzervgyárunk, feldolgozóiparunk egy mezőgazdasági országban. Mi volt a cél? Ledózerolni mindent, gépeket eladni és jöhet ide a gagyi nyugati/Kínai mindenfélre ismeretlen eredetű termék.

Ebben mi is hibásak vagyunk, nézzünk végig a családon ki vásárol magyar terméket? Csak papolunk róla, de a tescoban a 99% külföldi termékeket vesz.

Én is írtam tavaly a gyárnak mikor megszünt az 1 rétegű wc-papír, hogy azért ezt nem kéne csinálni, és 2 rétegű meg sokkal vékonyabb és a perforáció sem esik egyben tehát kicseszés a vásárlókkal, dehát valami főokos megmagyarázta hogy jól van ez így. Hát a vevők azóta vesznek forestes vagy Zevás wc papírt ami még illatos is ennyiért.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#632 Gyula bácsi [2009-01-03 12:47:45]
Aggódó Állampolgár!Nem a fűtést zártákel hanem agázcsapot a szolgáltató
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#631 Optimista [2009-01-01 15:25:53]
Kedves MN ! Irod , hogy annak kellene segitenie a 400 család sorsán aki privatizált ! Hát itt ha mélyre ásunk akkor még a szeretett Göncz Árpi bácsinak a neve is a palettán van ! Lehetne kotorászni: anno kiknek jött ez akkor jó!!! Sajnos a magyar törvények nem védik a munkavállalók érdekeit, csak a nagyoknak legyen tele a zsebük. Mégis ezek után bizom a jövőben ! Bizom , hogy egy jó befektető segitségével talpra áll a gyár.!!! Még egy kis megjegyzés a részvényeinkkel kapcsolatban : ott jól meg lettünk vezetve mert a melósok zöme nem akarta eladni a részvényeit csak nem lettünk rendesen felvilágositva , időnk meg nem volt arra , hogy ügyvédhez fordulhassunk aki rendesen tájékoztatott volna bennünket !!!!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#630 aggódó állampolgár [2009-01-01 11:05:59]
Sok ember ünnepe szomorú volt,mi lesz veletek?
A gyárban kamionra rakják a gépeket, a fütést lezárták,lesz ebből újraindítás ? Mert ha a vezetés részéről az a döntés születik: mivel nincs munka,kitakarítjuk most a gyárat,mert fizetést kaptok,ez utalna az újraindításra.De erre semmi esély nincs.Nagyon sajnállak benneteket !!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#629 B.Ádám [2008-12-31 12:26:13]
Tisztelet névtelen,köszönöm hogy aggódsz értünk,bár nem kértünk meg rá.De most már magad miatt kell aggódnod,mert már nem vagy névtelen.Ismered a görögöket nem?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#628 névtelen [2008-12-27 09:26:40]
Tisztelt K László!
Döbbenten olvastam a soraid! Azt hittem egy korrekt, a gyárért , a munkahelyért ,aggódó kollégával vitatkozom. Sajnos tévedtem. Aki ezen a helyzeten otthon röhög a markába , az nekem nem kollégám!!!Szégyellem magam helyetted is. Van egy olyan érzésem az ilyen gondolkodású emberek miatt tartunk ott, ahol, tartunk. Számomra többet nem vagy vitapartner!
Remélem már csak a családod miatt is hamar találsz valami jó 12 órás munkahelyet, szalag mellett és álmondban sem jut eszedbe, hogy valaha a Piszke Papírnál dolgoztál! Boldogabb új évet!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#627 -ismeretlen- [2008-12-27 08:03:57]
K. Lászlónak,
Az, hogy kb loo ember otthon ül és kapja a teljes fizetését ez megint csak egy a tulajdonos "átgondolt" és "okos" döntése közül. Kiváncs leszek, hogy ha majd se fizetést, se végkielégítést nem fogsz kapni, akkor is röhögni fogsz-e a markodba, vagy azonnal a médiáért kiáltasz?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#626 K.László [2008-12-26 23:59:45]
Tisztelt névtelen,én már régota otthon vagyok,és röhögök a markomba mert teljes bérért a családommal vagyok.Szerinted sztrájkolnom kellene mert nem tetszik a helyzet.?Te inkább ott ülnél a hideg gép mellett? Ismerek egy nyergesi müvezetöt,régóta igy beszél mint te.Azért gondoltam hogy az vagy.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#625 névtelen [2008-12-26 16:46:15]
Kedves K.László
Mivel megszólítottál válaszolok.
Először is nem vagyok művezető a feldolgozóban. Gyári dolgozó vagyok.Otthon pihenő dolgozók..... Hát szeretném megkérdezni kaptál -e valami írásbeli utasítást, hogy otthon maradhatsz, "pihenhetsz" és majd kapod a béred? Mert én nem. És jól tudom ezzel mehetek akármilyen bíróságra, kiröhögnek. Én bemegyek, még ha fagyoskodnom is kell, letöltöm a 8 órám, azért követelhetem a munkabérem, az otthon pihenésért, ha ezt nem adják írásban, NEM.
A kollektív szerződés tényleg jó, csak az a baj, hogy a munkáltató több lényeges pontját,pl.a munkabérek időben történő kifizetése, munkaruha juttatás, védőital juttatás, munkafeltételek juttatása , nem tatja be, és ezt az aláíró szervek a szakszervezet és a vele szinte név szerint azonos Üzemi Tanács nem kéri számon semmilyen módon, holott ezt jogi úton is tehetné.

Az Rtl Klub és más fórum ,hogy került ide nem értem, de az biztos, ha már az érdekvédelmi szervezet, pontosabban a Papíripari Dolgozók Szakszervezete , élén a helyi alapszervezettel, ami egyenlő a nullával nem tesz semmit, nem ártana nagyobb nyilvánosság.
Üdvözöllek K László!!Legyen még az életedben ennél boldogabb Karácsonyod!!!!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#624 Szomorú [2008-12-26 15:50:36]
Kedves K. László,
Ön Piszkén dolgozik? Bejár Ön a gyárba? És ha igen, mit lát?
A tulajdonos nem azért nem rúgott még ki minket, mert annyira szereti és sajnálja a dolgozóit, hanem mert nem akar végkielégítést fizetni. A fizetésekről csak annyit, hogy az adminisztratív állományt 29-3o-án ki kellene fizetni, de természetesen ez még a Holdban sincs.
Névtelen vádaskodásának van alapja, mivel nemegyszer szem- és fültanuja voltam, amikor az éttermi/zsepi géptől 2 doboz cuccott vitt el egy illető, és amikor rászóltak, képen röhögte a művezetőt. Hinni természetesen lehet abban, hogy a tulajdonos "megnyugtatóan" fogja kezelni ezt a krízishelyzetet, de számomra Ő még csak egyvalamit bizonyított be: hogy aranyba nyúlt és szart csinált belőle. Kötve hiszem, hogy fordítva sikerülni fog neki.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#623 K.László [2008-12-26 11:06:32]
Tisztelt Névtelen,aggódva olvastam sorait a gyár helyzetéröl.Névtelenül nagyon könnyü vádaskodni.Az hogy ön feldolgozós müvezetö létére megteszi,ez önt minösiti.Jelen pillanatban talán az egyetlen cég az országban amelyik nem dobta az utcára a dolgozói nagy részét,az a papirgyár.Az okosan kötött kollektivnek köszönhetöen az otthon pihenö dolgozók átlagbért+teljes müszakpótlékot kapnak ezért.Abban igaza van,sok probléma gyült össze,és nem a dolgozók hibájából.Minden tisztelet,és becsület kijár azoknak az embereknek,akik ilyen körülmények között is ellátják a feladatukat.De ezeket a problámákat sem az RTL KLUB,sem valamelyik újság nem oldja meg.Ezt egyedül a tulajdonos tudná megnyugtatóan kezelni,és én is szeretnék hinni benne hogy megteszi.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#622 -ismeretlen- [2008-12-25 16:07:39]
Névtelennek teljesen igazga van, s az előttte levő hozzászólásomhoz (l4:27) még csak annyit, hogy papírgyári pályafutásom alatt kétszer volt szükségem segítségre, és mind a kétszer Iliashoz kellett mennem, aki segített - szemben a magyar főnökommel, aki lefelé csak taposni tudott.
A hozzászólás sértő! [3/8] 

#621 névtelen [2008-12-25 15:53:14]
Gyula bácsinak!
Ha itt dolgoztál volna a Piszke papírba nem hordanál össze ennyi hülyeséget!! Milyen kisebbségi népségre gondolsz?
Mert igazság szerint azok a kisebbség ,akik loptak, a többség tisztességesen dolgozott, beérte azzal, amit kapott. Aki lopott megrendelésre lopta és a frász kerülgette, ha állt az éttermi gép, mert arra volt vevő bőven.És vajon miért lopott? azt lehetett leinni a kocsmában és bedobálni a játék automatában.Ezek az emberek nem azonosak a többséggel , akik minimál bérért dolgoztak ,de megőrizték a becsületüket.Most róluk van szó! És minden multinál róluk van szó!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#620 -ismeretlen- [2008-12-25 14:27:12]
Igazad van Gyula bácsi! Az állam gondolkodott helyettem, amikor ezt a gyárat -szinte ingyen- eladta, most meg sz@arik a fejemre nagy ívben.
Az átlag melós ember NEM TUDOTT annyit lopni, hogy az ő lopásuk végett jutott volna ide ez a cég. Bár egy percig sem csodálkozom azon, hogy aki 60-70 ezer forintot keresett három műszakban, igen-igen kemény fizikai munkával, amit meglátott a szeme nem hagyta ott a keze. Mert piszkén természetes dolog volt, hogy a főnökök a milliókat megkeresték, de a másik embertől elvárták, hogy a minimálbérért a belét dolgozza ki.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#619 Gyula bácsi [2008-12-25 11:07:30]
AKÁRKI!Funkcionális anlfabéta vagy.Rájöhettél volna,hogy énis a Pgy.be dolgoztam.Lopást azért említettem mert valaki tisztességes becsületes dolgozókat emlegetet.Nem tudom milyen ingyen papírrol beszélsz én a papírjegyér fizettem.A melósok is ott ártottak egymásnak ahol tudtak. A nagyrészük kissebségi népség.Rájöhettél volna .hogy kaputalizmus van az állam nemfog helyetted gondolkodni mint régen.Sokan a kocsmába váltják meg a világot
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#618 v-dolgozó [2008-12-24 08:38:24]
NA EZ AZ IGAZSÁG AMIT LEIRTÁL ezért tart itt ez az ország,.szépen fejlödünk lefelé.,,,csak egyre leszek kiváncsi{MEDIG BIRJÁK MÉG AZ EMBEREK HOGY IGY TÖNKRE TEGYÉK ÖKET}
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#617 akárki [2008-12-23 22:29:05]
Gyula Bácsi: valószínű nem kapott a szomszédtól(aki a gyárban dolgozott) egy tekercs budipapírt sem, és irigykedik hogy neki ingyen van.
Én azt nem értem hogy a külföldi idejön, tönkretesz egy jó hírű, jól termelő gyárat.Ilyenkor az állam bácsi miért nem zavarja haza? Fogja a kisöreg a fényképeit az íróasztaláról meg a cókmókját, és vigye ahová akarja! Miért nem veszi vissza a gyár irányítását? Miért hagyja több száz család létkérdését veszni? Miért jobb a munkanélkülit fizetni mint pörgetni a magyar forintot? Miért kell a lelkünket is eladni külföldi embereknek?? Miért hagyjuk hogy ezek tönkretegyenek minket? Nem azért jönnek ide hogy nekünk jó legyen!
Még ha minden dolgozó naponta egy szatyor cuccal sétált volna ki a portán akkor sem okoztak volna annyi veszteséget mint amit a külföldre, külföldiek által kivitt...
Miért nem mi irányijuk a mi országunkat??
Miért van az hogy a külföldi tulajdonú gyárban a magyar főnök,a magyar munkást szipolyozza, ahelyett,hogy segítenék azt és nem a külföldinek nyalják a hátsó felét??
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#616 diszpi [2008-12-23 17:27:20]
Lábatlan város visszafejlődik a falusi szintre.Meg kellene kérdezni most K.F.bácsit,hogy most mi a véleménye?A nagy adózó cégek mind elmennek,ami az ő munkásságának is köszönhető.Tüntetés,sátorozás.Nyergesen hálásan köszönik tevékenységét.Sajnos sok családnak lesznek szomorú emlékei.Kellemes karácsonyt.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#614 v-dolgozó [2008-12-21 16:50:38]
piszke papir megszünik ..és más nével újra indul jobbesetbe magyarországon rosszesetbe más országban
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#613 -ismeretlen- [2008-12-21 14:47:16]
Egy ekkora gyár hogy szünhet meg jogutód nélkül? Gondolod, hogy az Öreg itt fogja hagyni ezt a hatalmas monstrumot csak úgy? Maga az épület -szerintem- több száz milliót ér.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#612 névtelen [2008-12-21 13:45:33]
Milyen szakszervezet?És hol van ? Ahol eddig .Munkaidő kedvezményen..... amit a titkár úgy értelmez be sem kell jönnie a gyárba. Ezt teszi hónapok óta, a görögök meg ezt örömmel veszik addig sincs gond vele. Jól sikerült választás volt az utóbbi.Szidjuk a vasutasokat, de a Gaskónak legalább van kiállása. Hát mienk is kiáll, a gyáron kívülre....
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#611 v-dolgozó [2008-12-21 13:01:45]
mire észbe kap mindenki kinek tartozik a görög adig se gépek se pénz nem lesz,., jogutód nélkül megszünik a gyár és majd akor lesz a nagy baj
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#610 -ismeretlen- [2008-12-21 12:58:21]
És hol van a szakszervezet? Miért nem áll a sarkára? Miért nem hívja ide a médiát, miért nem áll ki nyilatkozni a tévé csatornáknak? Ez a dolga ha jól tudom. A gyár vezetéséhez hiába megy, érdemi felvilágosítást ha tudnak sem adnak.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#609 névtelen [2008-12-20 18:57:00]
Csak azt nem értem, hogy lehet ezt megtenni? Hol vannak a bankok? a Bíróság? Lopják ki azt , ami már nem az övék!!
És mi lesz a dolgozókkal? ígérték, az egyeztetést az Üzemi Tanáccsal, csak éppen nem jöttek el.
Nem adtak írásbeli garanciát a bér kifizetésre.
Fűtetlen, világítás nélküli üzemrészekbe kötelezik a dolgozókat ügyelet ellátásra, de az alapvető dolgokat nem biztosítják számukra.
Hol van ilyenkor a magyar jog ? hol vannak az illetékes szervek? Hol vannak a magyar törvényeket számon kérő hatóságok? Ja, nekik Karácsony van! És másnak???
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#608 XY [2008-12-20 13:11:20]
Kedves Régi Dolgozó!

Most hallottam a Kék Duna rádióban, hogy a gépeket szerelik szét és viszik ki Bulgáriába. Nos -szerintem- gépek nélkül, üres üzemben elég nehezen fogja megkezdeni tavasszal a gyártást.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#596 régi dolgozó [2008-12-13 18:30:36]
Kedves Piszeki Dolgozók!
Mi az igazság abban,hogy 12.09.-től leállt a termelés kb. 3 hónapra és ha az Öreg, talál befektetőt akkor újra indítja a gyártást?Továbbá, a dolgozók állományban maradnak de nem kell bemenni dolgozniuk és ugyanúgy kapják a bérüket ez idő alatt?!Lessz ebből valaha újra működő gyár? A görög balkáni felfogás és az elmúlt idő alatt tőrténő brtuális és hihetetlen lopások (nem a munkásokra gondolok)ide vezettek?!!!!!!!!!
Hihetetlen és elszomorító,hogy velünk magyarokkal mindent meg lehet tenni.....!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#595 Dolgozó [2008-12-13 10:52:38]
Kedves Névtelen,
Egy szóval sem mondtam azt, hogy legyél érte hálás. Csak tényként közöltem.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#594 névtelen [2008-12-12 18:50:25]
Igen! Megkaptuk,amit már augusztus óta nem kaptunk meg.Most legyünk hálásak érte?
Ez a juttatás a Kollektív Szerződésben előírt kötelezettség, amit a bérkifizetés napján kellet volna az adott hónapban, minden munkavállalónak megkapni.
Én nem étkezési utalványt szeretnék kapni, hanem MUNKÁT!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#593 Dolgozó [2008-12-12 18:32:35]
Tegnap megkaptuk az elmaradt bónokat.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#591 iminek [2008-12-11 16:48:56]
Igen, igazad van, többek között ők dolgoznak itt a papírgyárban, Bajótról, Bajnáról, Nagysápról. Hát, most már nekik sem lesz hol dolgozni!! :-(((((
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#589 imre [2008-12-10 21:04:38]
Nagyon sok település van ahol nincs gyár mégis dolgoznak és megélnek.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#584 m. [2008-12-08 15:59:11]
Az a cementgyár, amelyik Nyergesújfalura költözik?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#583 v-dolgozó [2008-12-08 13:46:58]
az eu-ban fogunk éhen halni,., lábatlanon már csak a cementgyár a bisztos,. a többi gyár haldoklik
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#581 M.N [2008-12-05 21:16:05]
Szomorú Igazad amíg nem volt 80-éves az öreg akkor is nagyon jól tudta mit csinál miért vette meg a gyárat.Szép előadást tartott a dolgozóknak felért egy misével.Jól meg is etetett bennünket a nagy ígéretével!Már akkor nagy ívben leszart bennünket!Sajnos semmit nem fog lépni hisz (80 éves)Most annak kellene segítenie 400 család sorsán aki egy nyereségesen működő gyárat a vad kapitalista kezére privatizált. Nagyon sajnálom a dolgozókat,hogy ilyen helyzetbe kerültek. Az államnak nemcsak a bankokat kellene támogatni (pl. OTP .CIB visszautasította)! A munkahely megtartásával vagy létrehozásával is kellene foglalkoznia és nem hagyni a családokat,hogy ellehetetlenüljenek.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#580 Név nélkül [2008-12-05 21:12:14]
Szomorú az, hogy mind ezt meg lehet tenni.
Kíváncsi vagyok tudja -e valaki hány gépet és mennyiért, mikor visznek ki a gyárból. Mert készülnek rá...
Hogy lehet egy gyárat működtetni úgy, hogy felelős pozíciókra évek óta nincs alkalmazott?
A magyar törvényeket figyelembe sem veszik, a dolgozók alapvető jogait semmibe veszik.
Görögországban ennél kisebb dolgokért országos sztrájkokat szerveznek.Itt az elhúnyt dolgozókért nem lehetett a fekete zászlót kitenni, mert náluk ez a sztrájk jele.
Hol vannak a magyar pénzügyi felügyeleti szervek?
Csoda hogy ide jut ez az ország?
Gyarmatosítva vagyunk a demokráciában.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#579 Szomorú [2008-12-05 19:10:24]
Tisztelt Fórumozók!
Ezt a céget még mindíg talpra lehetne állítani. A legnagyobb probléma azonban az, hogy egy 8O éves ember a tulajdonos, aki néha már azt sem tudja magáról, hogy fiú-e vagy lány, aki soha senkit nem volt hajlandó végighallgatni, aki miatt nagyon sok jó szakember távozott ebből a gyárból, pusztán azért, mert visszamertek Neki szólni, hogy ezt így nem lehet csinálni. A tulajdonos részéről itt sürgős lépés(ek)re lenne szükség, és nem üres, félnapokat tartó fecsegésekre, meetingelésekre.
Szomorú, hogy egy ilyen ember kezében van több mint 4oo család sorsa.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#576 Mária [2008-11-27 11:51:54]
Jöttek a Görögök, vitték a pénzünk, tönkretették több száz ember életét!
De ez a bizonytalanság a legrosszabb, mi lesz most velünk?
Hogy tartsuk el a családunkat?
..hát, boldog Karácsonyt!

Tisztelettel:Mária
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#571 Walter [2008-11-24 20:57:27]
TRM nem mindenben van igazad a dolgozókat jól átverték a részvénnyel két tábora szakították egymás ellen szavaztak no mi legyen aztán mégis béke lett közöttük hála annak aki irányította nevét had ne írjam (M...a)az álszent!!!! .Nevét imába kellene foglalni!?!?!?!?!?!Szakszervezet? nem akarom megsérteni a sátrazássál ez csak feltűnési viszketegség volt eredménye egy pár millió!!!!!!! A kormányt ne emlegesd (olvasd el a Rózsamdobi paktumot).1990-től jelenleg szinte felváltva mindig ugyanazok a politikusok a vannak hatalmon. TYUKI üzenem!!amit írtál igazad van!!!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#570 TRM [2008-11-23 22:08:51]
TYUKI hozzászólásához csak annyit fűznék hozzá, hogy a gyár dolgozóinak volt részvénye annak idején. Kinek mennyi? Változó volt. Az akkor még fizetett nyereségrészesedésből vehették az ott dolgozók.Ha jól emlékszem, 1994-ben, a választásokat megelőző héten volt az a szomorú alkalom, amikor a gyárat eladták a jelenlegi tulajdonosnak. Sajnos nem csak az állam, de a dolgozók is eladták a maguk részvényeiket. Kaptak 1-2százezer Ft-ot, részvényeik számától függően.Nem mindenki saját akaratából vált meg tőlük.
Így megszűnt minden joguk ahhoz, hogy beleszóljanak a gyár irányításába!!!
Szerintem, abban az évben nem a mai kormány volt még, tehát a régi dolgokért mást kell szidni.
Akkor azt hitték a kisemberek, hogy a pénz, amit kaptak megváltoztatja az életüket. Igen, így történt, de sajnos nem mindenkinek pozitív irányban.
Aztán, a szakszervezetet verték tönkre.
Talán Ön is emlékszik arra, hogy az akkori szakszerveztei titkárt kitiltották a gyárból. A gyár parkolójában dolgozva próbálta megvédeni a gyár dolgozóinak érdekét. Sajnos csak szélmalomharc volt. Azok az emberek sem álltak ki mellette, akikért harcolt.Vagy mert a görög tulajt vélték a megváltónak, vagy mert féltették az állásukat.
Aztán csodálkozunk, hogy ide jutott a gyár. És ide jutottak a gyár dolgozói.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#569 aki már nem dolgozik ott [2008-11-23 19:25:55]
Üzenem annak a hozzászólónak,hogy Nadapon nincsenek villák.Szídni bárkit lehet ez nagyon jó magyar szokás.Egy de két fecske sem tud nyarat csinálni főleg ha ha az is csak alkalmazott.Bár ezt senki nem fogadja el.De bárhogy is van a család a gyerekek akiket zaklatnak nem tehet semmiről.Gondolják meg mit mondanak!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#566 P.dolgozó [2008-11-21 20:06:13]
Tisztelt Gy Bácsi látom nem érteted a hozzászólásomat. Patyomkin páncélos igenis létezett! Valóban nem II. Katalin cár idején. (ha szívesen élnél úgy?!és mi az akadálya?) Ahogy elnézem egy bolsevik beállítottságú vagy. István ha ilyen jól informált vagy Papír lopásról csak annyit 99% lopott! csaknem te voltál az 1%-ék!Biztos vagyok benne jutott abból Gy B-nak.Arról nem szóltatok akik kamionnal vitték!Csaknem ezt irigylitek! lehet ,hogy fordított sorrendben írtad a számokat. Felhívnám a figyelmeteket a lopás nem itt kezdődött!! segítek! az első nevesítéstől (p......)a mai napig.Azzal kellene foglalkoznotok !!!!!!!!!!!csak írjatok a megfelelő fórumra. Ne a dolgozót b...o.....k!!!!!!! Nekik csak morzsa jutott.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#563 István55 [2008-11-21 13:56:57]
Gyula bácsinak teljesen igaza van!99 %-ban mindenki lopta a papírt, na persze nem ettől ment csődbe a gyár.A tulaj meg azt csinál a gyárral amit csak akar .Körbe kellene néznetek az országban, a papírgyár és az elköldött dologozk sajna nincsenek egyedül ezzel a problémával.Gondolkozzatok ...!!szeritenm senki sem tartana meg és fizetne egy ember után sem ha nem kellen neki az a munkaerő...mindenki ezt tenné!!ja...és ne higyje senki hohy engem nem érint a munkanélküliség.A környező gyárakban is sorra küldik el az embereket ,ez is lehetne téma.............??!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#562 Gyula bácsi [2008-11-21 12:16:12]
Tisztelt P.dolgozó!Eléggé tájékozottlan vagy Patyomkinnak semmi köze 1990-hez II.Katalin cárnő idejében élt.Szivesen élnék úgy.Írod a gyárba tisztességes emberek dolgoznak. Akkor én láttam rosszul, hogya környezetembe gyakorlatilag mindenki lopta a papírt. Mindennap dugdosták a nadrág vagy kabátzsebükbe jólfizetett emberek is.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#561 elkűldött dolgozó [2008-11-20 22:47:13]
Piszke Papír fórumozók szerintem a fórumon kívül össze kellene fogni. Demonstrációval fel kell hívni a tulajdonos figyelmét,próbálja normalizálni a helyzetet.hisz neki is érdeke a dolgozók megtartása aki kitermeli a nyereséget.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#556 P.dolgozó [2008-11-18 21:23:15]
Tisztelt GY Bácsi ha szólíthatlak ilyen megtisztelően.2008. 11. 05 hozzászólásodhoz!!! Remélem lábatlanból nem lesz még egyszer Patyomkin város.1990-ben ennek vége.Igencsak vörös diplomás megítéléssel látod a dolgokat.Na de te is követheted Patyomkint!Jó lenne ha a tükörbe nézve nemcsak borotválkoznál,hanem levonnád a kozekveciát!!!!! Ne másoknak adjál tanácsot hova menjen dolgozni.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#554 én még bejárhatok [2008-11-18 19:00:06]
Tisztelt Fórum!
Gyula Bácsi egy provokátor!
Valószínű soha nem dolgozott "megprivatizált " gyárnál. Ha igen , akkor tudná, bármennyi nyereséget termel a melós, az ilyen kapitalista, mint a "miénk"annál többet visz ki a hazából. Nem azért vásárolt azért, amiért vásárolt, meg minket, hogy a magyar hazát gazdagítsa!
A rokonai meg.... el kell menni és megnézni a nadapi palotát...gyönyörködni benne .. azt is mi termeltük ki és most Gyula Bá rajtunk kéri számon!Szégyellje magát!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#553 Papírgyári dolgozó [2008-11-18 18:07:30]
Tisztelt Gyula Bácsi !
Nem szeretném Önt sem kioktatni, sem megbántani,DE:
Elképedve olvastam hozzászólásait! Ön elég érdekes szemszögből látja a Piszke Papírnál végbemenő eseményeket.
A hozzászólók csak elkeseredésüknek, aggodalmuknak szeretnének itt hangot adni, ezért őket kérem ne kritizálja.
Próbálja a papírgyári dolgozók helyzetébe képzelni magát. Ha ismeri a papírgyárat, akkor tudja, hogy a dolgozók jó része középkorú, vagy nyugdíjhoz közel álló. Hol és hogyan fognak Ők elhelyezkedni, ha bezár a Papírgyár? Biztosan értesült arról, hogy ma Magyarországon nehéz elhelyezkednie az idősebb korosztálynak.
A Piszkei Papírnál is normális, tisztességes emberek dolgoznak, akik a jelenlegi helyzetben joggal kritizálják a tulajdonosukat.
Abban igaza van, hogy a tulajdonos azt csinál a gyárával, amit akar. Mindent megtehet, de mindent normális keretek között.
Ha elolvasná a hozzászólásokat akkor láthatná, hogy mindenki a tulajdonos hozzáállását, viselkedését sérelmezi.

Üdv!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#552 v-dolgozó [2008-11-18 15:27:45]
iliás úr többet tudna mesélni hogy mért van ez ,.,.de in is megmondhatom ,,,,, saját zsebre dolgoztt
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#551 Tyuki [2008-11-18 13:57:49]
Igaza van a papírgyári dolgozónak!!Fejlesztés nem is tudom mikor volt utoljára a gyárban!!Amit tudtak kifacsarták pénz ráfordítás nélkül!Nem érdekli(k) hogy mi lesz a dolgozókkal és a gyárral ő jól járt és kész!!A Forest milyen szépen működik sőt gyarapodni akar!!De hát nekünk minden el kell adni!!A saját országunkban rabszolgák vagyunk!!Éljen a kapitalizmus!!!Éljen Gyurcsány!!! (kenyéren és vizen)
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#550 P.dolgozó [2008-11-17 22:39:39]
Tisztelt Gyula Bácsi! Igenen is igazuk van a piszke papír dolgozóinak joguk van kritizálni! Sőt azt is aki privatizálta a gyárat,hisz az eladási ár másfél év alatt az új tulajdonosnak megtérült!!!!!! A dolgozót ne kritizáld az termelne nyereséget. Gondolkodj GY BÁ hova tűnt évek alatt a nyereség.Látom segítenem kell nem fejlesztett ami megmaradt azt kivitte!!!!!!!!!!! Magyar csoport is pályázott,de a dolgozók is megvásárolhatták volna .Nekik nem jött össze? ! Lásd Forets-Papír KFT tulajdonosa szinte a o-ról indulva egy csodálatosan működő céget működtet ebbe a nehéz gazdasági helyzetbe.Én magam részéről csak gratulálni tudok csapat munkájukhoz!Aki több száz embernek biztosít megélhetést. A cementgyárat ne sajnáld ha megépül kevesebb létszámmal fog üzemelni a jelenleginél.A helyedben nem a Polgármester fiaival foglalkoznék!!.,nem lehet mindenkinek főiskolája gondolj betanított,targoncás,lakatos,dolgozóra de még sorolhatnám nincs értelme. GY BÁ helyedbe egy emelettel,vagy még feljebb kritizálnák vagy annál aki ilyen helyzetbe hozta a gyárat és dolgozóit. De előbb tanulj meg Görögűl!!!!!!!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#549 egon [2008-11-17 22:29:23]
a végén kiderül hogy a dolgozók tették tönkre szegény görögünket????????????
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#548 Gyula bácsi [2008-11-17 14:11:58]
Papírgyár talajdonosát ne kritizáljátok övé gyár azt csinál vele amit akar.Dolgozók azért vannak,hogy nyereséget termeljenek hha nincs nyereség nincs rájuk szükség a gyár nem szociális foglalkuztató.
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#545 TRM [2008-11-16 00:45:12]
Szívből sajnálom azokat az embereket, családokat, akik sorsa a Papírgyártól függ,függött.
Évek óta bizonytalanságban éltek, egyre több munkát végezve ugyanannyi, vagy tán kevesebb fizetésért. Ma már a bizonytalanságot talán a kétségbeesés váltotta fel. Miből fognak élni, gyermekeiket felnevelni? Hol van lehetősége ennyi embernek elhelyezkedni?
Mi lesz azokkal az idős emberekkel, akik a koruk miatt nehezen helyezkednek el, de nyugdíjig még van pár évük?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#543 névtelen [2008-11-15 08:35:33]
Éljen soká a 2 görög hozzászóláshoz:évek óta beszédtéma volt az emberek között amit kifogásoltak a vezetésben és döntésükben,de ez nem a dolgozó feladata.Senki nem szólt a magyar vezetők közül,hogy ez nem vezet jóra?Ha csak az életmódot,gyarapodást vesszük figyelembe,van mit a tejbe aprítani a görögöknek.Ez a világ legtermészetesebb dolga lenne akkor, ha a dolgukat úgy végzik,ahogy kell.Egy APEH ellenőrzés biztosan adna választ a vagyongyarapodásra.Ami szomorú az egészben,ha a gyár be is zár,Ők továbbra is élvezik a tulajdonos bizalmát.A régebben kilépő néhány ember(Bodrogai F. és csapata)pedig bebizonyította,hogy a papíripar nincs válságban.Fel lehet tenni a kérdést,mi van ilyenkor?? Kinek a lelkén szárad ez szörnyű állapot???
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#542 -ismeretlen- [2008-11-14 19:24:16]
A tények kedvéért:
Az Eon csütörtök 14.15- töl péntek délelőtt 11-ig szüneteltette az áramszolgáltatást.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#541 -ismeretlen- [2008-11-14 13:44:41]
Hogyne lehetne!!
A következő lépés a munkások fizetéselmaradása,majd a cég teljes bezárása!
Éljen soká Iliás Zeritis meg George Kriatsiotis!!
Rendbetették a gyárat!!!
KÖSZÖNJÜK nekik!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#540 Anonymus [2008-11-14 13:33:52]
Lassan már 24 órája nincs áram a Piszke Papírnál... Lehet ezt még tovább fokozni???
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#539 -ismeretlen- [2008-11-14 10:13:58]
A változatosság kedvéért,tegnap délután(11.13
Du. 15-45-kor) az Eon megszüntette az áramszolgáltatást a Piszkei Papir Zrt-nél!!
Kitartás!!!
Már nincs sok hátra!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#526 lábatlani [2008-11-05 13:06:03]
Az előző hozzászóláshoz annyit:nem tud mindenki elmenni innen.Mindenhez pénz kell!A görög tulajdonos rokona sem itt lakik,sem neki,sem a családtagjainak nem okoz ezután sem problémát a "válság".De egyszer mindenkinek számot kell adnia cselekedeteiért.
Azok az emberek akik megkapták a felmondásukat 75-135000Ft nettóból ami eddig volt,ezután meg nem lesz,nem tud új életet kezdeni.Nagyon nehéz elhelyezkedni a környéken.Azzal egyetértek,hogy a Cementgyárat itt kellett volna megépíteni.Súlyos hiba volt engedni egy kisebb csoport nyomásának.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#524 Gyula bácsi [2008-11-05 12:27:01]
Apukának! Lábatlanból Patyomkin falu lesz.Nem akartátok a Cementgyárat,kérdezzétek meg a nyergesieket,hogy idáig mennyi pézt kaptak a gyártól.Akinek van esze meg tehetsége az lelép a faluból.Ha jól tudom a Polgármester fiai nem lábatlanon keresik boldogulásukat.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#516 -ismeretlen- [2008-11-01 18:13:27]
Jó estét
Szeretném felhívni a figyelmüket az alábbi tényekre!!
A Piszkei Papir Zrt-nél folyamatban lévő létszámleépitést,nem lehet a gazdasági válság számlájára írni!
A folyamat már kb.3 éve elkezdődött,csak most van egy kialakult helyzet amire lehet fogni!
A bérekkel,és az étkezési utalványokkal kapcsolatos hírek mind igazak!!
Már negyedik hónapja hogy nem kaptuk meg,és esély sincs rá!
Közel másfél éve nem kaptunk munkaruhát!
Közel fél éve semmilyen jellegű tisztálkodószert nem kaptunk!!
De hiába is kapnánk,mert meleg víz,és fűtés is elvétve szokott lenni!! És világitás sem!!
A szomszéd településekről bejárok volt amikor a bejáráshoz szükséges bérletet sem kapták meg időben!
A létesitményi tűzoltók(akik mind gyári dolgozok)nem kapják meg a havi illetményüket!30 embernek tartoznak 15-40e Ft-al!!
A leépitésben érintett emberek száma:104 fő!!
És ez csak az első hullám!!(még 100 fő kerül utcára)
November 14-én fognak elkezdödni az elbocsátások
A jelenleg "levegőben lógo"emberek közel 1 hónapja nem tudják mi fog történni,mert a cégvezetés folyamatosan félreinformálja a dolgozóit a szakszervezeten keresztül!
Nem szeretnének végkielégitést fizetni az öreg dolgozoknak,hanem folyamatosan ellehetetlenitik a dolgukat,hogy unják meg és számoljanak le!!
Ha elolvassák akkor nagyon köszönöm!!


Tisztelettel
Zoltán
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#510 apuka [2008-11-01 09:14:23]
mi lesz veled Lábatlan városa?
a papír leépít, a cement elkőltözik...
A hozzászólás sértő! [1/8] 


Új hozzászólás

Hozzászólás beküldéséhez kérjük, oldja meg az alábbi feladatot:
kilencvenegy mínusz harminckettő =
(Azért van erre szükség, hogy megkülönböztessük a hús-vér felhasználókat a weben mindenhol jelen lévő, az oldalakat teleszemetelő robotoktól.)
Név:

Hozzászólás:
Kapcsolódó képek
-