A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén megalkotta a jövő évi büdzsét. Jelentős, közel másfél milliárdos bevétel-csökkenés várható
Ebből 583 millió forint a normatív jellegű állami támogatások, 398 millió forint a személyi jövedelemadóból származó megyei részesedés csökkentéséből adódik. Legalább 400 milliós kiesést okozhat a megyének az illetékbevételek visszaesése is.
Döntöttek a képviselők a megyei önkormányzat fenntartásában lévő szakosított ellátást nyújtó szociális intézmények igénybevételéről, és az ott fizetendő térítési díjakról, ingatlanhasznosítással kapcsolatos kérdésekről, létszámleépítésekről, illetve a gesztesi vár rekonstrukciója érdekében benyújtott KDOP pályázathoz önerő biztosításáról.
Az Ügyrendi Bizottság javaslatára határozatot hoztak arról, hogy a teljesítményfeladatok színvonalas végrehajtására tekintettel, elismerik dr. Völner Pál munkáját, a megye nehéz gazdasági helyzetére tekintettel és a közgyűlés elnökének kifejezett kérésére azonban eltekintenek elnöki jutalom megállapításától.
Végül zárt ülés keretében döntés született a 2010. év PRO ARTE Művészeti Ösztöndíjasának személyéről, továbbá egy, a középfokú oktatásban résztvevő tanulók elhelyezését biztosító esztergomi kollégium megvásárlásáról. A művészeti ösztöndíj nyertese egy évig anyagi támogatásban részesül, a díjazott személyét a Magyar Kultúra Napi ünnepségen hozzák nyilvánosságra.
Forrás: www.kekduna.hu
[
2009.12.18.
]