Lábatlan Anno
Megyei közgyűlés

Azonnali hatállyal megszüntette a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatójának munkaviszonyát a Megyei Közgyűlés. Benkő Zoltán főigazgató két hónap rendkívüli szabadságot kért, amihez a megye nem járult hozzá. Ezután állapodtak meg, hogy a főigazgató közös megegyezéssel távozik posztjáról. A vezetői feladatok ellátásával a kórház orvos-igazgatóját bízták meg. Benkő Zoltán távozásával nem jár végkielégítés, csupán ki nem vett szabadságának megváltását kapja meg.
A közgyűlésen elfogadták a megye jövő évi költségvetését is. Az Országgyűlés által elfogadott költségvetési keretszámok jelentős hatással lesznek a megyei gadálkodásra, hisz például a 13. havi közalkalmazotti juttatások megvonásának, illetve és az öröklési illeték eltörlésének sem lesz kompenzációja a költségvetésben, így azt máshonnan kell kigazdálkodniuk a szakembereknek.
A megye közgyűlése elfogadta a Polgármesterek a Falukért Egyesület kezdeményezését is, így a Bábolna környéki termőföldek mellett a megye más területein lévő földekre is jelentkezik vevőként megyénk önkormányzata.
Forrás: www.kekduna.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=121503
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.




