nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyéb hírek / Munkásgyűlés a Papírgyárban oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
május 2012
előre
Munkásgyűlés a Papírgyárban
Február 19-én rendkívüli munkásgyűlés - családok megélhetése került veszélybe - további lépések a rendezés érdekében

A 24 óra újság munkatársa hétfőn a gyárnál működő szakszervezet könyvtárában látta azt a levelet, amelyet a csoport vezetője, Uzsák János létesítményi tűzoltóparancsnok írt alá és a címzett a cég vezetése volt. Ebben az áll, hogy a létesítményi tűzoltók – akik a napi, műszakban végzett munkájuk mellett baj esetén léptek, lépnek akcióba – bizonytalan ideig nem vállalnak szolgálatot a gyár területén. A döntés hátterében a januárban teljesített szolgálati órák után elvárt díjazás körüli vita áll.

Szintén papírgyári hír, hogy a szakszervezeti választmány rendkívüli ülést tartott. Egyhangú szavazással született meg a döntés, mivel a cég nem fizette ki, nem utalta át a dolgozók esedékes fizetését, minden szakszervezeti tag 10 ezer forint rendkívüli segélyt kap. A pénzt kedd délelőtt tíz órától vehetik fel a tagok a szakszervezeti könyvtárban.

Harsányi Imre tájékoztatója

Ismertetem a jelenlegi helyzetet. Fizetés nem volt.A tulajdonosi szándék és döntés nem ismert a cégről. Mivel nem volt fizetés, a dolgozók saját illetve családjának megélhetése veszélybe került.Ezzel kapcsolatban rendkívüli munkásgyűlést kezdeményezek: 2009 február 19-én a szakszervezet könyvtárban 11 órakor.Ezen a gyűlésen kialakítjuk a további lépéseket a fizetések mielőbbi rendezésére.

2009.02.17.

Tisztelt Fórumozók!
A Piszkei Papír Zrt.szakszervezeti Választmánya egységesen úgy döntött,a szakszervezeti titkári előterjesztésére,hogy a jelenlegi helyzetben holnap délelőtt 10 órától, a szakszervezeti könyvtárban 10 000ft összegben a szakszervezeti vagyonból,a kialakult helyzet miatt (fizetés)a tagoknak átmeneti segítséget nyújt.
Egyúttal szeretném kifejezni köszönetem a hozzászólóknak,és annak is aki javasolta mint lehetőséget,információs lehetőséget.
A többi javaslattal kapcsolatban kapcsolatban: mi ennél is többet tettünk.
Mindenkinek köszönöm a kritikus hangvételt,mert jogosnak tartom az indulatot.
A munkahely elvesztése,vagy esetleges bekövetkezése családokat tesz tönkre.
Olyan helyzetben amikor a családi tartalék nincs..........
A banki hitel meg ketyeg.
Az utóbbi egy évben, olyan helyzetben értünk el eredményeket,mint szakszervezet,ahol a pénzügyi mutatók nem voltak fényesek.
De el kell ismerni a cégvezetés hozzállását is.
Minden kérdésről tárgyalásokat folytattunk.
Ebben a tekintetben a cégvezetés nyitott volt,kivéve az utóbbi időszakot ahol a cégvezetés mozgástere beszükült,bizonyos tulajdonosi döntések következtében.
Tehát kezdjük 2007. december 28-tól.
A szakszervezet tárgyalás útján elért egy olyan eredményt,hogy minden dolgozónak beletett a zsebébe 41 900ft adható juttatást.A 2008-as béremelés úgy kezdödőtt,hogy 2% egészségpénztári juttatás.
Tárgyalás után lett 5.5 hozzátéve minimális 3-ék a többi a bérfeszültségek csökkentésére mint lehetőség a munkahelyi vezetők részére.
Én 2006 januárban lettem megválasztva mint szakszervezeti titkár,akkor velem tényként közölték,ogy 3% lesz a bér.Amint ajánlatként vettem,de tény lett.
Innen jutottam oda a 2008-as évhez ahol bértárgyalást folytattunk.
A munkahelyi körülményekkel kapcsolatban:a munkahelyi vezető elrendelte a munkavégzést olyan körülmények között ami szerintem kimerítené még az állatkínzás fogalmát is,de amit szerettem benne,hogy a szakszervezet felé írányította dolgozót,hogy rajtam kérje számon.
de volt olyan is aki hátbaverést egy női dolgozónál munkára való ösztökélés tekintetében elfogadott módszernek gondolt,de most a legnagyobb munkásképviselő képében tetszeleg.
Azt viszont meg tudják mondani azok akik a szintén hálátlan feladatot vállalták,mint munkavédelmi képviselők,milyen falakba ütköztek.Pénzhiány...Ennyi.
A többivel kapcsolatban, ha valaki névvel kérdez válaszolok.(és nem üzemi titok körébe tartozik)

Tisztelettel:Harsányi Imre


[ 2009.02.17. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

#1227 D [2009-02-27 18:05:09]
Itt már nincsen Én,Te,Ő!!
Itt már csak Mi maradtunk!!
És ha ennek vége akkor lehet folytatni a harcot egymással.
De addig felejtsük el a régi sérelmeket,és az egyéni érdeket,mert bajban vagyunk,és csak közösen tudunk kimászni belőle!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1226 Harsányi Imre [2009-02-27 17:56:03]
Helyesbítés! Aki mellém áll, annak reszeltek.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1225 Harsányi Imre [2009-02-27 17:52:18]
Kedves valaki! Ne keresd magadnak a bajt! aki mellém áll,ahogy a bajóti haverom szokta mondani (reszeltek).Légyszíves ne vedd el az az egyetlen örömöt,hogy bűnbak lehessek,megszoktam.Amúgy igazad van,de az igazsság az fáj és lelővik a rosszhírt hozót.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1224 S Erzsi [2009-02-27 17:43:06]
Kedves Valaki!

Ha ma annyian eljöttek volna a szálló környékére, ahányan itt osztják az észt, akkor nem 14.-en lettünk volna.!
14 gondolkodó, higgadt ember! nem volt senkinek szándékában berúgni semmilyen ajtót, aki erre hívott bárkit is, nem volt ott!!

Igenis vannak törvényes eszközök! Pl. az előre bejelentett demonstráció!Arra már csak van jogunk, hogy tiltakozzunk ország- világ előtt és elmondjuk mit tettek velünk?

És amit tettek az nem törvényes! Nem a magyar törvényeknek megfelelő eljárás, az, hogy a gyárat nem működtetik, a dolgozókat éhen akarják pusztítani, elbocsájtani meg csak azért nem, mert akkor ki kell fizetni a végkielégítés! Ilyen törvény nem lehet!!!

Jöjjön mindenki hétfőn 10 órára a parkolóba!!! TE is !! "Valaki"
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1222 valaki [2009-02-27 17:32:38]
Tisztelt Fórumozók!
Pár dolgot tisztázzunk!

A gyárat nem a szakszervezet és a Jimmy tette tönkre. A béreteket nem a szakszervezet és a Jimmy nemfizeti ki.Ezeket egyszemélyben a Panos Zerits követte el.Őt azonban törvényesen felelősségre vonni nem lehet.
Többen leírták,többen elmondták hogy lehet hozzájutni az elmaradt bérékhez:

1. Panos Zerits kifizeti.
2. Megveszi valaki a gyárat,és kifizeti.
3. Jön felszámoló és fizet.
4. A rendkívüli felmondás beadása után peres úton hozzájutni.

Más törvényes lehetőség nincs!

Tüntethetünk,demonstrálhatunk,szerepelhetünk a médiában, fizetésünk akkor sem lesz hamarabb.

A szálló ajtaját javaslom, mindenki saját felelősségére rúgja be!

A szakszervezet csak a törvények betartásával működhet!
Azt,hogy a törvények ilyenek,ne a szakszervezeten és a Jimmyn kérjétek számon
hanem a politikusokon, akik meghozták őket!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1220 Harsányi Zoltán [2009-02-27 16:47:06]
Elnézést kérek hogy délelött nem válaszoltam a kérdésre,de egy ismeretlen által meghirdetett tüntetésre mentem a szálló elé.Ott a résztvevökkel eldöntöttük mi a teendö.Ha valakinek alkotó javaslata van továbbiakban,irja meg.Ha mocskolódni akar valaki,kérem halassza el addig,amig a családtagjainknak nem biztositottuk a meg élhetésükhöz szükséges anyagi hátteret.Vagy összefogunk,vagy éhen halunk.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1215 géza [2009-02-27 15:23:38]
Kedves XY!
Teljes mértékben agyet értek veled csak azért irtam mert PW éhhaláltol tart.Ha a jogos járandóság miatt bírósághoz fordultok, ezek a disznók képesek kiéheztetni benneteket évekig elhúzzák a pert.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1214 PW [2009-02-27 14:23:12]
Géza, nem az a baj, hogy sokan isznak a kocsmában! Az a baj, hogy a szakszervezet állandóan ott ücsörgött, ahelyett hogy a gyár dolgozói ügyeit intézte volna, mert ugye azért kapták a munkaidő kedvezményt. Érted a különbséget, Géza???
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1213 XY [2009-02-27 14:02:47]
Kedves Géza!
Köszi szépen, de én nagy ívben teszek arra, hogy hány munkanélküli van. Én nem a kukákból akarok élni, havi 50 ezerből, hanem a normális, meszokott életszínvonalamat fenntartani. (Nem élek luxusban)
Ezt viszont fizetés, és munkahely nélkül nem tudom megteremteni. Engem már az sem érdekel, ha kirúgnak, de adják oda ami jár.
Nem hiszem el, hogy nincs törvény, ami ennek az őrületnek megálljt parancsolhatna, csak éppenséggel egy épkézláb ügyvéd kellene.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1211 D [2009-02-27 13:48:45]
Echo TV,RTL KLUB már visszajelzett.
Az Echo megígérte,az RTL majd meglátja.
Várom még a HÍR TV-t,ATV-t,meg a TV2-öt!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1210 géza [2009-02-27 13:48:33]
Nem kell bántani Zolit ő is én is tudnám sorolni ,hogy ki ül állandóan a kocsmába ki rúg be otthon kijátszael a fizetését kik azok a busszaljárók akik állandóan korábban leléptek a munkahelyükről mert hazáig nem bírtákki pia nélkül.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1209 S Erzsi [2009-02-27 13:42:34]
Vártunk sokáig Benneteket, nem jöttetek!!
14 -en voltunk, meg kétszer körbe néztek minket a rendőrök, (Köszönjük annak aki kihívta Őket!)de nem voltunk félelmetesek számukra, mert nem avatkoztak közbe!!

A lényeg!!!
Hétfőn délelőtt 10 órakor várunk mindenkit a gyár előtt, aki úgy gondolja jelenléte fontos és akar ilyen módon is tiltakozni várjuk!!
Ez egy demonstráció lesz, tehát fontos, hogy minél többen legyünk!!
Ígéretet kaptunk arra, hogy olyan szintű média is jelen lesz, ami már országos szinten közvetíti mi történik velünk!!
Sajnos nincs más lehetőségünk, mint az, hogy saját kezükbe vegyük a sorsunkat!!
Szóljatok minden kollégának, ismerősnek!!
Gyertek, és emeljük fel végre mi a hangunkat!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1208 -ismeretlen- [2009-02-27 11:58:24]
A szálló elött állitólag már gyülekeznek az emberek!!
A rendőrség kint lesz de nem fog beavatkozni addig amig nem történik rendbontás!!!
Gyerünk emberek!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1206 -ismeretlen- [2009-02-27 11:53:28]
A szálló elött állitólag már gyülekeznek az emberek!!
A rendőrség kint lesz de nem fog beavatkozni addig amig nem történik rendbontás!!!
Gyerünk emberek!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1205 PW [2009-02-27 11:50:09]
Ja! Hát akkor semmi baj! Emberek! Ne féljetek! Bizzatok Gézában: NEM HALTOK ÉHEN!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1204 -ismeretlen- [2009-02-27 11:48:46]
Szerintem 1 fillért nem fogunk kapni,addig amíg itt ülünk és csak irkálunk egymásnak,és az urak sz..nak a fejünkre!!!!
Most mát TETTEK KELLENEK!!!!
Már 2 órája kérdeztem hogy mi van?
Még mindig semmi!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1203 géza [2009-02-27 11:47:19]
PW-nek
Magyarországon nagyonsok az alultáplált ember,de éhen még nem halt senki.Sokan hosszú évek óta mankanélküliek nemjól de megvannak.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1202 dolgozó= [2009-02-27 11:34:11]
Holnap vége van a februárnak .Lassan már két havi bérünk lóg a levegőben.Szerintetek meg kapjuk????
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1201 PW [2009-02-27 11:28:10]
Hol vagy SZAKSZERVEZET???
Az emberek tényleg az éhhaláltól félnek!!!
Tudjátok, milyen illatok áradoznak a szállóból, most így ebédidő felé? Jimi!!! Menjetek oda!!! Csináld meg, Jimi!!!Csináld meg!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1200 dolgozó= [2009-02-27 11:14:43]
ÉHENFOGUNK HALNI HA NEM LESSZ VALAMI!!!!!!
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#1199 -ismeretlen- [2009-02-27 10:49:44]
Kb.1 órája kérdeztem a Zolit,hogy mit tudni??
Semmi válasz!!
De ha mocskolódó levélre kell válaszolni 2 percen belül jön a válasz!!
Kérdezem még egyszer!!
Mit lehet tudni,és mik a tervek arra az esetre ha még mindig semmi nem történik?
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#1198 Kajli [2009-02-27 10:40:10]
Örülök, hogy örülsz!

Jól kikerülted a kérdésemet, te lehet, hogy politikus vagy. Nagy beszéd, mögötte meg nagy semmi. Tudod én nem a fél életemet töltöttem piszkén, mert közel 10 éve dolgozom csak itt.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1197 PCGURU [2009-02-27 10:38:32]
"HA AZ irodaház-barbiház-pcguruk-gkpark KIVONULT, akkor Nekünk is jogunk van ott dolgozni"

Tisztelt mindenki. Megindító a fenti idézet, de gondoljunk csak bele. Ha nem tennénk eleget a törvényi rendelkezéseknek a hatóságok felé nem készítenénk el a kötelező bevallásokat és a bérszámfejtésünk sem készülne el akkor sem kapnánk fizetést ha pénzünk lenne. Ha nem szolgáltatnánk információt egy esetleges vételi szándék sem realizálódhatna. Úgy gondolom, hogy ne vágjuk még mi is magunk alatt a fát. Jelen körülmények között az informatikai rendszer üzemeltetése rendkívüli feladat. Mi is fizetés nélkül csináljuk. Az első naptól kezdve napi 8 órában. Miattunk tesszük, hogy átvészeljük ezt a nehéz állapotot. Magán véleményen, az informatika hiánya a cég végét jelentené. Ugye nem ezt akarjátok?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1196 PW [2009-02-27 10:20:21]
Hello Kajli! De örülök neked!!! Hól voltál eddig??? Nem mered leírni az igazi neved, ugye?
Tudni szeretnéd, mit tennék a jimi helyében? Hát egy biztos: nem a kocsmában töltöttem volna el a munkaidő kedvezményemet, miközben a gyárat rabolták. Érzed egyáltalán azt, hogy a gyár nem a panosé, hanem a mienk? A tied is, mert a közel fél évszázadodból itt töltöttél le majdnem 30-at.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1195 Kajli [2009-02-27 10:10:12]
Tisztelt Pw!

Otthonról a számítógép mellől nem nehéz okosnak lenni. Ha te lennél a Jimmy helyzetében, te mit tudnál tenni?
Várom válaszod!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1194 PW [2009-02-27 10:06:05]
Ne azért legyél szomorú Kamera, hogy mi lett ebből a fórumból, hanem azért, hogy mennyire elszúrtátok! Végignéztétek, hogyan hajtják végre a leépítést a tulajdonos kihelyezettjei (arab, görög, bulgár, stb). Semmit nem tettetek! Nézzétek meg, mit tesz most az Opel szakszervezete. Az igen! Az szakszervezet! Vagy merjem megemlíteni Lech Walesát példának? Tudod ki volt Ő, Kamera? Na, ott kezdődik egy szakszervezet.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1193 -ismeretlen- [2009-02-27 09:34:44]
Zoli
Lehet már valamit tudni a sorsunkról?
A hozzászólás sértő! [2/8] 

#1192 h. Harsányi Zoltán [2009-02-27 09:26:33]
Elszomorit az a tény hogy ebböl a fórumból mi lett.Ezen az oldalon információt kellene cserélnünk a közös érdekünkben.Kapcsolattartást,összetartozást kellene jelentenie,nem pedig gyalázkodást és bünbak keresést.Régen a gyárban is voltak olyanok,akik húsz fillér órabér emelésért képesek voltak hangulatjelentéseket irni barátaikról,és munkatársaikról.Sajnos most is vannak köztünk ilyen zavarkeltők,akik a széthúzásunkra játszanak.Nem ir névvel,igy nem tudhatjuk hogy ez egy munkatársunk véleménye ,vagy pedig egy fizetett görög alkalmazotté.Kérlek benneteket,azt irjátok ide hogy ti hogy gondoljátok, mit tegyünk.A gyalázkodást tegyétek el arra az idöpontra,amikor már biztositott a családotok anyagi biztonsága.Tegyünk valamit,de ne egymás ellen,hanem egymással.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1191 Lábatlani nagyszülő véleménye [2009-02-27 08:47:34]
Sajnálattal veszem tudomásul,sokkal nagyobb a baj mint az elején gondoltam. Amikor a gyerekemnél sorban látom a feladatlan csekkeket elfog a düh.Tudomásul kell venni: akinek szép fizetése és egyéb bevétele volt a papírgyárban ,annak nem olyan nehéz átvészelni ezt a pár hónapot.Még munkát sem tudtok keresni,mert várjátok a végkielégítést(?)és a csodát. A munkakeresés terén nincs esélyetek,a terméketek piacát átvette a Forest. Szörnyű állapot !Itt egy válságstábot kell felelős,komoly emberekkel létrehozni,akik a nevetekben intézkedne és időről időre tájékoztatná a dolgozókat.A szállón kellene mindig valakinek lennie aki ezeket tovább adná a dolgozóknak.A szakszervezet vezetőjének eddigi intézkedéséről,elküldött leveleiről kérjetek másolatot,hogy igazán képben legyetek!De komolyan, csináljatok már valamit,legyetek erősek és modorosak !
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1190 SSZ [2009-02-27 08:39:46]
Köszönöm szépen a válaszodat, akártki is vagy!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1189 SSZ-nek [2009-02-27 08:25:37]
A könyvtári folytatása volt!
Amikor kikapcsolták a villanyt éppen segély osztás kellős közepén, akkor a szakszervezeti iroda áttelepült a kocsmába! Aztán napokig ott folytatta áldásos tevékenységét! Ennyi
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1188 SSZ [2009-02-27 08:11:43]
Mondja már meg nekem valaki, hogy milyen szakszervezeti segélyt osztogattak az ideiglenesen kinevezett szakszervezeti irodában /krimóban/? Ezt miért nem vertétek nagydobra? A könyvtáriról hallottam. Várom valakitől a választ!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1187 PW [2009-02-27 08:10:54]
Na látod, ez itt a probléma!! Féltek a saját árnyékotoktól is! Gyáva egy társaság vagytok, mit ne mondjak!! Ezért tudott panos zeritis eltaposni benneteket, mint egy csótányt!!
Tudjátok mit? 3 unkum és 5 sör már ad egy kis bátorságot! Van rá pénzetek?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1186 Keszeg [2009-02-27 07:57:00]
PW.-nek,tudja mindenki hogy te is ott leszel a szállón,Csak te rendörökkel az ajtó belsö felén.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1185 PW [2009-02-27 07:52:48]
Te Jimi! Nagyon félre értettél engem!! Én nem ellened vagyok, hanem veled, hidd el!! Bizonyítsam be? Jó! A javaslatom a következő: amikor a szállóra mész a pártfogóiddal egyetemben és berugod az ajtót, ott leszek én is. Rendben?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1184 Kajli [2009-02-26 23:12:12]
Teljes elhivatottsággal szolgálom/tam a céget.

Ezt azért írtam így, mert már sajnos megállt a cég....nem azért, mert más cégnek dolgozom.

mielőtt belekötnél ebbe is!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1183 Kajli [2009-02-26 22:59:25]
Tisztelt PW!

Én a mai napig a Piszkei Papír Zrt alkalmazottja vagyok. Nagyon sajnálom, hogy ide jutott a cég. Én szeretnék még pár évet a piszkei papír színében dolgozni. Tudod aki engem ismer, tudja, hogy teljes elhivatottsággal szolgálom/tam a céget. Én szeretném a legjobban, hogy ez a cég ismét elinduljon. Tudod engem nem érdekel más papíripari cég....engem a Piszke éltet. És akarom látni még az üzletek polcain a CREPTO, SZILVIA termékeket.....tudod, én piszkésnek vallom magam! És te?ű
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1182 PW [2009-02-26 22:46:03]
Kedves Papírgyári Kollégák!
Ezen a honlapon olvasható Piszke története. Mondhatjuk, mindigis Piszke gyöngyszeme, egyben büszkesége volt a Papírgyár. Sajnos az „új korszak” kezdetével olyan barbárok kezére került, akiknek nem jelent semmit az, hogy PISZKE. Kirabolták, kiszipolyozták és az sem hatotta meg őket, hogy Titeket akár földönfutóvá tehetnek ezáltal. Csak tudjátok, kedves Kollégák, voltak köztetek Júdások is, akik nagyban hozzájárultak a jelenlegi helyzet megvalósításához! Sajnos még most is itt vannak, a krimóban, a szállón, meg itt a fórumban is felbukkannak. Ellenetek dolgoznak, gondolom, nem önzetlenül. Nem tudom, megfigyeltétek, akik a titkár úr oldalán kardoskodnak, valahogy nem éreződik ki a szavaikból, hogy aggódnának, mit fognak holnap, holnapután enni, ők vagy a családjuk.
Apropó, Kajli? Ha te aláírod az igazi nevedet én is megteszem (esküszöm nagyon meglepődsz majd)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1181 Kajli [2009-02-26 22:33:16]
Kedves Barátom!

Most már mennél.....igaz?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1180 -ismeretlen- [2009-02-26 22:31:06]
Tévedsz! kedves Barátom!
Nekem a csütörtöki munkásgyűlésen szóltak, menjek a 7-es szobába.
Sokan nem tudták hol , mi van, és biztos vagyok benne sokak nem mentek oda érdeklődni. Elég bizarr dolog!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1179 Kajli [2009-02-26 22:18:53]
Hidd el, nekem sincs oda bérletem. De ez nem bérlet kérdés. Úgy tudom, másnap a szállón sem volt villany. Én nem akarok veszekedni senkivel, mert nincs értelme. Jól jött az a pénz, bárhol is kaptam/tuk. Ha most kapnál egy infót, hogy holnap, segélyt osztanak a krimóban, fogadjunk te is ott lennél....ennyi
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1178 -ismeretlen- [2009-02-26 22:11:53]
Nézd kedves kajli! Akik mindennapos vendégek eme műintézményben , azoknak nyílván nem okozott gondot, oda bemenni.
De akik, nem látogatók ott azt sem tudták hova menjenek.Érdekes módon ők is megkapták sajna épp a szállón , mert őket oda irányították.

A segélyt meg ki érdemli meg ki nem azt tán nem a Koccintó nevű intézmény látogatóinak kéne eldönteni. A feltétel az volt, hogy szakszervezeti tag legyen.Az nem volt hozzá téve, hogy bérlete legyen eme intézménybe!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1177 Kajli [2009-02-26 22:04:23]
Tisztelt....!

Ha a krimóba nem ment volna kiosztani a pénzt, a mai napig nem kaptál volna, mert nincs áram a cégnél.....te nem tudod?
Tudod ilyen emberek, meg sem érdemlik a pénzt..értetek tenni valamit? áááá!
Tudod, én is elmosolyodtam azon, hogy hol osztotta a pénzt, de tudod nem érdekel, mert legalább kaptunk valamit.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1176 -ismeretlen- [2009-02-26 21:57:44]
Senkinek nincs köze ahhoz, hogy a titkár úr mikor megy a krimóba!!
Kivéve, ha azt a munkaidő kedvezményben tette!
Az sem mellékes, hogy a szakszervezeti segély osztását is eme intézményben tette!
Nem biztos, hogy ennél tiszteletreméltóbb hely nem lett volna széles e hazában!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1175 Kajli [2009-02-26 21:48:47]
Te Jimmy!

Ki a f....nak van köze ahhoz, hogy mikor mész a krimóba. Lehet, hogy aki ezt írja otthon veri a családot, iszik mint az állat, de jobb mást szidni, mert egy nagy fos az életben.
Én is voltam már közszájon, és tudom, hogy milyen....kitartás. Veled vagyok
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1174 -ismeretlen- [2009-02-26 21:47:35]
Tudod, Jimmy én a Te helyedben inkább elgondolkodnék ezen a levélen!
Attól , hogy nem írta alá, még kurva igaza van!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1171 PW [2009-02-26 21:17:32]
Te Jimi! Én csak azt javasolnám neked, hogy mielőtt 3 szónál hosszabb szöveget szeretnél leírni, nem igyál semmit legalább 2 nappal előtte (ha kibírod). Tudod miért? Mert olyan össze-vissza beszélsz, hogy írástudó ember ötször kell elolvassa, hogy rájöjjön, nem ért semmit az egészből. Értelmes magyar szavak értelmetlen mondatokká gyúrva, egy kis unikumos sörgőzzel ízesítve, cigi füsttel megspékelve. Mondanivalót csak abból lehet kikövetkeztetni, hogy milyen témakörhöz szerettél volna hozzászólni.
De tudod mit, Jimi! Ne szólj hozzá!!! A legjobbat akkor tennéd, ha nem is írnál egyáltalán!! Miért? Mert elszúrtad, Jimi! Nagyon elszúrtad!! Most inkább tegyél valamit az emberek érdekében!! Tettekre van most szükség, nem dumára!!! A dolgozók megbíztak benned, amikor megválasztottak, de te becsaptad őket!! Nem tettél semmit értük! Soha!! Nem képviselted az érdekeiket!!! Ne lobogtasd a kis százalékaidat, mert az nem a te érdemed! Akik megválasztottak, nem tudják, hogy amikor bementél az ügyvető irodájába, a hangod is elment! Megszólalni sem tudtál, nem hogy kiharcolni bármit is. Nem harcoltál te ki semmi féle juttatást, bonuszt vagy akármit és nem jutattál a dolgozók zsebébe semmit!!! Ha george kiratsiotis rádugatott, talán még a nadrágodba is belecsináltál !! És amikor kifele jöttél, olyan kicsi voltál, hogy az ajtót ki sem kellett nyitni, alatta kifértél!! Tudod Jimikém, ha erős „szakszervezet” lettél volna, most rács mögött ülnének, akinek ott a helyük.
Most például miért nem mész a szállóra és szorongatod meg azt a társaságot, akik oda berendezkedtek és nagyszerűen szórakoznak, amíg a legtöbb papírgyári dolgozó nem tud aludni, mert 3 napra való eledelük maradt? Ezt csináld meg, Jimi!! Ezt megteheted 6 sör után is, csak tegyél már valamit!! A dumával nem vagyunk előbbre, barátom!!!
Ja, és ne erőlködj, hogy a PW-t megfejtsd, neked ez nem fog menni. :-))))))))
És Jumi! Ne válaszolj erre, légy szíves!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1133 Nagyi [2009-02-26 08:07:18]
Szebb jövőt kollégák!!!

Igazad van sorstárs. Valamit tennünnk kel a családunkért ha már dolgozni nem tudunk.Akkor harcoljunk azért ami igen is jár nekünk.Nem veszhet el mindenünk cak azért mer még mindíg nem vagyunk hajlandóak el hinn azt ami történik velünk .EMBEREK LÉPNI KELL!!!Kicsit komcsisan.MUNKÁT KENYERET!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1129 8évevanott [2009-02-25 21:25:17]
FIGYELEM! Ha 2009.02.27 péntek déli 12-óráig nem történik semmi tájékoztatás és döntés a cég jövőéről és az elmaradott bérek rendezéséről, akkor TÜNTETÉST és hatásos DEMONSTRÁCIÓT KELL ÉLETBE LÉPTETNI!!!!!!!! JAVASLAT: Papírgyári SZÁLLÓ területe: 09.02.27 12.05 perctől!!
Megértek minden jóindulatú levélírást a tulaj felé, meg VDSZ által megkeresett minisztériumokat, de ezek átfutási ideje több nap, esetleg hetek! Lépni kell, a dolgozók aggódnak, elkeseredettek, kilátástalanul élik életüket! Látva a hozzászólásokat, egyre csak az látható, hogy egymást marcangolják az emberek ,dolgozók?, akik valaha együtt kezdtek dolgozni a papírgyárban?! NEM ezt kell csinálni kérem! Történni kell valaminek, mert így elhúzódhat a dolog hónapokig, közben pedig mit fogsz kezdeni magaddal és a családoddal! „”Örülönk ha kitartást tudunk!”---hangzott egy ismert filmből!” Sokan felkérnének új, nagyobb tudással rendelkező, és nem utolsó sorban görög érdekeket NEM képviselő jogászt, HELYES!! Én is ezt javaslom! Bár ezt meg kell fizetni!!!Össze lehet hozni,de ezt korábban kellett volna!Talán nincs késő!
Ezeket a dolgokat szerintem meg lehet beszélni, ezért GYÜLJÜNK, pont alkalmas hely a szálló, HA AZ irodaház-barbiház-pcguruk-gkpark KIVONULT, akkor Nekünk is jogunk van ott dolgozni, hiszen állományban vagyunk és nagyon szeretnénk dolgozni és az az egyetlen hely ahol ezt meg tudjuk valósítani, sőt céljainkat és követeléseinket beteljesíthetjük!!! Ja a Szálló a Szentendrei Papírgyár tulajdonában van, „ami PANOS tulajdona”, akkor ki kell használnunk a vendégszeretetét!!!
Tehát ha nem lesz döntés, CSINÁLJUNK MI MAGUNK, DOLGOZÓK, MUNKATÁRSAK, GYÜLJÜNK, SZERINTEM SOKAN RÁÉRNEK, OLYAT TESZÜNK AMIRE ODAFIGYELNEK!! ÖSSZE TUDJUK HOZNI!!
Ennyit szerettem volna!!!!!!!! ...ismeretlen szerző…
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1127 Kolléga [2009-02-25 18:28:02]
Egyetértek SE-vel. Valóban égető szükségünk lenne egy saját külön bejáratú jogászra! Azt még bírná finanszírozni a szakszervezet?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1124 SE [2009-02-25 16:37:58]
Kedves Zoli!

Ne magyarázz be olyan dolgokat, amiket nem írtam! Én nem azt írtam, hogy osszátok szét a szakszervezeti vagyont, hanem azt, hogy itt rövid időn belül igyen konyhát kell nyitni, mert ha még egy havi fizetés nem jön be a kollégáinknak kenyér gondjai lesznek! Olvasd el ezt írtam!
Én itt élek ezt látom!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1121 h. [2009-02-25 15:28:51]
Kedves S.E. Irhatom azt hogy Erzsébet? Igazad van,osszuk ki a maradék szakszervezeti vagyont,tegyük lehetetlenné hogy ügyvédi támogatással éljen,ha már nem lessz más lehetöség.Döngöljünk mindent a sárba,és köpjünk az aztalra.Szerintem itt csak tárgyalással tudunk elérni bármit.De ha bemocskolsz mindenkit,akkor kivel tárgyalsz?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1092 SE [2009-02-24 10:20:05]
Kedves Jimmy és Zoli! kedves Választmány ! Üzemi Tanács! kedves "dolgozói képviselő" az Rt-ben!

Ne essetek már bele abba a csapdába, amibe minket berángattak. Augusztus óta volt hetente csütörtök, aztán kedd, aztán péntek, minden héten mondtak egy napot, hogy mikor lesz döntés. Nektek erről azonnal tudomást kell szerezni, ha egy kicsit is tiszteletben tartanak benneteket,mint jogosítvánnyal bíró, választott tisztségviselőket!! DE úgy látszik ezt a jogot, ki kell vívni, és ezt csak Ti tudjátok megtenni!!
Furcsa erre emlékeztetni, tudom, de mikor választások voltak ezt vállaltátok.Igazából a tagság csak ezt kéri számon.
Várhatunk, időtlen időkig, de akkor a még meglévő szakszervezeti vagyonból nyissatok ingyenkonyhát, mert nagyon sok család van, akinek tartalék híján lassan ilyen gondjai lesznek.
Azt meg végképpen ne felejtsétek el.hogy az általatok nagyra becsült Berki Doktor nem a dolgozók jogi képviselője, hanem a Zeritis gruppé! Egy igen jó ügyvéd, aki védi a tulajdonos minden centjét. kedves , úriember, de nem a mi védőügyvédünk! Ott húz a csőbe , ahol akar, ha nem kerestek sürgősen valami hasonló kalibrű jogászt!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1090 h. [2009-02-24 10:02:27]
Csak akkor kérhetjük számon a béreket az új tulajdonostól,ha meg tudjuk ki az.Ellenkezö esetben csak a felszámoló tud pénzt adni.Ez a viszony tisztázódik a héten.Utána kell lépnünk az ügyben.De ha nem tisztázódik,akkor közösen döntenünk kell,mivel kényszeritjük ki a nyilt választ kérdéseinkre.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1088 h. [2009-02-24 09:53:48]
Berki úr azt mondta hogy eladás esetén az új tulajdonos vállalja az elmaradt bérek,juttatások rendezését.Én csak arra gondoltam,hogy most még nem tudjuk hogy ki a tulajdonos,és mikor fizet.Demonstrálhatunk szerdán,de ha fizet pl.csütörtökön,akkor értelmetlen.Csak akkor cirkuszolhatunk,ha tényeket tudunk.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1087 1gyári munkás [2009-02-24 09:43:57]
Zoli
Mi az hogy mi a szándéka az új tulajnak az elmaradt bérekkel??
Nem azt mondta a Berki Ádám hogy bérfizetési kötelezettsége van az új tulajnak?
Csak azt nem értem hogy az új tulajnak kötelező,a réginek (jelenlegi?)meg nem?
Itt már megint megy a "mutyisztán"!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1085 h. [2009-02-24 09:36:26]
A héten választ kapunk minden kérdésünkre.De amég nem tudjuk hogy változott-e a tulajdonosi viszony,és ha igen,milyen százalékban.Netán változás esetén mi az új tulajdonos szándéka az elmaradt bérekkel.Ha pontosan tudjuk ezeket a tényeket,csak akkor tudunk fellépni.Mert ha tüntetünk a görög tulajdonos ellen,közben pedig már másé lett a gyár,akkor enyhén szólva oka fogyottá válik az egész.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1084 -ismeretlen- [2009-02-24 08:59:50]
Imre

A tulaj már döntött,hogy nem fizet!!!
Akkor?
És ha az a módja hogy ki kell teregetni,akkor teregessünk!!!!
Már kedd van ember!!!!!
Múlthéten még a hétvégéről volt szó,most már e hét közepe!!!
Szerdán mi lesz??
Jövőhét hétfő?
Ébresztő ember!
Fogy a türelem,meg a pénz!!!!!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1078 -ismeretlen- [2009-02-23 20:45:03]
Hát kedves titkár úr, akkor javasoljuk, adja be a patyolatba, hátha ott ki is mossák !

Aztán jöjjön ide a lakótelepre és nyugtatgassa az embereket, ha lehet mutassa meg az irányt is , hol láthatók az biztató jelek.
Aztán adhatna néhány tippet is a megélhetéshez, mert ön is a panos úr kenyerét ette eddig családjával együtt, nyilván van néhány jó receptje mit főzzünk a családnak hamarosan......
Köszönjük a harcos kiállás!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1077 Harsányi Imre [2009-02-23 20:28:24]
Törvényes lehetőség van,ha a tulajdonos úgy dönt:nem fizet bért.
de nagyon hosszú,mert csak bíróságon lehet hozzájutni a jogos követelésekhez.A tb.pénzek juttatására ma láttam reménykeltő jeleket.Lehet,hogy napokon belűl rendeződik.A szakszervezeti lépéseket nem ezen a fórumon akarom kifejteni.
A tv műsorban csak annyit tudnék mondani,hogy elmaradt a bérek kifizetése.Teljes a bizonytalanság.
De ez csak akkor lenne eladható ha kiteregetném a szennyest is.Erre nem vagyok hajlandó.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1075 Kajli [2009-02-23 19:13:06]
Ha megeszitek egymást, akkor sem tudtok semmit sem csinálni. Lépni nem lehet addig amíg, nem tudjuk a f..sz görög döntését. Jimmynek igaza van, várjuk meg azt az 1 v 2 napot. Ha belegondolunk, mi sem tudnánk a Jimmy helyében mást tenni. Mondjuk én is úgy gondolom, hogy a TV ÜGYVÉDJE v RTL KLUB kiteregethetné a szennyest.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1073 SE [2009-02-23 17:35:00]
Tisztelt Titkár ÚR!
Maradjunk csak annyiban , Szia! Jimmy!

Az idő megy. Pár nap és már két fizetés elmaradt, vagyis december 31.-ig kifizették a dolgozókat, minket, azóta semmi.
Nincs valami törvényes lehetőség arra, hogy valamerre kimozduljunk?
Várhatjuk, hogy a tulajdonos eldönti, eladja-e a céget , vagy még mindig gondolkodik??
Viszont itt már kenyér gondok vannak!! Soha nem voltak a dolgozók úgy megfizetve, hogy a mai közmű árak, hitel törlesztések mellett annyi tartalékuk legyen , hogy hónapokig fizetés nélkül legyenek.
Itt a lakótelepen vannak olyan családok , ahol apa, anya, gyerek, itt dolgozik....
Sürgősen tenni kell valamit, lépni, mert még táppénz és GYES kifizetése sem történt meg, és a betegnek gyógyszer, a gyereknek enni kell!
Nem tudom, csütörtökön ez mennyire jutott el a VDSZ-hez. ? Miért kell idő a kapcsolat felvétellel? Egy E-mail Görögorszába és ennyi! A mai világban a címek elérhetők! És javaslom küldjétek el a Panos úrnak is a másolatot.
Persze ez még mind kevés! Ebből, kenyere, gyógyszere nem lesz a dolgozóknak!!
Sürgősen utána kell járni, milyen forrás áll ilyenkor rendelkezésre, mert lehet túlságosan naiv vagyok, de hihetetlen, hogy a XXI.században ezt meg lehet csinálni!!

Mikor lesz a következő munkás gyűlés??
Nem kellene valahol demonstrálnunk??
Tisztelem a "24 órát", de már kevés!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1071 Harsányi Imre [2009-02-23 14:26:55]
Kedves Júlika!Köszönöm,vettem az adást.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1070 Harsányi Imre [2009-02-23 14:24:11]
Kedves Gyuri!A VDSZ felé ez is elhangzott,benne vannak.Időigényes,de lépnek.Lépnek a rendelkezésre álló minden eszközzel.Másban is.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1068 K.Gy. [2009-02-23 09:27:29]
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete vegye fel a kapcsplatot a Görög szakszervezettel. Tájékoztassa Őket arról,hogy Panos Zeritis a Piszkei Papir Zrt.dolgozóit hogyan próbálja kisemmizni! Tudomásom szerint Görögorzságban a szakszervezeteknek nagy befolyásuk van.Kérjük az Ő segitségüket! Veszitenivalónk nincs,legyen nemzetközi a botrány!
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1067 Nné [2009-02-22 20:50:58]
Kedves Jimmy!
Köszönöm a találkozóra való meghivásodat bár azt hiszen minden tenniakaró kollégára
vonatkoztatni kellene, hiszen ez mindenkinek szivügye (aki e gyárban dolgozik)beleértve
a Választmányt és az Üzemi Tanácsot is. Javaslom várjuk meg a Tulajdonosi döntést
amely meghatározhatja a továbblépés irányát.
Hidd el sokan vagyunk akik szivesen kiállunk Veled együtt az igazunkért. Ez nem egy EGYSZEMÉLYES háboru amit Neked kell megvivni, mert Te vagy a Titkár ez a gyár 430 ember munkahelye.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1064 -ismeretlen- [2009-02-22 16:32:42]
Kedves Harsányi Úr!
Bizony lehetett volna , valamit segítséget kérni a Boda Úrtól!Mondjuk azt, hogy az első féléves önkormányzati adók befizetését, azok részére, akik ebbe a helyzetbe kerültek saját akaratukon kívül, halasszák el addig , amíg fizetéshez nem jutunk.
Az meg már elnézést végtelen udvariatlanság volt, hogy meghívja és be sem mutatja a megjelenteknek.
És, hol az ön "stábja" hogy Ön mindíg egyes szám első személyben beszél, tárgyal, kér stb.....
Még, ha így is van, ön akkor is képvisel vagy 500 embert , beszéljen már többes számban!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1063 Harsányi Imre [2009-02-22 13:16:12]
Kedves Julika!A csütörtöki munkásgyűlésnek volt egy nagyon lényeges eredménye.A cégvezetés részéről kimondásra került az igazság.Ezt dr.Berki Ádám úr fogalmazta meg.Dr. Berki Ádám úrral nagyon sok tárgyalást folytattam az utóbbi hónapokban,legutóbb február 13-án személyes beszélgetés során kértem a tulajdonos felé
jelezze a fizetés rendkívűli fontosságát.
Ezzel kapcsolatban el kívánom mondani Neked.hogy a Berki Ádám úr egy széles látókörű,intelligens a szakmáját magas fokon űző ember és ami még az emberi részéhez hozzátartozik:szükségesnek tartotta a dolgozók tájékoztatását.
Kérésemre részt vett eddig 3 dolgozói tájékoztatáson,ahol kérdezni lehetett tőle.
Ami viszont hozzátartozik,hogy nincs döntéshozó jogköre,csak javaslat tételi joga van.
Amit jelzett is a munkásgyűlésen is a kérdések címzése tekintetében.A találkozóra Boda Csaba alpolgármester úrat tájékozódási céllal hívtam meg,nem tartottam a felszólálását indokoltnak olyan ügyben ami nem az Ő hibája.A következmények sajnos jelentkezni fognak az önkormányzatnál.
Ezen az gyűlésen egy embernek kellett volna részt venni mindenképpen,aki a döntésével ennyi embert ilyen nehéz helyzetbe hozott Panos Zeritis úrnak.
Tehát rövidítve a nagy szomorú igazság:
Két változat:
Felszámolás,max 925 000ft+ a vagyon fenmaradó részéből a többi kifizetése.
Befektetetői tárgyalás,aminek eredménye még mindig úgy néz ki hogy, a továbblépés gyártásban gondolkozásban merül ki,megtartandó dolgozó max 200 fő.
És ennek a két variációnak ki vannak téve a dolgozók.Világosan kiderült,hogy a bérek kifizetése ennek a függvénye.
A továbblépés ebben az esetben amikor a tulajdonos úgy dönt,hogy több pénz nem költ a cégre,van jogi és nem jogi.
A jogi segítséget a VDSZ azonnal tudja biztosítani,ha felszámolás van.abban az esetben azonnal helyi irodát nyitnak.
Nem jogi része az lenne,hogy nyomásgyakorlás a tulajdonosra,bármilyen megengedett formájával.
Ezt akartam folytatni a gyűlés végén Veletek de addigra már csak pár ember maradt.Javaslok egy holnapi találkozót ahol Neked megfelel.Annyi kérésem még lenne.hogy hozd el azokat az embereket is akiknek véleményük, tapasztalatuk van hogy további megfelelelő lépéseket megbeszéljük és közösen tegyünk meg mindent.
Amint Te is tudod, szeretem a nehéz terepet ahol tárgyalással el lehet érni valamit,de most olyan helyzet van,hogy nincs terep...

Amúgy a választáshoz egy véleményem:
Úgy indultam.hogy programom volt és szándékom.
Aláírva névvel vállalva.Számonkérhető vagyok.amit vállaltam azt a mai napig tartom.Megválasztásom után kétszer kaptam a cégvezetés részéről függetlenített titkári ajánlatot amit úgy védtem ki 2006 februárjában,hogy a választmány a kérésemre hozott egy határozatot,hogy nem lehetek az
egyúttal engedélyezte a munka-ídő kedvezmény szükségszerű igénybevételét.
Nagyon sok embert megbántottam,egy részét jogosan.És névvel.
Egy valamit viszont még a legrosszabb akaratúak sem tudnak rám mondani,hogy nem tettem meg mindent ami a lehetőségemben állt megtenni a dolgozókért.
Tehát:köszönöm.hogy végre valaki névvel elmondja a véleményét és tudtam válaszolni.
Az utólagos bölcsek ideje most jön.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1062 -ismeretlen- [2009-02-22 11:12:18]
Szerintem meg nem kell többet találkozni!!!
Én személy szerint felhatalmazom az érdekképviselőimet a szükséges,és hatékony lépések megtételére!!!!
Feleslegesnek tartom hogy megint elvesztegessünk akár 1 napot is a beszélgetéssel!!!!
Tessék már most nekiállni szervezni a dolgokat,mert előre látom hogy semmi számunkra pozitív döntés nem fog születni a jövőhéten sem,és most minden perc számít,és gondolom ezzel nem vagyok egyedül!!!
Tisztelettel
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1061 h. [2009-02-22 11:02:31]
A véleményem az,hogy amennyiben a jövö hét elsö felében nem közölnek biztosat a bérünkröl,akkor újra találkoznunk kell.El kell döntenünk akkor,hogy milyen lépéseket tegyünk a juttatásaink törvény által elöirt rendezéséhez.Ez csak összefogva,közösen érhetjük csak el.
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1060 -ismeretlen- [2009-02-22 09:48:07]
Vénusz-nak (János?)
Pénzt is kérek mellé:))
De félre a tréfát!
Mi van benne?
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1059 1gyári munkás [2009-02-22 09:45:51]
Nné

Én benne vagyok!!!
Már próbáltam javasolni dolgokat én is,de sajna süket fülek!!
Akinek van vmi kivitelezhető,és TÖRVÉNYES ötlete írjon!!
Én nem zárkóznék el a demonstrációtól sem a görög követség előtt!!
Simán meg lehetne szervezni!
Időnk úgyis van:((
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1058 Nné [2009-02-22 09:37:04]
Tisztelt Munkatársak! Úgy látom ez a "nagy csend" azt jelenti,hogy mindenki várakozik mi lesz a tulajdonosi döntés.Tartok töle,hogy a gyakorlat megismétli önmagát és egy ujabb NEM ill. FELLEBBEZÉS .Akkor viszont NEKÜNK kell megtenni a következő lépést,de ezt csak megszervezéssel,közösen "egy emberként" összefogva tehetjük. Kérem a Szakszervezet és az Üzemi Tanács képviselöit nyilatkozzanak mi a "B" tervük/remélem a nagy nyilvánosság/ mert mást tenni úgy érzem nem tudunk/vagy esetleg ülni és várni hónapokig/Bár a tulajdonosnak joga van tökremenni ez nem feltétlenül jelenti azt ,hogy nekünk akkor törvényszerüen éhen kell halni.Nekünk is vannak jogaink de csak akkor ha harcolunk érte..Továbblépni már csak szervezetten lehet,ha nem akarunk ország-világ előtt humor tárgyává válni.Ha Képviselőink /akik teljes jogi védettséggel birnak /nem terveznek semmit akkor Nekünk tagoknak kell továbblépni és lesz ami lesz. A munkahelyünk nem veszhet el hiszen tulajonképpen nincs is. Mi a véleményetek??
A hozzászólás sértő! [1/8] 

#1057 h. [2009-02-22 09:14:42]
Mivel a Berki úr azt elmondta a gyülésen hogy az napok alatt kiderül hogyan tovább,én úgy gondolom már nem tudnak fellebbbezni.Jövö hét lessz a vizválasztó,akkor mindenképp megtudjuk mi lessz velünk.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1056 Vénusz [2009-02-22 09:03:12]
Vásároljátok meg a Piknik ujság februári számát, ahol a reánk vonatkozó jogszabályok találhatók!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1055 valaki [2009-02-21 22:14:55]
Az öreg addig fellebbezhet, amíg a törvény engedi.A politikusoktól kell megkérdezni, miért ilyen törvényeket hoztak!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1052 1gyári munkás [2009-02-21 12:57:47]
Zoli És ha az "öreg" folyamatosan megfellebbezi akkor mikortól emelkedik jogerőre??
Köszi
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1051 h. [2009-02-21 12:45:39]
Felszámolás kezdete az a nap,amikor az azt elrendelö végzés jogeröre emelkedik.A felszámolás elrendeléséröl a felszámoló köteles a munkavállalókat,a szakszervezetet,és az Üzemi Tanácsot értesiteni.Ha a felszámoló rendelkezésére nem áll készpénz,hogy az elmaradt béreket,végkielégitéseket kifizesse,akkor kérelmet nyújt be az illetékes munkaügyi központhoz.A központ nyolc napon belül dönt,és max.tizenöt napon belül utal,a Munkaerö-piaci Alap bérgarancia részéböl.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1050 -ismeretlen- [2009-02-21 12:35:20]
Kedves Szirom!
Ha most jöttél ide, olvass vissza!
Volt egy névtelen valaki, aki nagyon hasznos tanácsokat adott, hogyan kell egy ilyen rendezvényt lebonyolítani, kit kell meghívni, értesíteni, mozgósítani, jegyzőkönyvet vezetni, felkészíteni a hozzászólásokat...stb...
Hát az egész összejövetelnek, olyan ad.hoc jellege volt!! Berki úr , mint egy jó ügyvéd ezt átlátta és pillanatok alatt uralta a helyzetet! szinte ő volt a levezető elnök!! megváratott minket, fél órát álltunk a jégen a hideg szélben , de még ebből is ő profitált!
A szakszervezet és az üzemi tanács részéről egyetlen kérdés, hozzászólás, nem hangzott el!Feltünt a tömegben egy-két válaszmányi tag, némelyek becsukott szemmel élvezték szélvédett helyen a téli napsütés örömeit, de az a harcos kiállás, ami itt Zoli részéről is megnyilvánul ott nem volt jelen. Ott mindenki meghúzódott a saját vagy társa árnyékában.
Hát ennyi!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1049 -ismeretlen- [2009-02-21 12:32:33]
http://iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=72081399&userID=12296702

Szép nem??
Annyira örülök hogy boldog!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1048 -ismeretlen- [2009-02-21 12:28:51]
A felszámolás megkezdésétől számolva mikor lép életbe az állami bérgarancia alap??
Még mindig a Harsányi úrtól kérdezem!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1047 szirom [2009-02-21 12:17:53]
Nagyon jó, hogy most már utólag többen is tudják hogy mit kellett volna mondani vagy tenni. Tájékozatlanságunkban és tehetetlenségünkben nem tudtunk mi a teendő, pedig jó lett volna, mert valószinű hogy most is mint mindig,nem a valóságot mondták. A gyár tulajdonosának az a jó ha egymással vitázunk, őt pedig békén hagyjuk, pedig megérdemelne egy kis ejnye ejnyét, még akkor is ha joga van tönremenni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1045 -ismeretlen- [2009-02-21 11:58:44]
A médiának igen is nagy ereje van!!
Amíg csak itt-ott suttognak róla , mi van Piszkén, addig nem hír!! A mai parlamentben is ülnek olyanok akiknek ragadt némi ez-az a mi "megprivatizálásunkból"..Nekik érdekük a csend!!
De , ha hangosak vagyunk a média által, akkor nem lehet ezeket a dolgokat elsumákolni!

Lásd Zalahús!! Igenis Nekik fizettek!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1044 valaki [2009-02-21 11:45:57]
Áruljátok már el nekem, melyik média,mikor,kinek intézte el ,hogy az elmaradt bérét kifizessék!
Szeretnék én is hozzájuk fordulni!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1043 -ismeretlen- [2009-02-21 11:45:53]
Akinek, van pár száz ezer forint tartalékja, annak semmi, de aki a piszkepapíros fizetésből élt eddig, annak olyan sok, hogy azt elregélni is sok.
A felszámolástól kezdve minimum 60 nap!
A felszámolást a tulajdonos február 10,.én megfellebbezte, ennek határ ideje harminc nap. Tehát jövőhéten nem indul a felszámolás, hanem leghamarabb március idusán. De ha a tulajdonos újra fellebbez, akkor ....én ott voltam és így értettem.
Javítsatok, ki ha nincs igazam!!
mellesleg jog képviselője, csak Panos Úrnak volt jelen!!
A dolgozóknak nem......Panos úrnak komoly érdekei vannak, nekünk ezek szerint ???????
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1042 -ismeretlen- [2009-02-21 11:30:48]
Kedves Zoli
És a "törvényben meghatározott időn belül" az
kb.mennyi?Mert én nem voltam ott a gyűlésen egészségügyi okok miatt?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1041 h. [2009-02-21 10:57:02]
Harsányi Zoltán vagyok,és nem ülök a babérjaimon,mert nincsenek.Csak tények vannak.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1040 -ismeretlen- [2009-02-21 10:08:54]
Kedves "h"!

Akkor ezért ülsz a babérjaidon!!
Bízzál csak az ügyvéd úrban, bár ne feledd, ő a tulajdonos ügyvédje, neki az a célja, azért van dotálva, hogy a tulajdonos zsebében minél több many maradjon!!
Ha még hiszel a mesékben, csak várd mikor jön a jó tündér!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1038 h. [2009-02-21 09:53:44]
Hölgyeim,és uraim,lehet hogy másik gyülésen voltam mint önök.Berki úr világosan elmondta hogy mi várható,csak ez elsiklott a fülük mellett.Azt közölte,hogy napokon belül eldöl az hogy megveszik a ZRT.részvényeit,és ekkor az új többségi tulajdonos szerzödés alapján rendezi az elmaradt béreket,követeléseket.Vagy pedig nem veszi meg,mert Panosz úr megint irreális követelésekkel lép fel az utolsó pillanatban.Ebben az esetben jövö héten jön a felszámolóbiztos,aki a törvényben meghatározott idön belül rendezi a követeléseket.Munkabért,és a végkielégitést elsö katagóriában,minden más hitelezö elött kell kifizetni.Most marhatják egymást,de akkor is ez a forgatókönyv.Jövö héten minden tény nyilvánosságra kerül.Kivánom mindenkinek,hogy végre gyors,és becsületes ügyintézésben részesüljenek.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1022 -ismeretlen- [2009-02-20 14:03:48]
Ezt soha senki nem állította!!
Ő csak a helyzetet nem tudta kezelni.Mármint azt, hogy ilyen helyzetben, mik a jogosítványai, nem ismerte fel a helyzet súlyosságát, nem kérte időben az ágazati szakszervezet segítségét,a sajtó nyilvánosságát, és olyan kollégák segítségét, akiknek évtizedes tapasztalta volt.
És legnagyobb hibájának azt tartom, hogy a munkaidő kedvezményt úgy ételmezte, hogy bent sem kell lenni a gyár területén. Holott ez azt jelentette, nem a termelésben kellett dolgoznia, hanem az érdekvédelemben és a gyáron belül.
A dolgozók nagy része nem látogatta azt az intézményt , ahol ő többnyire elérhető volt, így az ő veléményüket nem is ismerte!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1020 -ismeretlen- [2009-02-20 13:51:17]
nem értem most a titkár miatt ment tönkre a gyár,
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1019 -ismeretlen- [2009-02-20 13:39:33]
Egyetértek!!!
Meg azzal is,hogy elhangzott itt 1 pár jó javaslat!!
Reagálás rájuk semmi
Ez a nagykövetség előtti tüntetés érdekes,és hatékony megoldásnak látszik!!
Imre?
Mi a véleményed??(mert tudjuk hogy olvasod)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1018 -ismeretlen- [2009-02-20 13:33:13]
Soha, semmit nem tudott megszervezni!
Nem bízik másokban, nem bízik a közösség erejében, mindent maga akar csinálni és nem veszi észre, hogy ez meghaladja a képességeit!!
Akik tudnának neki segíteni, mert van hozzá, képességük, erejük, hitük, és bíznak bennük azokat elmarta , megalázta, és most ide jutott!Csak az a baj , mi is!!
Aki annyi protokoll tudással nem rendelkezik, hogy bemutassa az általa meghívott vendégeket, mondjuk a város alpolgármesterét, nem kéri a segítségét, nem ad szót neki, aki nincs tisztában azzal, hogyan kell egy ilyen rendezvényt levezényelni, aki mínusz fokokban üdítőitalt tesz az asztalra, mikor mindenki majd meg fagy, az már egyszerűen nevetséges!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1017 vélemény : nagyon el lett ...a 19-e !!! [2009-02-20 13:10:09]
Mint kívülálló,csak azt tehettem meg ,hogy Harsányi Úrnak ezen a csatornán az utolsó napokban, percekben javaslatokat,ötleteket adjak azt követően,hogy olvastam tervükről.Bebizonyosodott az,amiről írtam :szervezzétek meg alaposan,a tét nagy.Ismét megbuktatok szervezésből !!!Ez amint olvasom a hozzászólásokból nem volt más,csak :felülkerekedett az a pökhendi,nem a Ti érdeketeket képviselő ügyvéd.Hogy lehet lekésni egy ilyen gyűlésről? Hogy lehet embereket a hidegben összehívni? Nem lehetett volna bemenni valamelyik csarnokba,amely ugyan nincs fűtve,de legalább nem fúj át benneteket a szél. Hogy nem volt olyan meghívva,aki a Ti érdeketekben szól,hol volt a média ,egy munkaügyi szakember? Ajánlottam: legyen forgatókönyvetek ki mit mond!Ezek vissza nem fordítható óriási hibák voltak !
Le a kalappal a Némethné előtt !Nem kell szégyellni,egyedül semmi sem megy, a szervezésbe bevonni embereket,kiosztani a feladatokat,ez elmaradt.Mert egységben az erő !! Ezen a napon kevés információt ,nem sok ígéretet kaptatok.Vonjátok le a tanulságot !
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1009 63 [2009-02-20 08:20:30]
Sajnos későn jutott eszembe valami!!
Azt hiszem, egy nagyon fontos kérdést nem tettünk fel az ügyvéd úrnak. A következőt!!
Mi , a 460 dolgozó, január óta társadalom biztosítás nélkül vagyunk??
És mindaddig , amíg panos úr szórakozik velünk nincs betegbiztosításunk??
Hát , ha valami is törvényes volt eddig abban amit csinált, ez biztosan nem az!
Ha kiadja a papírjainkat, és bejelentkezünk a munkanélküli hivatalba, akkor a Tb él tovább! DE így , ha nincs aki fizessen utánunk, akkor nem!
És a magánnyúgdíj pénztárasok??
Kár, hogy ez tegnap nem ugrott be!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1008 1gyári munkás [2009-02-19 18:55:26]
Egyetértek!!!!
Már november közepén ilyen hozzáállást vártam volna a szakszervezet részéről is!!!
De várhattam...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1007 63 [2009-02-19 18:51:49]
Ez!!! Az!! Julika!!!

Végre!Erre a higgadtságra, józan megfontolt érvekre van szüksége, most mindenkinek!
Te legalább ki mertél állni!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1006 Némethné [2009-02-19 18:27:36]
Tisztelt Fórumozók!
Ezidáig csak olvasója voltam e Fórumnak,de úgy érzem mivel a nevem ma elhangzott és igy a hozzáfüzött kijelentések illetve utalások is személyessé váltak válaszolnom
kell.(természetesen a nevemet adom hozzá)Valóban indultam a régi választmány jelöltjeként a választáson, a tagok többsége
azonban nem rám szavazott/ez igy igaz/Azt azonban tiszta szivvel kimerem jelenteni,
véleményemet szemtől szembe mondtam el, talán ezért váltam "vélt ellenséggé".
Nagy hiba azt hinni,hogy a Piszke Papir Zrt
szakszervezeti tagságának nincs véleménye és minden kritika és birálát mögött az én véleményem rejlik.
Ezzel nem magamat szeretném megvédeni hiszen nincs miért mosakodnom.
Véleményem szerint ideje lenne komolyra forditani a szót hiszen már nagyon jóészrevételek javaslat elhangzott és úgy gondolom,hogy amikor közel 43o család léte és élete a tét nem ez a megfelelő Fórum a humorizálásra és a gunyolódásra.

Tisztelettel:Némethné
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1005 1gyári munkás [2009-02-19 18:24:16]
63

Ez nem is hülyeség amit mondasz!!
Ha felmennénk a követség elé,biztos hogy a média is felkapja a sztorit(lásd Zalahús)
Semmi más nem kellene csak az hogy béreljen a szakszervezet 1 pár autóbuszt és menjünk!!
Elötte bejelenti stb...erre van a jogász!!!
Mit szóltok emberek?
Benne lennétek??
Titkár Úrnak mi a véleménye??
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1004 63 [2009-02-19 18:18:30]
A szakszervezetnek van anyagi lehetősége ügyvédet fogadni, elég jelentős összeg van a számláján.
A választmány tagjai, ott voltak a demonstráción, de ők sem szóltak hozzá!Olyan ez az egész, mintha azt akarnák nagyon bizonyítani, hogy mi itt vagyunk, de mintha tartanának valamitől!!

Pedig még a titkár úr is teljes elkötelezettségben van, hisz feleségestól itt dolgozik.
Mégis semmi, harc, semmi hév semmmi szinte érthetetlen...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1003 -ismeretlen- [2009-02-19 18:03:26]
Gyerekek,
1.
Fogadjatok már meg egy normális ügyvédet.
2.
Az ügyvéd el fogja mondani, hogy hányszor lehet egy felszámolást megfellebbezni. (Én nem vagyok sem jogász, sem ügyvéd, de nem gondolom, hogy az idők végezetéig lehet egy felszámolást csúsztatni)
3.
A fogadott ügyvéd, vagy a szakszervezeti választmányból kijelölt tag forduljon a médiához, nyilatkozzon, minél több helyen, annál jobb, mondják már el, hogy mi folyik itt.

Persze mehetünk a tök üres szálló elé is demonstrálni, max. majd az arab kijön az erkélyre egy szál gyertyával a kezében, de ezzel az erővel otthon a szobában is körbejárhatsz a táblával. Ugyanazt fogod elérni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1002 63 [2009-02-19 17:58:19]
Tisztelt Titkár Úr mellett szóló!!

Nagy tévedésben vagy! A mai gyűlés nem a Mónika show volt, hogy akinek van kérdése tegye fel.
Ez volt az a fórum, amit már hetekkel ezelőtt össze kellett volna hozni , de ez nem történt meg!!
Ez volt a 25 óra utolsó perce!
Kiderült, hogy nem utalták a bért, és az is hogy nem is fogják!
Ez nem a dolgozók kérdező műsora kellet volna legyen, hanem a szakszervezet harcos demonstrációja a külföldi, rabló kapitalista ellen!! A többség ezért ment oda!!
Ez már nem az elmaradt bónokról, meg a kiharcolt nőnapi ajándékokról szólt, hanem a véres valóságról! Ember ébredj fel! Miből fizeted a gázt, a villanyt, a hitelt! miból eteted, tanítod a gyereked?
Na ezt vártuk, meg azt megmondják mit tegyünk, hova menjünk, hol rajzoljuk a plakátokat a görög követség előtti tüntetéshez!
Az a baj, hogy már a szakszervezet is olyan hülyének néz minket, mint a tulajdonos!
Mi ott a tömegben többen azon gondolkodtunk el kezdjük skandálni a régi
jelszót!!

Munkát !! Kenyeret!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1001 -ismeretlen- [2009-02-19 17:45:47]
ígérték hogy megdumáljuk a lehetőségeinket!!
Megtörtént??
Demonstrációt szervez a szálló elé!!
Megtörtént??
Miről beszélünk???
Ki fognak állni a média elé!!
Megtörtént?
Kapjunk észbe,és intézzük mi a dolgainkat!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1000 -ismeretlen- [2009-02-19 17:41:54]
Ez nem igaz!!
Miért ne lehetne meggyőzni bárkit is??
Arról már nem is beszélve, hogy ha vannak érdemei, igen is fel kell!! sorolni!!!
Harcoljatok a titkárotokért!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#999 Aki nincs a Titkár Úr ellen! [2009-02-19 17:28:26]
Aki tudja, tudja.. Aki nem, azt úgysem lehet róla meggyőzni! Ennyi!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#998 -ismeretlen- [2009-02-19 17:20:58]
Sorold!! Várjuk!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#997 Aki nincs a Titkár Úr ellen! [2009-02-19 17:18:57]
A mai demonstáció azért lett összehívva, hogy amelyik dolgozónak kérdése van, az illetékes személytől személyesen meg tudja kérdezni. Lényegtelen, hogy ki szólalt fel, mindenkinek meg volt rá a lehetősége. A mocskolódás kölcsönös volt szerintem, csak a Julika nem plakáton tette. A mocskolódásokból úgy jön le, hogy a Titkár Úr tehet arról, hogy a gyár csőd helyzetben van!? Nemcsak azzal kell foglalkozni, hogy mit nem tett meg hanem amit megtett!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#996 63 [2009-02-19 16:16:33]
Emberek
Ne tévesszetek össze senkivel!! Én ugyan olyan dolgozó vagyok, mint Ti, csak elmeséltem én, hogy éltem ezt meg, és mi volna szerintem a jó.
A további feladatokat nem nekem kell javasolni, hanem az arra illetékeseknek, akik ott voltak szép számmal, de rettentő csendben.
Nem is igazán értettük sokan, hogy miért nem hangoskodnak és biztatnak bennünket!
Egy hölgy volt , aki tette, amit eddig is tett ( mellesleg ő volt a jelenlegi titkár ellenfele a választásokon, és ő volt az egyik régi szakszervezeti vezető, akit emberi méltóságában, becsületében sértett meg a kis plakátjain)Nevezzük a nevét, Némethné Julika kiállt, szépen összefoglalta a dolgozók kérdéseit hozzátéve a véleményüket is! Most bebizonyosodott, ki a rátermett! Ő ott beszélt, ahol kellett, nem egyéb helyeken.
El kellett, hogy ezt is meséljem, mert ez is az igazsághoz tartozik!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#995 XY [2009-02-19 16:07:27]
63!
Amit Dugó mondott: MÉDIA, nyomatni orrba szájba!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#994 1gyári munkás [2009-02-19 15:59:25]
Szépen összefoglaltad!
Köszi!
Ezek szerint sok mindenről lemaradtam!:(
Jól mondod!Tovább kell lépni,csak az a baj hogy nincs kivel!
Mert jobb egész nap a kocsmában ülni,dumálni bele a levegőbe,és mentegetőzni,ha kérdések merülnek fel!!
Igaz titkár Úr??
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#993 XY [2009-02-19 15:55:33]
63!
Köszi, hát mit ne mondjak nem dobtál fel.
Javaslom, Te is csatlakozz hozzánk, megyünk 1dolgozóval a dunára lakni, szerintem kezdj Te is edzeni, mondjuk a gubberálással. Kis lépés, tudom, de hamarosan "nagyban" fogjuk űzni az ipart, és nem adok bele sok időt, itt fogunk a kocsma előtt kéregetni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#992 63 [2009-02-19 15:48:44]
Azoknak akik nem voltak ott

Hát úgy kezdődött, hogy természetesen csak a parkolóban fértünk el, de ez nem baj.
Az ügyvéd"úr" nagyon megtisztelte a társaságot és 11 óra helyett féltizenkettőkor
méltóztatott megjelenni. Természetesen ennyi várakozás pár centis jégen eléggé megviselte a dolgozókat.
A lényeg, hogy panos úr nem AKAR már nekünk sem bért sem végkielégítést fizetni.
Ha valaki azonnal megveszi a céget, akkor ez lenne nekünk jó, mert rászállna a fizetési kötelezettség.DE panos úr az utolsó pillanatban mindíg kitalál valamit, hogy módisítsa a saját maga által szabott értékesítési feltételeket, mert ha látja volna aki fizet, akkor ő rögtön többet akar..
maradna a felszámolás. Ebben az esetben a mi bér és végkielégítési követelésünk ugyan olyanná válik, mint a többi hitelező követelése. A felszámolási biztos mérlegelése alapján, úgy pár hónapon belül hozzájuthatnánk dolgozónként cca.900 ezer forinthoz,a maradék további követelésként halmozódik. Mondom juthatnánk!! Mert panos úr tisztában van a jogaival és a felszámolási eljárást megfellebbezi , 30 nappal eltolja, aztán amikor ez lejár újra megfellebbezi, aztán újra......
Nagy ívben tesz arra, hogy a volt rabszolgái éhen döglenek, neki már szolgáltak, kész ennyii.....
Így foglalnám össze az egyébként magyar állampolgárságú, de görög ügyvéd úr kimerítő, és lekezelő tájékoztatóját.Persze javasolta, hogy aki ebbe belefáradt nyugodtan számoljon le. ( egy végkielégítéssel kevesebb követelés)

A dolgozók reakcióját ezek után , gondolom nem kell részletesen elmesélnem, pedig, még a java most jön, hisz főleg a házaspárok honnan néznek jövedelem után az nagy talány....

Sajnos a város vezetőjének nyilatkozatát nem tudhatjuk, mert a főszervező úr be sem mutatta, szórt nem kapott, véleményét nem kérdezték, úgy látszott is az arcán gondolkodott ki és miért hívta ide?

A VDSZ természetesen felajánlotta segítségét, nyit egy irodát, igaz nem tudom felfogták-e, itt se villany, se fűtés, se víz nincs, legfeljebb elkérik a Komoróczki Feri bácsi lakókocsiját, valamikor ő így nyitott irodát, mikor kitiltották a gyárból.

Ha nem lett volna hideg, még élvezni is lehetett volna a tiszta levegőt és napsütést.

Az biztos ennél több kell!!! Amit itt kaptunk csak olaj a tűzre.Most kéne tovább lépni!!!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#991 1gyári munkás [2009-02-19 15:26:31]
Igazából nem tudom mert későn érkeztem,és hátul voltam,de az igazság az hogy nem is lehetett nagyon hallani,mert mindenki(jogosan)bekiabált!!
Kémény vagy nagyon vazze!!!!
Azt mondják ma -8 fok lesz éjjel!:))
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#990 XY [2009-02-19 15:17:36]
1gyári munkásnak!

El is kezdem edzeni magam, ma éjjel kinnt alszom a ház előtt.

Figyu!
Én nem tudtam lemenni (hasmenéses vírus) de valaki nagyon felemelte a hangját, hogy elég legyen már ezekből a kérdésekből. Mi történt? Ha nem probléma, írd le légyszíves.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#989 1gyári munkás [2009-02-19 15:11:01]
Figyeld meg hogy meg fognak szólni minket,hogy menjünk dolgozni,ne itt sírjunk!:))
Megy a fene!
Nekünk van munkahelyünk,csak pénzünk nincs!!:))
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#988 1gyári munkás [2009-02-19 15:09:04]
XY

Vazze hogy ez nekem eszembe sem jutott!!!
És 1 volt dolgozót is vinni kellene!!
Neki ez 1 jó kis kalandtúra úgyis,hiszen már nyugdíjas,és unatkozik!:))
És ha már van fű akkor elhozza az Epsomi Derby-t nyert lovát is!!!:))))))
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#987 XY [2009-02-19 15:02:18]
lgyári munkásnak,

Hmmmmmmm az a friss fű!!!
Az a semmihez sem hasonlítható dunaparti levegő!!
Szerintem vigyük sassemet is, majd ő fogja ki a halakat.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#986 aki ott volt,de minek?? [2009-02-19 14:59:27]
érdeklődő

Csak annyit,hogy ha lesz új tulaj,lesz fizetés is!!
Ha nem,akkor jön a felszámolás,és akkor a jóisten tudja mikor kapunk vmit!!
De elhangzott az is,hogyha most rendkívülivel leszámolunk,akkor elmehetünk munkanélkülire,és ha bepereljük a céget,lesz talán végkielégítés!!
Jó mi?
Idejönnek ezek is segíteni,és ilyen tanácsokat osztogatnak!!
Sztem elmegy a francba az összes érdekképviselőnk,a kicsitől kezdve,egészen a nagyig!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#985 1gyári munkás [2009-02-19 14:51:40]
XY

Én benne vagyok.
Úgy sem látok más kiutat.
Lassan nő a fű is!
1 jó kis legelés?:))
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#984 érdeklődő [2009-02-19 14:05:20]
Közvetlenül nem vagyok érintett a papírgyár ügyében, lábatlani lévén mégis érdekel, hogy mi hangzott el a mai gyűlésen. Ha lesz egy kevés ideje valakinek, beszámolna róla? Előre is köszönöm.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#983 XY [2009-02-19 13:57:37]
Feltéve, ha lesz új tulaj. Ha nem, akkor majd kapsz annyit, ami még talán az elmaradt béredet sem fedezi. Azt is csak a jóisten tudja megmondani mikor.
Rá kellene térnünk a fénytáplálkozásra, építsünk iglut, és éljünk a természet lágy ölén.
Csatlakozol?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#982 1gyári munkás [2009-02-19 13:48:32]
Na ezért kár volt fagyoskodni!!
Ment a porhintés.
Akkor legyünk türelemmel,és haljunk éhen?
Az új tulajnak fizetési kötelezettsége van,a
réginek meg nincs?
Hogy van ez?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#981 volt dolgozó [2009-02-19 12:22:31]
Kajli!Családom tagjai mankavállalók és nagyon jól keresnek.Tudomásul kéne venni,hogy mindig a juhászt fizetik meg nem a birkákat.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#976 63 [2009-02-18 21:23:38]
Jó lenne így lefekvés előtt komolyra fordítani a szót!!
Tegyünk meg annyit egymásért, hogy akikkel találkozunk elérünk, kérjük meg , hívjuk fel a figyelmét, hogy holnap mindenki ott legyen.
Ha esik, ha fúj ne legyen probléma!! Dolgoztunk úgy mínuszokban, hogy sem ivóvizünk nem volt sem egy kávét nem tudtunk meginni, bocs , de még Wc-re sem tudtunk elmenni, mert már lezárták a vizet. Ilyen körülmények között szereltük le a gépeket!!
Akkor holnap semmi ne legyen akadály!!
Gyertek!!
A létünk a tét!
Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#974 Kajli [2009-02-18 21:21:37]
Sassem!

Olvass vazze!
Én még a piszkei p-nél vagyok...nem értem kérdésed?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#966 -ismeretlen- [2009-02-18 21:02:42]
Bocsi, sassemnek írtam, csak nem jó helyre írtam a nevét
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#963 -ismeretlen- [2009-02-18 20:38:50]
Igen !! Igaz!!
persze nem mindenkitől, csak a közvetlen termelésirányítoktól, akik eddig így tudták tartani a kapcsolatot a beosztottaikkal.
Akik közel vannak a tűzhöz, azoknál ott van minden, kocsi telefon, információ, csak nem fogják kiadni, mint ahogy eddig sem tették.
Népszerűen kifejezve: a csókosok még mindíg tűzközelben vannak és melegszenk!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#962 sassem [2009-02-18 20:35:33]
ha netán valaki megisveszi agyárat nem biztos hogy mindenkire szúkséglesz de visszont a gyárba van piaci lehetőségg huladék ujra haszn most olcso pl wc papir
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#959 Egy érdeklödő [2009-02-18 20:17:08]
Tényleg igaz, hogy begyüjtötték tegnap a gyári telefonokat,és a sim kártyákat??Hallotatok erről valamit?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#956 sassem [2009-02-18 19:56:26]
megint mindenféle hülyeségel foglalkozunkk. mia kérdés holnap mikor lessz fizetés. mikor indul ujra atermelés kirelessz sszúkség mikor lesszvégkielégitésssss,
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#955 sassem [2009-02-18 19:49:27]
1 gyárimunkásnak nem vagyok gőrőgg gyárban dolgozomm
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#951 sassem [2009-02-18 19:18:40]
volt dolgozonak lehet hogy te voltál a targoncásakészáruban vagy a árukiado hogy enyire jol élssz.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#950 kérdés: [2009-02-18 19:03:42]
Kedves Sasszem !
"Plasztikszatyorban " nem lehet kilopni egy cég vagyonát.Amit ha kamionnal loptak,ahhoz sok ember összehangolt munkájára van szükség.
Ha ezt te tudtad vagy láttad,miért nem szóltál ? Rendszám ,időpont stb. máris fel lehet göngyölíteni,leváltani a portai személyzetet.Remélem eljön az az idő,hogy aki lop,felel tettéért!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#949 1gyári munkás [2009-02-18 19:00:56]
Meg a Forest havi szinten kb.5000 Ft értékbe ingyen ad csomagot!
Ott talán azért sem lopnak!
De az is tény hogy nem azért ment tönkre a gyár mert hazahozták azt a pár guriga klotyót!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#948 sasszemnek : [2009-02-18 18:54:48]
Édes pofám!! 3-4 guriga WC papír ellopásával még nem igen lett gazdag senki Magyarországon! De valóban,ezt a Bodrogai Feri cégénél nem lehetne megtenni.Itt a vagyonosodás azoknál látható,akinek a lehetőségei tágak.De azt is megkérdőjelezem,hogy mindenki a maga területén tisztességesen végezte a munkáját?
Gkocsi,mobil használat,amikor már nincs is termelés? Így azért könnyebb átvészelni ezt a pár hónapot !!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#947 63 [2009-02-18 18:52:16]
sasszemnek

Ülj vissza az iskola padba, és tanulj meg helyesen írni! (vagy használd a gépeden a hibajavítót)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#946 sassem [2009-02-18 18:38:40]
ti sirtok oszt kiloptátök a gyárat naponta forma plasztikszatyorba de a jo bakterok révén voltt aki kamional
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#945 1gyári munkás [2009-02-18 18:25:26]
Kérlek írd le!!!
Nekem tippem sincs!!
Hagyd szégyelje magát!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#944 1gyári munkás [2009-02-18 18:24:08]
Ez nekem szólt?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#943 -ismeretlen- [2009-02-18 18:23:59]
Azt hiszem, hogy Én sejtem, ki az a volt dolgozó. Egy nagyképű, beképzelt hülyegyerek, aki mindenkinél különbnek és okosabbnak hitte magát, közben csak helyezkedni tudott nagyon jól.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#942 valaki [2009-02-18 18:19:34]
szóomoru lehet hogy azt gondolod hogy sokat tudssz de hülyeségeket irkálsssz ...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#941 1gyári munkás [2009-02-18 17:57:54]
Ez a baj ebben az országba!!
Amikor nyakig vagyunk a vízben ,akkor is vannak olyanok akik jönnek,és még jobban lenyomják a fejünket!!
És sajnos ez megy 2ezer éve!!
Emberek!!!
Csak egységesen tudunk eredményt elérni!!
Szerintem csináljuk azt hogy nem írunk vissza az ilyen"felforgatónak".
Egy idő után megunja és visszaül a fotelba,élvezni a mi adóforintjainkat!!
De már nem sokáig....!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#940 63 [2009-02-18 17:49:03]
Egy nagyon-nagyon fontos monogram kimaradt !!
JGy
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#939 -ismeretlen- [2009-02-18 17:46:50]
volt dolgozónak!!

Jó Neked, mi is onnan várjuk, de nekünk valahogy nem jön!
Ha már ennyire közömbösek vagyunk, akkor küld az okos agyszüleményeid más fórumokra, vagy kezdjél el dolgozni, mert valahogy nekem is az az érzésem a nyugdíjadat nem a munkáddal érdemelted ki!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#938 valaki [2009-02-18 17:41:36]
Privatizácios recept. Vedd fel a kapcsolatot egy volt görögo.-i magyar nagykövettségen dolgozó úrral, hints meg egy kis valutával, majd add be pályázatod valamelyik privatizációs cégre jobb ha kettőre adod be mert akkor valamelyiket biztos megnyered, ha sikerült megnyerned továbbra is tartsd a kapcsolatot aki segített elérni a pályázat megnyerésében, mert az ő kapcsolatait továbbra is használni tudod, pl.: H.Gy., O.V. ,T.J. és még államtitkári kapcsolatok révén kedvezőbb feltételekhez jussál, majd lásd őket saját birodalmadban vendégül görögo.-ban és ezek után élvezheted bizalmukat. Ne halgass meg semmi tanácsot a munkásoktól mert ők neked dolgoznak és minden nap látták a problémákat amikkel munkájuk során kűzdöttek te csak a megfizetett csatlósaidra halgass ha egyáltalán meghallgatad őket ugyanis ahogy fizetted őket úgy táncolnak, a többi munkás mind csak rabszolga.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#937 Kajli [2009-02-18 17:41:13]
A volt dolgozótól kérdezném, hogy neked nincs családot? Mert ha van,és azoknak sincs napi problémája, ha őket sem érdekli az, hogy kap-e fizut v. sem, akkor te sem legálisan kerested a pénzed. Ma magyarországon bérből és fizetésből nem lehet megélni. Te biztos, hogy nem a patyolat és a becsület vagy. Ha nincs normális gondolatod, ne írj be ebbe a fórumba. Tudod ilyen okos embereknek, mint te , a Mónika show-ban van a helye...te is menj oda légyszíves.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#936 volt dolgozó [2009-02-18 17:41:12]
Nem aggódom és nem röhögök rajtatok nekemtök közömbösek vagytok.Amúgy átutalással jön a pénzem.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#935 h. [2009-02-18 17:34:35]
Hogy is van ez?A Raiffeisen bank már nem ad több pénzt a Panosznak hogy üzemeltesse a gyárat,és fizessen munkabért.Mivel a bank nem ad pénzt a béremre,nem tudom kifizetni ugyanannak a banknak a részletemet.Ezért majd én húzom a rövidebbet,pedig én tehetek a kialakult helyzetröl a legkevésbé.Furcsa ország,furcsa törvényekkel.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#934 -ismeretlen- [2009-02-18 17:25:28]
Akkor meg mit aggódsz ilyen módon?
tedd össze a két kezed és adj hálát az Istennek, hogy te még nyugdíjba mehettél!!
Aztán meg szurkolj , de nagyon, hogy a 460 Epson Derbysnek legyen munkája, fizesse a nyugdíj járulékot, mert ha ők nem fognak tudni dolgozni, sajna nem csak a 13.havid ugrik, de a nyugdíjakat sem fogja tudni senki kitermelni!
belegondoltál abba, hogy a szerzett jogod is elveszhet azon, ha a külföldiek kilopják a magyar vagyont, tönkre teszik a munkahelyeket? Mi lesz? Amit Te annak idején befizettél, azt az akkori nyugdíjasok kapták, nekünk azért is kellene dolgozni, hogy a szüleink, nyugdíjas kollégáink járadékát kitermeljük!!!Ülj le, és ezen gondolkodj, aztán utána röhögj rajtunk és várd a póstást!! lassan Neked sem fog hozni semmit, ha szétlopják az országot, és elveszik a megélhetésünket.!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#933 volt dolgozó [2009-02-18 17:12:23]
Nem segélyből hanem nyugdíjbólélek.Csládomon kívül nemhiszem,hogy bárkiért kezességet kellene vállalnom.Nem iszok bár tellene rá bőven.Lehet,hogy pont azért?Amúgy rózsaszinbe látom a világot.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#932 -ismeretlen- [2009-02-18 16:50:47]
Volt dolgozónak!!

Több esélyünk van dolgozni, mint a hintalónak, legfeljebb nem a papírgyárban!!
Sok tisztességes ember dolgozott itt, aki megtalálja a megélhetését, abban biztos vagyok! Te meg vasazzál, termeld a bodzát, aztán mi a tisztességes munkánk adójából fizetjük még a segélyed is!!
Az ilyen emberek végett ment tönkre a gyár ! Biztos jó oka van, , hogy te már csak volt dolgozó vagy! Ne félts minket!! Gondolom a sokak által felvett hitelért sem te vagy a kezes!
Köszönjük az ilyen irányú szolidalitást! Eredj nyomj le egy sört aztán újra rózaszín lesz a világ!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#931 w [2009-02-18 16:22:50]
Ja, Zatykó úr is olyan mint a többi, mikor szavazni kell rájuk mindent megmozgatnak, amikor tenni kéne valamit azoknak a nevében akik rá szavaztak, akkor nem ér rá.

ennyi
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#930 Harsányi Imre [2009-02-18 16:03:54]
Tisztelt fórumozók!
Komárom-Esztergom megye országgyűlési képviselőjével felvettem a kapcsolatot.
Zatykó János úr eddig is figyelemmel kísérte a papírgyári eseményeket.A holnapi nappal kapcsolatos részvétele betervezett más hasonló irányú közösségi munkája miatt nem teljesíthetőnek tűnik.De a szándéka,amit jelzett:A piszkei Papír Zrt. dolgozóinak megérti a felé jelzett problémákat.egyúttal kijelenti,hogy melletük áll és a lehetőségein belül minden támogatást megad.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#929 dugo [2009-02-18 15:37:38]
Munkás gyűlésen megtudjuk ,hogy senki nem tud semmit, sőt a lehető legtöbbet megteszik a cég érdekében. Görög nagykövetség címe Budapest VI.Szegfű utca 3. Oda kell demonstrációt szervezni, a holnapi napon erről kell határozni, mert semmiféle felelős nyilatkozatot nem fogunk hallani. A bank részéről lesz-e ott valaki?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#928 én [2009-02-18 15:13:08]
Szerintem ezt minden dolgozónak szívügyének kellene tekinteni. Ez egy olyan lehetőség amivel meg lehetne próbálni legalább a munkahelyünk presztízsét alapozni..... szerintem legalábbis.

Én ott leszek az biztos
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#927 1gyári munkás [2009-02-18 15:04:40]
Ted és Joe megáll egy kocsma előtt, amelynek kerítésénél pompás fehér paripa legel.
- Ugyan kié lehet ez a szép ló? - töpreng Ted.
- A kocsmárosé vagyok, uram - szólal meg a ló. - Ott iszik bent a nyavalyás vendégek között.
- Te, izé...ööö....maga beszél? - dadog ijedten Ted.
- Miért ne, uram? - horkant a ló. - Sőt, tavaly én nyertem meg az Epsomi Derbyt.
Ted lelkendezve rohan be a kocsmároshoz:
- Uram, adja el nekem a lovát. Bármi árat megadok érte.
- Minek magának az a ló? - kérdi az egyik vendég.
- Hagyd csak! - legyint a kocsmáros. - Az a hazug dög biztosan neki is bemesélte, hogy tavayl ő nyerte meg az Epsomi Derbyt.

Ennyit érsz Teee volt dolgozó!!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#926 -ismeretlen- [2009-02-18 15:02:39]
Köszi a bíztatást, most már tényleg jobban érezzük magunkat!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#925 volt dolgozó [2009-02-18 14:42:22]
Papírgyáriak!Hogy újra dolgozzatok arra akkora esélyetek van mint a hintalónak az Epsomi Derbyn! Szivesen kiirnám a nevemet de látom,hogy nálatok nem szokás.Én is olyan sunyialak leszek mint ti.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#924 Harsányi Imre [2009-02-18 12:53:04]
Tisztelt forúmozók!
Holnap a cégvezetés részéről dr.Berki Ádám úr részt vesz a gyűlésen,és válaszol a feltett dolgozói kérdésekre.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#923 h. [2009-02-18 12:06:37]
Viz,villany,és fütés nélkül görög vezetöink inkább a szállón lesznek,nem a gyárban.Vagy jönnek,és válaszolnak,vagy menjünk,és kérdezzünk.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#922 vélemény [2009-02-18 11:21:51]
Én olyan pletykát hallottam, hogy csütörtökön a két görög is bent lesz a gyárban, mert vendégük lesz. Persze ez is csak olyan pletyka, mint a többi. Mindenesetre, ha igaz, őket is meg lehetne kérdezni, mire számíthatunk. Még ha be is adták a felmondásukat, a felelősség az övék, hogy ide jutott a cég. Ezzel a patkány módjára való meneküléssel ismét csak magukat minősítik. Meg hát gondolom, nincs már mit ellopni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#921 -ismeretlen- [2009-02-18 10:42:22]
Már elnézést, azért az elég furcsa lenne, ha külön fel kellene hívni a figyelmét!!
Én úgy gondolom , nem képes rá, hogy mindezt 24 óra alatt véghez vigye! Miért??
Mert nem csapatban dolgozik, mindent egyedül akar megcsinálni, mindíg egyes szám első személyben beszél. A jó vezető egyik alapvető tulajdonsága, hogy úgy válassza meg munkatársait, akik vele együtt dolgoznak, hogy kiváló csapatot alkossanak.
Igazából rajta és az öccsén kívül nem is látni jönni-menni, mozogni mást.
Pedig most minden hadra fogható emberre szükség van!! Még olyan is tudna segíteni, aki nem testületi tag!!!( csak lehet, hogy az nem számít, lényeg a tagság, emberismeret, rátermettség nem számít!)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#920 kérdés: [2009-02-18 10:25:22]
Ezeket a véleményeket,javaslatokat olvassa a szervező Harsányi Úr ? Mert ha ezek a jó ötletek csak későn kerül hozzá,nem lesz ideje a megvalósuláshoz, az idő rohamosan pereg.
Jó lenne 2 mondatban jelezni H úrnak,hogy elolvasta az itt leírtakat !Ha nem, valaki vegye fel a kapcsolatot vele telefonon !!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#919 h. [2009-02-18 10:08:55]
Az APEH tájékoztatása szerint csödeljárás esetén a gyár tovább folytathatja tevékenységét,ha a hitelezöi elfogadják a fizetöképesség visszaállitására irányuló programot.Ha felszámolási eljárást inditanak,akkor a gyár jogutód nélkül szünik meg.Az adós vagyontárgyainak értékesitéseiböl,követeléseinek behajtásából befolyó bevételek,a hitelezök követeléseinek kielégitésére szolgálnak.Gazdasági tevékenységet csak a hitelezök jóváhagyása mellett,a felszámoló folytathatja tovább.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#916 h. [2009-02-18 09:59:00]
Ha kevés a hely,a kiszerelö üzem is megfelel.Ott van elég hely,igaz fütés,és áram csak annyi van mint a könyvtárban.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#915 Tanács : [2009-02-18 09:48:30]
Az ügy fontossága és a résztvevők számából ítélve szerintetek megfelelő hely a Könyvtár ennek az eseménynek a lebonyolítására?
Nehogy leégjetek ,hogy nem lesz elég hely az emberek fogadására ! Mert olvasva a javaslatokat és ha éltek a jó ötletekkel,ez a nap lehetne mérföldkő a kisemberek életében.
Szerintem egy nagyobb helységet is elő kellene készíteni és tartalékba kellene tenni,ha a helyzet úgy alakulna! Van erre 24 órátok !Szervezkedjetek,dolgozzatok !
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#914 Harsányi Imrének javaslom [2009-02-18 09:31:17]
Minden művezetővel és vezetővel fel kell venni a kapcsolatot és utasítani : a hozzájuk tartozó
valamennyi dolgozó jelenjen meg 19-én a gyárba ! Mert eddig csak kaptak fizetést és ez a nap róluk szól !!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#913 Harsányi Imrének tanácsolom: [2009-02-18 09:17:12]
Tudomásom szerint minden egyes papírgyári dolgozónak érvényes munkaszerződése van ,tehát mindenki bármikor berendelhető a gyárba.Ezzel a lehetőséggel élve kellene megszervezni a 19-i munkásgyűlést!!A Zatykó képviselő urat, a 24 Órát,a Munkaügyi Hivatalt,az összes "külföldi" itt dolgozókat is meg kell hívni.Nem ártana egy válságstáb létrehozása a feladatok szétosztására,amely a szakszervezeti vezetőkből állna.Drukkolok értetek: egy kívülálló,aki még nem adta el a lelkét és hisz abban,hogy a rossz után csak jó jöhet !
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#912 h. [2009-02-18 09:15:46]
A részvénytársaság felügyelö bizottságának elnökét is meg kell hivni.Ö felel érte hogy a gyárban minden törvényes legyen,és ráadásul napi kapcsolatban áll Panosz úrral.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#911 Aki Harsányi Imrének üzent : [2009-02-18 09:00:59]
Minden szavával egyet értek! A tét nagy,vegyétek komolyan,harcoljatok !Akik ide juttatott 430 embert,azok nagy ívben le...benneteket,lehetőségük van máshol munkahelyet létesíteni,vagy új vállalkozásba kezdeni.Biztos ezért került ki az a "pletyka":a görögök beadták a felmondásukat!Ha nem engedi leszámolni a tulajdonos őket,ezzel az is kiderül,mi az álláspontja a jelenlegi helyzetről,talán a rokonoknak köze van ehhez? Ne legyetek elnézőek,titeket sem vettek eddig semmibe!Arra sem méltattak,hogy kiálljon valaki és elmondja a dolgokat.Az érintett dolgozók 75 %-a nincs abban a helyzetben,hogy a tartalékait elővéve pár hónapot átvészeljen. Nagy a baj az országban, Lábatlanon,egyre több az elkeseredett ember. De még most is az a véleményem: ezt a konkrét ügyet nem a gazdasági válság okozta ,mivel a szomszédos cég 150%-al termel . Nagyon szervezzétek meg a 19-i napot !!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#910 -ismeretlen- [2009-02-18 08:44:01]
Egyetértek. Minden előttem szólóval. Csak most már az is kellene, hogy mindenki ottlegyen, ne 50-60 ember lézengjen, a többi meg lapul otthon, és várja, hogy mások majd kikönyökölik nekik a manit.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#909 h. [2009-02-18 08:41:19]
Javasolnám Zatykó János országgyülési képviselö meghivását.Ö legalább kapcsolatban áll az állami szervekkel.Meg azért van hogy ö is képviseljen minket.Ha nem csak beszélgetni,hanem tenni is akarunk,akkor kell ö is.Véleményetek?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#907 Keszeg [2009-02-18 08:12:45]
Aki a Harsányi Imrének üzent,az kimondta hogy mit kell tenni.Igaza van,teljes mértékben.Mindenképp kell valaki a gyárvezetéstöl,aki válaszol.Vagy a Berki úr.De mondják a szemünkbe az igazat.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#902 -ismeretlen- [2009-02-17 20:28:32]
Jimmy!!
Nem tudom, ki a jó tanács adó, de meg kéne fogadni, és mindent úgy tenni, ahogy javasolja!
Értelmes, okos és valószínű szakértői javaslat!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#900 Jóba [2009-02-17 19:30:35]
Érdemes tényleg olyan ügyvédet fogadni, aki képben van. Aki az egyszerűbb ügyeket sem látja át, nem biztos, hogy alkalmas erre a feladatra. Én kicsit utánanéznék, hogy milyen ügyeket vitt eddig és milyen arányban járt sikerrel. Sajnos én tudom a választ, a korábbi hozzászólónak igaza van...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#899 Harsányi Imrének üzenem: [2009-02-17 19:09:23]
A 19-i munkásgyűlésre javaslom mindenkinek,hogy tudásuk javát adja és legyenek felkészülve,szervezzétek meg nagyon jól!Az ott feltett kérdéseket előre fogalmazzátok meg. Sok függ ettől a naptól,ne nézzenek Titeket birkának !!!A médiának és a sajtónak nagy szerepe van,értesítsetek mindenkit.A görög vezetésnek faxon jelentsétek be szándékotokat.Az itteni összes közép és felsőszintű vezető is legyen meghívva.A gyűlésről készítsetek jegyzőkönyvet,amit el kell küldeni Görögországba.Szívből kívánom,hogy legyen szerencsétek és munkahelyetek!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#898 -ismeretlen- [2009-02-17 14:07:13]
Miért nem fogadnak fel egy normális ügyvédet?
A jelenlegi -nem akarom bántani-, de szerény véleményem szerint harmatgyenge.
Kiállhatna ő is nyilatkozni, ha már a választmány közül nem akarja senki a tévés szereplést felvállalni.
De történjen már valami, mert ezt az állapotot -csakhogy tudjátok- még hosszú hetekig el lehet húzni.
Mi viszont már nem húzzuk sokáig. Jut eszembe, ha most le szeretnék számolni, hova, kihez kellene mennem?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#896 -ismeretlen- [2009-02-17 13:49:00]
Miért a munkajogász??
Az mióta dolgozik itt velünk? Max. most el mondja mik a jogi lehetöségeink.
Én javaslom, bízzuk meg a szakszervezet választmányát, jelölje ki maga közül a szóvivőt és az álljon ki ország világ elé. Ma reggel a tv-ban a BKV szakaszervezet részéről a szakszervezet titkára adott nyilatkozatot.
A választott képviselőink védettséget élveznek. Csak Ők!!!! Tehát semmilyen nyilatkozatért, főleg , ami még igaz is nem vonható felelősségre, még egy akármilyen dolgozónak ezt a cég vezetés megtilthatja.
Van választott testületünk, Üzemi Tanácsunk munkajogi védettséggel!!! Nyilatkozzanak, mondják már el mi folyik itt. Azt gondolom erre tényleg vevő volna a média minden formája ( írott, elektromos stb...) Titkár úr hívjon már meg egy tv stábot is 19.-ére!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#895 kajli [2009-02-17 13:44:32]
Én osztom véleményedet. Kellene jelezni a médiának a 19.-i gyűlést is. Jó lenne, ha a híradóban is leadnák főműsoridőben, hogy mi is történik ennél a cégnél. A Juszt féle tv ügyvédjét én is nagyon ajánlom. Tényleg az kellene, hogy a média kicsit megszorongassa a cégvezetőséget. Eddig tudta mindenki, hogy ki a főnök a cégnél,most is tudjuk, csak valahogy ők nem tudják. Most pedig elmondhatnák, hogy mi is a nagy büdös helyzet. Ez a gyár nem egy hajó, amit a kapitány hagy el utoljára....ezt már tudjuk. De a kapitányt én úgy gondolom, nem az első mentőcsónak illeti meg. Sajnos ezt csak mi tudjuk.
...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#894 -ismeretlen- [2009-02-17 13:28:03]
Javaslom K.Keller.Lászlónak külön aranykeretes meghívót küldeni...

Ez mind nagyon jó, de nem értem miért nem áll már ki valaki a médiának nyilatkozni, ha más nem akkor a munkajogász, hogy mi folyik itt, mit csinálnak velünk, Foglalkozhatna ezzel a Tévé ügyvédje, a Napló, a Mokka, és most ne kezdjetek a fújjogni, mert a médiának ilyen esetekbe hatalmas szerepe van.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#893 Keszeg [2009-02-17 13:25:00]
Tényleg,tudja valaki hogy most ki a felelös vezetö a gyárban? Mintha a Georghe,és az Iliász beadta volna a felmondását.Mit tudtok róla?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#892 -ismeretlen- [2009-02-17 13:12:06]
Ez , mind nagyon szép!!
És ki fog a cég részéről jelen lenni??
Mi nem a város alkalmazottai vagyunk, hanem a A Piszkei Papír Rt.-é( még, legalább is úgy tudjuk!)
A Vdsz-t és a munkajogász értjük! Sőt dicséretes, hogy végre itt lesznek!!!
DE Boda Úr??? MIért neki kell mindenhova kiállni a cégvezetés helyett!!
Tán azoknak is ott kéne lenni, akik megígérték az állás időszakára a munkabért!! Ők mit válaszoltak, mert gondolom őket is meghívta a Titkár úr!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#891 Harsányi Imre [2009-02-17 13:02:01]
A gyűlésen jelen lesz a Vdsz alelnöke,munkajogásza.Meghívtam Boda Csaba úrat,Lábatlan város alpolgármesterét.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#890 Keszeg [2009-02-17 12:42:30]
Végre történik valami.de egy beszélgetés kevés már ide. Országos média,az összes lehetöleg.Polgármester,munkaügyi hivatal.felügyeleti szervek,demonstráció.Éhségsztrájk,bár ebben hamarosan mindenki részt vesz majd.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#889 -ismeretlen- [2009-02-17 12:25:25]
T.Titkár Úr!!
Javaslom az értesítését, kis plakát formájában helyezze ki a boltokban, videótékában, hogy az ia megtudja, akinek nincs internetes hozzáférése!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#888 Kajlinak [2009-02-17 10:53:55]
Aki egy ilyen szituban ilyen otromba, minősíthetetlen "viccel" szórakozik az
- vagy egy nagyon beteg ember, akinek kezeltetnie kellene magát,
- vagy kibicnek semmi sem drága alapon kárörvendően figyeli volt munkatársai sorsát
- vagy (és ami számomra a legelképzelhetőbb) olyan emberek, akiknek most teljesíteni kellene az ígéretüket, képviselniük, harcolniuk kellene 430 emberért, de ezt valami oknál fogva mégsem teszik, inkább kitalálnak mindent, csak az emberek már kussoljanak. Még ha csak két hétig is.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#887 Harsányi Imre [2009-02-17 10:43:11]
Tisztelt fórumozók!Ismertetem a jelenlegi helyzetet.Fizetés nem volt.A tulajdonosi szándék és döntés, nem ismert a cégről.Mivel nem volt fizetés, a dolgozók saját illetve családjának megélhetése veszélybe került.Ezzel kapcsolatban rendkívüli munkásgyűlést kezdeményezek:2009 február 19-én a szakszervezet könyvtárban 11 órakor.Ezen a gyűlésen kialakítjuk a további lépéseket a fizetések mielőbbi rendezésére.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#886 kajli [2009-02-17 10:26:48]
Már körvonalazódik mindenkiben, hogy hülyítenek minket. Szerintem senki nem tudja, hogy mi van a háttérben. Nekünk papírgyáriaknak az lenne a legjobb, ha teljesen új tulajdonos lenne, de olyan akinek nincs más érdekeltsége a papír piacon. Mert gondoljuk csak bele, ha megvenne minket a Forest papír, kétlem, hogy mindenkinek ugyanúgy lenne munkahelye ennél a cégnél. ugye???? nekik megvannak a saját emberei, max. átvesz 100 embert és kész...többi meg mehet a fenébe.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#885 -ismeretlen- [2009-02-17 10:09:43]
Piszkei aggódó!
Harcolnánk mi a jogainkért, de éppen azok tartanak be, akiknek most a legjobban kellene hallatni a hangjukat!

Kajli,
Egy undorító, mocskos dolognak tartom azt, hogy valaki egy államtitkár neve mögé bújva hülyíti a szerencsétlen embereket, és így próbálja magáról a figyelmet elterelni.
El tudod te azt képzelni, hogy egy behajtó cég alkalmazottja fel merne egy ilyen hírt tenni egy közösségi fórumra? Úgy rúgnák ki, hogy a lába nem érné a földet.
Viszont ismerek olyan fórumozót, akinél megszokott dolog, hogy ismert emberek nicknevek mögé bújva próbálja megfélemlíteni vagy - mint utóbbi példa is mutatja - félrevezetni, elcsitítani az embereket.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#884 Béla [2009-02-17 10:03:04]
Kajli,nekem forditva tünik.Már a fene sem ismeri ki magát ezeken a manuszokon.Bárki legyen,nagyon jól esne a lelkemnek ha igaz lenne.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#883 kajli [2009-02-17 09:49:27]
Én úgy értelmezem, hogy K László és Keller László nem ugyanazon ember. Ti nem veszitek észre. Keller László a papírgyárban dolgozik, K László meg a fene se tudja, hogy ki. Valaki összekombinálta a 2 nevet.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#882 piszkei /aggódó/ [2009-02-17 09:34:24]
Nagyon sajnálom a papirgyáriakat!!!!
Borzasztó a helyzetük,mi lessz a sok családdal?? Ahol férj, feleség,ott dolgozott,
hol kapnak munkát??-Főleg ha már 50körül
vannak. Ennyi családot tönkre tenni....ezt
nem lett volna szabad engedni!!!!!!!
Veletek vagyunk../papirgyáriak/!!!!!!!!!!
NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT,HARCOLJATOK A JOGAITOKÉRT! NEM VÉLETLEN LETT ENNYI ÚJGAZDAG!!!
EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA!!!! ÉS A PÉNZÉRT MINDENRE
KÉPESEK! JÓ MONDÁS:aki dolgozik nem ér rá
pénzt keresni.Sajnos, hogy ilyen világot élünk...hogy tisztességes munkával máról-holnapra élünk.Ügyeskedők,csibészek meg meggazdagodnak a tissztességes embereken!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#881 Dolgozó [2009-02-17 08:06:54]
Ezt én sem tudom elhinni. Szerintem is ez csak egy "altatás", vagy inkább leszerelés. Azt meg el nem tudom képzelni, hogy egy államtitkár irogatna ide a fórumba.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#880 kajli [2009-02-16 21:49:29]
Ha K László tudja a tutit, miért nem osztja meg velünk. Szerintem csak valaki nyugtatni akarja az embereket. Én ebben nem hiszek.
Ti hiszitek?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#879 mindenkinek [2009-02-16 19:06:50]
Klikkeljetek erre!!!


ttp://www.kellerlaszlo.hu/Oneletrajz.htm
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#878 1gyári munkás [2009-02-16 15:44:33]
Tisztelt Keller Úr


Köszönöm a gyors reagálást kérdésemre.
A legszebb reményeim keltek most életre!!
Nagyon bízom benne hogy ez mind meg fog valósulni!!
Köszönöm
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#877 K. LÁSZLÓ [2009-02-16 15:03:34]
Tisztelt uram,cégemnek köze van az átadáshoz.Többröl nem beszélhetek egyenlöre.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#876 1gyári munkás [2009-02-16 15:02:34]
Tisztelet Keller Úr

Én személy szerint köszönöm a tájékoztatást,
de Ön is megértheti,hogy szkeptikusak vagyunk!
Esetleg ha valami közelebbi információt szíveskedne adni azt én megköszönném!!
Mert tényleg rebesgetik hogy új tulaj!
Esetleg valami közelebbit??
Mert én azt hallottam hogy csak raktárnak kell neki!!
Köszönöm válaszát
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#875 Egy érdeklödő [2009-02-16 14:40:13]
Tisztelt Keller László! Szeretném megkérdezni, csak nem te vagy az újj tulajdonos?Hogy ennyit tudsz mindenről.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#874 KELLER LÁSZLÓ [2009-02-16 13:41:35]
Sajnálom nincs cégem,csak ott dolgozom.Ha irtam volna már erre a honlapra,akkor biztos tudnák róla.Szerintem él még a környéken egy-két K.László.De nem ez a lényeg.Irom a frankót,és mindenki átsiklik rajta.Azt veszem észre hogy ide csak azért irnak az emberek mert tehetetlennek érzik magukat,és itt bátran beolvashatnak mindenkinek a vélt,vagy valós sérelmekért.Pedig nem ezt kellene.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#872 -ismeretlen- [2009-02-16 11:38:01]
Tisztelt K. László
Ha emlékeim nem csalnak, Ön egy másik fórumon papírgyári dolgozónak adta ki magát, most meg már cége van, amely behajtással foglalkozik. Hogy is van ez?

Amit Ön állít, arra Én kb. 0.00001% esélyt látok. (Bár adná az Úr, hogy ne legyen igazam)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#870 63 [2009-02-16 10:31:01]
Kedves Béla!!
Ott voltam!! Semmi félre duma nincs!! Az ügyvéd tette helyre a dolgokat
Az Üzemi Tanácsnak Harsányi úr öccse a helyettes vezetője ezt , ő anno be is jelentette. A tények makacs dolgok!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#869 Béla [2009-02-16 10:26:50]
63-nak.Tisztelt uram,az üzemi tanácsnak nincs alelnöke.Egy dolgozó kérdezett valami hasonlót az ügyvédtöl,hogy lehetne ezzel zsarolni a tulajdonost,az elmaradt bérek miatt.Szerintem igaza van,valamit lépni kellene.Nemcsak dumálni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#868 63 [2009-02-16 10:12:20]
Szerintem is durva, igazából nem kijelentőmódban íródott.
De az nem durva, hogy azon a bizonyos megbeszélésen, az Üzemi Tanács alelnöke azt javasolta, hogy minden dogozó, korra, nemre, munkaviszonyra való tekintet nélkül, adja be a felmondását???! Indoklás Zsaroljuk meg ezzel a tulajdonost, ha újra akar indulni ne legyen kivel.Még jó, hogy az ügyvéd rögtön rávágta, hogy majd megoldja, úgy mint a MALÉV, hoz szakembert külföldről.
Azért ez elég durva nem???
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#866 K.LÁSZLÓ [2009-02-16 08:10:10]
Onnan tudom,mert a cégem behajtással,banki tartozások eladásával,átadásával foglalkozik.A papirgyárból már csak akkor lehet pénzt kiszedni,ha termelni fog.Termelés esetén az értéke milliárdokkal nől meg.Álló gyár keveset ér csak.Aki pénzt pumpál bele,az azért teszi mert nyereséget akar.Jó ha tudjátok,már megvan a tulajdonos.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#864 XY [2009-02-15 20:09:24]
63
Ez azért elég durva, Én nem tudom ezt elképzelni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#863 XY [2009-02-15 19:41:04]
Ja,

És mellesleg 1000%-os a munkakedvünk, higgye el kedves Béla, de hát rajtunk kívül álló okok miatt ráérünk az internet előtt henyélni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#862 XY [2009-02-15 19:38:07]
Kedves Rinya Béla,
Nem szoktunk sírni-ríni, nem vagyunk mi fürdőskurvák, pofázni is max. Ön szokott - bele a mások dolgába, mint a mellékelt ábra is mutatja.
Ön szerint annak már jól megy, akinek van számítógépe?
Akkor Ön se panaszkodhat.

Ha fárasztja a piszkeiek sírása, akkor nem kell erre a fórumra jönni, megmondom őszintén nem fogjuk hiányolni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#861 Rinya Béla [2009-02-15 19:31:43]
Ennyit sírni ríni! Mintha Lábatlanon nem is lenne más mint Piszke papír.
Az biztos, hogy jól ment idáig, mert sokan tudtok pofázni a neten. Van számítógépetek, fizetitek a netet.
Keressetek inkább munkát! Vagy csináljatok valamit az érdeketekben! Tüntessetek! Tartsatok össze! Alapítsatok érdekvédelmi szervezetet! Jelentsétek fel akit akartok! De ne nyivákoljátok!
Csak a megyében több ezren váltak munkanélkülivé a válság miatt! Fogjatok velük is össze! Mittudomén! Csak lépjetek tovább! Rázzátok meg magatokat! A kommunizmusnak már régen vége!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#860 63 [2009-02-15 18:53:34]
Ne legyen igazam!
Az az érzésem "őket " Is megvették! :-(((((((((((
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#859 XY [2009-02-15 18:25:04]
63,
Látod, hogy hiába harcolsz, a kutya nem válaszol a segítségkérésedre.
Nem tudom, hogy direkt csinálják, vagy helyből ennyire elutasítóak?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#858 XY [2009-02-15 18:22:21]
Béla,
Ha Te eladod a lakásod, akkor amit tudsz (tévét, hűtőt, macskát) elviszel.
Feltételezem, ha valaki megvesz egy ilyen gyárat az előtte informálódik, felméri az erőviszonyokat, terepszemlét tart - vagy nagyon is ismeri a gyárat és tudja, hogy mi a dörgés.
Rengeteg fals információ kering a levegőben, Én például tegnap Esztergomban(!!!) azt hallottam, hogy a Bodrogai Feri veszi meg, és szállodát meg horgászparadicsomot csinál belőle (röhögni nem ér)
Közeleg a március, az igazságot úgy is meg fogjuk tudni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#857 63 [2009-02-15 18:19:37]
Én még mindíg azt mondom , harcolni kell a jogainkért!!Van a választmányban olyan valaki , aki ezt felvállalja???!!!
Mert itt már csak az érdekképviseleti szervek léphetnek fel!!!Kérjenek jogi segítséget az országos szövetségtől!!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#856 Béla [2009-02-15 17:02:55]
Tisztelt K László!

Szeretném elhinni neked, hogy ismételten termelni fogunk. Csak erre sajnos nagyon kevés esélyt látok, de legyen igazad. Milyen banki infóról beszélsz, mert senki semmit nem tud, csak te. Mit tudsz még? Ha ez tényleg így lenne, miért vitték el a gépeket, és a targikat? Milyen indulás lehet különböző eszözök nélkül?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#855 K Lászlónak [2009-02-15 16:54:34]
Nagyon örülne minden Papírgyári dolgozó ,ha ez igaz lenne.Annyi közüzemi,állami,céges,banki tartozása van a gyárnak,hogy mesébe illő lenne: átvállalva az adósságot beindítja a termelést a titokzatos megmentő.Mert a gépek java már máshol van. Érdeklődöm,ezt miért nem tudja a görög vezetés a közvélemény tudomására hozni?
"A remény hal meg utoljára."
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#854 K.LÁSZLÓ [2009-02-15 16:42:19]
Nem figyeltek már megint.Leirom mégegyszer.MÁRCIUSBAN TERMELNI FOG A PISZKE PAPIR ZRT.PONTOSSABBAN A PAPIRGYÁR,MERT NÉVVÁLTOZÁS LESSZ,HA ÚGY DÖNT AZ ÚJ TULAJDONOSI CSOPORT.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#853 Tóbiásnak üzenem [2009-02-15 16:31:17]
Úgy gondolod,ha a gyár ismét megindulna (adná az ég!)az Ilias vezetése alatt jó lenne nektek ?Bizonyítani hányszor kell egy embernek hogy nem oda való!A magyar vezetés szerepét is megkérdőjelezem!Kutya kötelessége beosztásánál fogva jelezni a tulajdonosnak,ha valami nincs rendben.Mert aki elvállal egy vezető állást,fizetéssel együtt,azt számon is kell kérni.Vonatkozik ez görögre,magyarra egyaránt.Ez gondolom elmaradt,ha idáig jutott a gyár.Mint kívülálló az a véleményem túl későn lépett fel a szakszervezet,sokat foglalkoztok a tűzoltók sorsával,holott nem ez a súlyos gond a gyárban.Sajnos a 2009 év minden tekintetben meghozta az eredményt:amit elnéztetek, eltűrtetek,szó nélkül hagytatok,
késő! Kívánok nektek 430 munkahelyet,ahol mindenki tudása javát adja és beosztástól függetlenül tisztességesen végzi el a rábízott feladatot.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#852 63 [2009-02-15 15:33:08]
Szomorúnak

Akkor most visszajutunk a dolgok elejéhez.
Ha nem adsz a lovadnak enni feldobja a patkóját!
Ha nem trágyázod a földed előbb-utóbb nem terem.
Ha nem kezeled a vagyonod elcsorog a keze közül, és aki azt neked összehozta ma már csak 430 ember ( többi már le lett nullázva), az a ló sorsára jut!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#850 Szomorú [2009-02-15 15:23:32]
Kedves 63!
Tárgyalt velük? Az öreg mondta a magáét, s amikor szólni mertek jött a leordítás és az asztalborogatás.
Elárulom Neked, hogy 98-ban a Dimitris azért ment el, mivel meg merte mondani a tulajdonosnak, hogy ahogyan piszkéhez áll, és ahogyan a dolgokat kezeli, az hosszútávon ehhez az áldatlan állapothoz fog vezetni. Rettenetesen összeveszett az öreggel!!! (az csak egy ürügy volt, hogy a felesége terhes)
Ugyanezért dobbantott az Angelopoulos is, és mentek volna még innen hidd el nagyon sokan, csak Tudod nem mindenki tehette meg hogy feláll és elmegy...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#849 K.LÁSZLÓ [2009-02-15 15:16:05]
Még mielött szétmarjátok egymást,és mindenki bünbak lenne,van egy jó hirem.Márciusban újra termelni fogtok a gyárban.Ez biztos.Hiteles bankos információ.Aki kifizeti az öreg tartozásait,az szeretne minnél hamarabb nyereséghez jutni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#848 63 [2009-02-15 15:11:15]
Mikor hallgatta meg a görögöket?? csak velük beszélt, csak velük tárgyalt, ráadásul nem is angolul, nehogy valaki más is értse!!
Ne légy naiv, tudod jól csak és kizárólag csakis velük, talán tőlük kéne megkérdezni mit, beszélt! Hiába mentek a jelzések innen, mindíg volt egy kéz, aki az utolsó pillanatban elvette az asztaláról a jelentéseket!!
A magyar az mindíg csak magyar volt, szolga!
SZava sosem volt!
Ez jelentette a '90 -es évek kiváló privatizációját!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#847 Szomorú [2009-02-15 15:03:49]
63
Tavaly szeptember. Eléggé nagy "galiba" volt, szerintem tudod, hogy miről van szó.
Bár most Te írj Nekem, hogy szerinted a görögöket mikor hallgatta meg!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#846 63 [2009-02-15 14:58:57]
Szomorúnak!

Egyetlen egy példát említs, amikor Mr. President meghallgatta a magyar vezetőket!! Csak egyet kérlek......
Kapott jelzést bőven! Aki megtette az mehetett is gyorsan...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#845 Szomorú [2009-02-15 14:52:49]
63
A mai napig tudnék Neked magyar és arab vezetőt mutatni, akik tavaly szeptemberben olyan szépen a feje tetejére állítottak mindent, de furcsa mód ma valahogy egyik sem "töri" magát, hogy felvegye a telefont és elrebegje hogy Helló Mr. President, itt van 430 ember, mi légyen velük?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#844 Terminátor [2009-02-15 14:43:00]
Ki ez,vagy Mi ez a Jenőke? Miért gondolja,hogy egy ilyen névvel tisztességesebb fórumozni mintha XY-lont irna.Egyik sem jobban beazonosithatóbb mint amásik. Egyébként Jenőke ne ess túlzásba,mert egy hernyó nem tud hányni.Amit irtam az előző hozzászólásomban az szóról szóra IGAZ.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#843 63 [2009-02-15 14:16:22]
Dugó!!
Mindahhoz , amit felsoroltál kizárólag a szakszervezetnek és az Üzemi Tanácsnak van jogi lehetősége. Sőt, ehhez elég sok lehetőségük lenne...
Mivel jelen esetben ez egy és ugyan az a személy nevéhez fűzhető Harsányi Imre Úrnak, aki a szakszervezet titkára és az Üzemi tanács elnöke, igen sok jog által biztosított lehetősége volna, ha élne vele, és ezt kérik tőle számon!!!

Hol a magyar vezetés?? Érdekes ezt már panos úr is kérdezte a görög vezetéstől....
Hát lapátra lettek téve, nyúgdíjba lettek küldve,el lehetetlenítették őket, lényeg ne legyenek és ne lássanak bele semmibe!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#842 XY [2009-02-15 13:48:23]
Tóbiás,
Azért ne keverjük már össze a szezont a fazonnal. Egy olyan hozzászólást mutass Nekem, aki ezt az áldatlan állapotot a szakszervezet számlájára írja.

Dugó,
Teljesen igazad van

Jenőke,
Te sem vagy egy jellembajnok, mivel Te is csak "álnév" mögé bújva mersz patkányozni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#841 dugo [2009-02-15 13:09:28]
A múlt nemérdekes, a szakszervezetnek jogi képviselőt kell fogadni,demonstrációt szervezni,hozzáértő emberek segítségét kérni, a cégvezetést és a bankot is nyilatkozatra kényszeríteni. Minél előbb nekünk dolgozóknak kell erélyesen fellépnünk. Hol vannak a magyar vezetők?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#840 Tóbiás [2009-02-15 12:42:22]
Héló emberek,ezek szerint a szakszervezet tette tönkre a gyárat? Jó tudni.A vizdijat,áramot,a béreket,elmaradt prémiumokat követeljük a szakszervezeten.Még hogy nem fizetik ki a görög helyett,ki érti ezt? Ezek a fránya szakszervezetisek.Pedig biztos forrásból tudom,(anyósom)hogy a Piszke Papir ZRT.számláját ök kezelik,és csak ök utasithatják Panosz urat,hogy hány száz milliót toljon be a cégbe.Éljen az Iliász,a görög honmentö hös.Sok mindent mondhattok róla,pedig jó oldala is van.Csak jó magyar szokás szerint,ha valaki bajban van,akkor rúgtok rajta mégegyet.De mit csináltok ha ö marad az úr? Korán kezditek temetni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#839 András [2009-02-15 09:33:57]
Emberek, ahelyett, hogy egymásnak esnek, inkább össze kellene fogni. Inkább együtt, mint egymás ellen, nem?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#838 63 [2009-02-15 09:16:58]
Kedves Jenőke!
Sunyi ember az aki a funkciója mögé bújva nem mer kiállni az emberek elé!!.
Bezzeg mikor pozíciót akart!!!Először szakszervezet, aztán Üzemi Tanács !!Minden hatalmat egy kézbe!! Na most akkor éljen a hatalmával!! Akkor nagyon tudott gyalázkodni , mocskolódni vádaskodni, plakátokat ragasztani! Igérni fűt, fát, megbolondítani embereket csak hogy rá szavazzanak!!
Itt az alkalom!! Lehet bizonyítani!!
Most tettek kellenek ! Nem "szép" szavak!
Most élére lehet állni a maga választotta "választmánynak" és mi dolgozók felsorakozunk mögéjük!!
Mikor? Hol kell gyülekezni?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#837 Jenöke [2009-02-15 09:07:14]
Sunyi emberek sunyi levelére nem szokás válaszolni.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#836 Antijenőke. [2009-02-14 20:08:30]
A magyar helyesírás meg mi a szösz lehet. Lásd ékezetesek, illetve szóközök.

Azért jó hír a környékbeli vásázóféléknek hogy tudják hogyan lehet a szállóra bekerülni.

Aki köztisztviselői állást, vagy közfeladatot vállal, az bírja elviselni ha kérdezik. Nem kell névvel, ez a lényeg. Annyit kell elmondani amennyit tudsz, többet nem. Ettől lehet hiteled. Erről szól XY 2. bekezdése is!

Azért kíváncsivá tettél hogy miféle titkokat bízttak egy tekvágósra, mint szakszervereti bizalmira. Ahogy mindenkit lesajnálnak a patriciusok, nem hinném hogy rád plebejusra bíznának valamit. Még estig nyelved eredne a "koccintóban". Süllyed a hajó, menekül akinek szájáig ér a büdös lé. A bizonyítványt nem kell magyarázni, ha tud a gyerek látni, ha csak flangál naphosszat, focizik, nem érti a reál tárgyakat. Ott nincs mellébeszélés, érteni kell, nem mesélni mint töriórán.

Itt az alkalom, tálalj ki mint Fletó Öszödön, jobban tudsz majd aludni meglásd.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#834 Jenöke [2009-02-14 14:45:01]
Terminátor,mielött vádaskodsz,elötte tájékozódjál,nehogy abba a hibába ess,hogy hazudsz.Kérdezd meg a titkárt nyiltan,állitólag válaszól mindenkinek aki névvel kérdez.Itt életed nagy lehetösége.De a sunyi sötétben bujkáló ellenforradalmároktól hányok.Meg töled is,Patkány.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#823 Harsányi Imre [2009-02-12 19:51:49]
Tb.ügyintézés,bérelszámolás a régi szálló 7-es szám alatt.Bejutni a hetes szám megnyomásával lehet.A fizetésről: ha megtudok biztosat azonnal üzenek.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#808 egy dolgozni akaró [2009-02-11 18:07:19]
Jimmy!
ne csinálj hülyeséget!
Ne vonulj vissza! Ez nem megoldás!!
Főleg, ha van mit mondanod!!
Sajnos az az "nagyság" átka , hogy kritizálnak. Ezt el kell viselni, TE is alkalmaztad ezt a politikát, adtad TE is a kritikát bőven, és Neked sem volt mindíg igazad, sok embert vérig sértettél!!
Azt kell nézni, hogy hány emberért vállaltál anno pozíciót, ha valami oknál fogva nem tudtad teljesíteni,amit akkor ígértél , most nagyon is itt az alkalom , hogy bizonyíts!!
Sok ember választott , azok számítanak Rád nem hagyhatod cserben őket, mert valaki kifejti a saját véleményét. Ez a demokrácia! Van , akinek jó, amit csinálsz, van akinek nem . Gondolom, ő nem szavazott Rád, de talán most azt kéne nézni, aki igen és a kis plakátaid nem az sugallták az embereknek, hogy egy kritikától elmenekülsz. Akkor azt hihetik a többiek, hogy az az igazság!!!
Ha valamit nem jól csináltál, javítsd ki!
Most a szakszervezetre van a legnagyobb szükség!!Más fórum nem igen van , ahol megtudjanak az emberek valamit is!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#807 XY [2009-02-11 18:04:12]
Tisztelt Harsányi Úr!
Távol álljon tőlem, hogy bántsam Önt, de
ez a sejtelmes mondat, hogy "pedig lett volna mit mondanom..."
Akkor miért nem mondta? Mire várt? Ha valami fejlemény, előre- vagy hátralépés van az ügyünkben azt miért nem ossza meg AZONNAL a dolgozókkal? Már ne is haragudjon, de az ilyen megjegyzésekből következtetnek a dolgozók arra, hogy Ön nem tájékoztatja rendesen az embereket!
Harsányi Úr!
Itt 430 felnőtt ember van, és nem óvodás gyerekek, akik ha jól viselkednek megkapják a "jutalmukat" de ha nem, akkor magukra vessenek, pedig lett volna mit mondanom...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#804 Terminátor [2009-02-11 15:07:15]
Tisztelt Harsányi úr! Az un.tájékoztató egy nagy lufi, ugyanúgy mint az Ön által vezetett szakszervezet "munkája".Amit eredményként feltüntet az nem más mint amit a gyárvezetés önként adott.Ezt megkaptuk volna akkor is ha nincs szakszervezet.Az lenne tisztességes,ha azt is közszemlére tenné,hogy mit igért a dolgozóknak amennyiben ön lesz a titkár.Abból semmit nem tudott megvalósitani.Tehát rendesen átverte a tagokat.Azért,hogy ne legyek igazságtalan be kell vallani mégiscsak volt egy dolog amiben átütő eredményt sikerült elérni.Harsányi Imre tekercsvágó gépkezelőnek miután megválasztották nem kellett dolgozni/lehet,hogy ez volt a cél?/ mert a munkaidőkedvezmény nagy részét Ő vette igénybe.Ha a gyárba nem is,a Koccintóban mindig megtalálható volt.A 10000ft.helyett a még meglévő szakszervezeti vagyont kellene felosztani,mert ha felszámolják a gyárat,a vagyont a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete kapja meg.
A hozzászólás sértő! [0/8] 


Új hozzászólás

Hozzászólás beküldéséhez kérjük, oldja meg az alábbi feladatot:
hetvenhárom mínusz négy =
(Azért van erre szükség, hogy megkülönböztessük a hús-vér felhasználókat a weben mindenhol jelen lévő, az oldalakat teleszemetelő robotoktól.)
Név:

Hozzászólás:
Kapcsolódó képek