nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyéb hírek / Papírgyár- Az akasztás elnapolva oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
május 2012
előre
http://addmagad.hu
Papírgyár- Az akasztás elnapolva
Fizetés nélkül léptek le az országból a görög nagyfőnökök? Már a nagykövetségtől kért segítséget a piszkei szakszervezet
Van, aki a görög főnököt látná szívesen, a többség azért inkább a fizetését a lábatlani papírgyár dolgozói közül. Az akasztós ötletre nem volt vevő, de a buszokat lassan melegítik.


A piszkei papírgyár kálváriája miatt Paszternák György, a VDSZ elnöke levélben kérte Görögország magyarországi nagykövetének segítségét. Az érdekvédelmi szervezet vezetője többek közt arról tájékoztatta a címzettet, hogy megyénk Duna-parti gyára közismerten régóta küszködik gazdasági nehézségekkel. Ennek hatásaként 420 dolgozó sorsa bizonytalan.

Az elnöki panaszok sorában szerepel, hogy a vállalat valamennyi döntéshozó vezetője, beleértve a közvetlen tulajdonosi jogokat gyakorló személyt is – a munkavállalóknak járó béreket nem kifizetve – országunkat elhagyta. Jelenleg a szakszervezetnek nincs tárgyaló partnere. A munkavállalók megélhetési nehézségekkel szembesülnek, nem tudják számláikat kifizetni, családtagjaiknak a szükséges élelmiszereket megvenni, banki tartozásaikat kiegyenlíteni.

Az akasztás azért elnapolva

Elhagyta az országot? – A fülénél fogva kellene idehozni a Panoszt a Velencei tó mellől! Ott röhög rajtunk – kiabálta az egyik dolgozó a papírgyár előtti parkolóban megtartott demonstráción. – B....k az ránk! Itt lenne a helye előttünk – kommentálta az ötletet a mellette álló fekete hajú nő. Az Akaszuk fel azokat, akik mindezt csinálták velünk! javaslat azért nem okozott osztatlan elimerést. Az ötletgazda ezen kicsit megsértődve haza is indult. Ja, igen. Panosz Zeritis a papírgyár többségi tulajdonát magáénak tudó cégcsoport főnöke.

– Mindannyiunk számára világosak a magyar jogszabályok gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezései, de számunkra elfogadhatatlan az a magatartás, amelyet a tulajdonosok a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő munkavállalókkal szemben tesznek – fogalmazott Paszternák György, majd jött a kérés és a vélemény. – Kérjük a Tisztelt Nagykövet Urat, hogy lehetőségéhez képest tegyen meg mindent a tulajdonosok felé, hogy a 420 munkavállaló legalább a törvény által biztosított juttatásaihoz mihamarabb hozzáférhessen. A tulajdonosok mérhetetlen erkölcsi kárt okoztak Görögország megítélésében a piszkei papírgyárhoz kötődő valamennyi munkavállaló előtt.

Székely Tamás, a VDSZ alelnöke elmondta azt is, hogy a görög nagykövet megbízottjával személyes megbeszélést folytattak, amelynek első benyomásra pozitív jelei voltak. A nagykövet úr tudomásukra hozta, hogy rendkívül fontos ügyről van szó, személyesen működik közre a lehetőségeihez mérten a kérdésben. A szakszervezeti alelnök ugyanakkor hozzátette: ha nem kapnak megfelelő választ, demonstrálni fogunk a nagykövetség előtt.

Forrás: www.kemma.hu


[ 2009.03.05. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

#1470 BA [2009-03-09 21:45:45]
Úgy látom ezen az oldalon nagyon szeretnek vádaskodni, szavakat név nélkül dobálni. Véleményem szerint abból a "pecsenyéből" mit a pénzügy, könyvelés, stb. sütögetett, nem nagyon jutott volna messzire senki. Mindenesetre meg lehet próbálni, átvehető a staféta.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1469 Irodaház [2009-03-09 21:30:17]
Válaszolva az érdeklődésekre, amennyiben segítségre van szükség, az irodaház volt titkársági irodájába költözött vissza az ügyintézés, ott minden osztály képviselője elérhető. Egyenlőre a telefonvonal nem biztosított, de remélhetőleg a holnapi nap folyamán tudok mondani legalább egy mobilszámot, melyen érdeklődni lehet. Köszönettel
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1464 H.Zoltán [2009-03-09 16:46:04]
Holnap reggeltöl az irodaház aljában,a Georghe volt irodájában adnak segitséget minden ügyben.A portán csak személyi igazolvánnyal lehet belépni,felirják a számát a portán.A gyári belépöt nem fogadja el a portaszolgálat.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1462 P.D [2009-03-09 15:10:22]
A mai naptól állítólag minden a szokott helyén működik az irodaházban.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1461 D Magdi [2009-03-09 10:46:47]
Ha valaki tudja kérem mondja meg, hogy hol lehet most hivatalos ügyeket intézni a gyárban.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1459 Admin [2009-03-09 09:16:45]
Xy "Kedves Olgi" kezdetű hozzászólása törölve az oldal alján olvasható moderálási alapelvek szerint.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1457 Anonymus [2009-03-09 03:46:49]
Hello. Azért kicsit erős, hogy nem volt portai szolgálat szerintem. A lehetőségeikhez képest igyekeztek jól végezni a munkájukat. Ez persze a saját véleményem! Üdv
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1456 -ismeretlen- [2009-03-08 21:20:29]
Ez, mind így igaz!!
DE milyen tulajdonos az, aki engedi az alkalmazottjait lopni???
Nem szabad elfelejteni ez nem állami cé volt, ami régi beidegződés szerint " köztulajdon" vagyis a miénk és visszük haza, ami, a "miénk"???
Itt nem volt rendészet, nem volt porta szolgálat, ismerjük el csak az nem lopott, aki nem akart!!
A kicsi vitte a szatyrában, a nagy , ahogy tudta!
És ezt a tulajdonos engedte???!!!!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1455 -ismeretlen- [2009-03-08 20:56:05]
Én nem akarom sem az Ilias-t sem a George-t védeni de azt azért ismerjük be, hogy a céget nem ez a két ember tette tönkre teljesen, ez egy hosszabb folyamat műve, pl.: a nagy magyar vezetőink is nagyban hozzájárultak, pénzügy, kereskedelem, könyvelés, anyagosztály, készárúraktár, beruházás, logisztika. Mindezek is sütögették a saját kis pecsenyéjüket.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1454 Harsányi Imre [2009-03-08 20:15:13]
Elnézést,küldöm a pé betüket..,Ha nem jön légyszíves gondold hozzá!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1453 Harsányi Imre [2009-03-08 20:12:39]
Kedves S.Róbert! Engedd meg,hogy kifejezzem megbecsülésem irányodba,mivel olyan örökérvényű igazságot cáfoltál meg,miszerint "ép testben ép lélek".
Az esetedben:nem teljesen egészséges testben is van ép lélek.Tisztelettel:Jimmy,jó egészséget kívánva.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1451 Harsányi Imre [2009-03-08 14:56:20]
Marikának,Stark Róbert-nek.Köszönetem fejezem ki amiért az én véleményemet is kimondták.Így nem kellett válaszolnom egy névtelen baromnak.(elnézést a kifejezésért)
pedig akartam,mert ez már nem vélemény, hanem aljasság.Ez a fórum nem ezért jött létre,hogy mocskoljuk más családját,hanem hogy az ügyeinket megbeszéljük emberi hangnemben.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1450 Marika [2009-03-08 13:40:22]
xy! Az írásod jellemez! Nem kell ahhoz papírgyárinak lenni, hogy ne tud a számláid kifizetni! Az meg, ahogy az Olgiról beszélsz? Tudod, menj inkább iskolába, hátha ragad rád valami, volna hely a koszon kívül is másnak rajtad! Kívánom hogy a mondataidért felelned kelljen! Én is el vagyok keseredve, és az egészségnek is híja van a családba, de azt hogy én másokat itt nyilvánosan rágalmazzak, ahhoz le kellene süllyednem a szintedre! Nézz magadba, és utána minősíts!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1449 Stark Robert [2009-03-08 13:08:28]
Kicsi xy!
Nehidd,,hogy a névtelenség homályába maradsz!Remélem Olgi feljelent nem mitha Ilyen sunyi alakokkal érdemes foglalkozni,de én is szivesen nézném pofádat amikor a végkielégítést meg a munkanélküli járadékot befizeted az állam kasszába büntetésül.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1446 H.Zoltán [2009-03-08 10:15:40]
x.y-nak,kérlek hagyd abba ezt a mocskolódást.Legközelebb melyikünk családja lessz a célpontod?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1445 Harsányi Imre [2009-03-08 10:08:04]
Helyesbítek:Jó lenne ha ezen a fórumon...
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1444 Harsányi Imre [2009-03-08 09:31:09]
D.K-nak.kedves Karcsi!Mivel a felmondási időre ugyanannyi jár,mint a végkielégítésre,nyugodtan bele tudtam helyezni egy szobros környezetbe.A gyári létszám nagy részének megvan a 25 éve.Amúgy pedig nagyon jó jogi hozzászólásaid voltak eddig ,és ahogy ismerlek,lesznek is.
Jó lett volna ha ezen a fórumon az írásaid tartalma lenne a szint,és ez alá nem menne senki.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1443 XY [2009-03-08 08:01:17]
Kicsi xy
undorító vagy.
Akármi történ is, Neked így nincs jogod beszélni senkivel.
Én a helyedben félnék egy jó kics becsületsértési pertől
NAGY XY
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1442 Se [2009-03-07 20:17:50]
Kérem a moderátort xy levelét sürgősen törölje!!!
A magánügyeit mindenki rendezze le a magán szférájában!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1438 amti [2009-03-07 16:26:58]
Tudtommal március 15.-ig adják le a bérgarancia alapnak Az igényeket és nekik van 15 napjuk az elbírálásra és az utalásra. A szakszervezet kérheti a sürgős elbírálást és ha elfogadják, akkor lehet, hogy hamarabb lesz pénz. Erre viszont nincs garancia.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1437 1x majd elmondom [2009-03-07 12:55:59]
félreértések elkerülése végett: az állami Bérgarancia Alapból kifizetik kb három héten belűl a bruttó 925 ezer ft-ot függetlenül az alábbi felsorolástól!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1436 1x majd elmondom [2009-03-07 12:52:18]
további pontosítás: elképzelhető, hogy néhányan pontatlanul tájékoztattak! Az igaz ugyan, hogy a munkavállalók "A" kategóriás hitelezőknek mínősülnek, DE(!): 1) a felszámolás kezdetekor a vaygonból a felszámoló cég elkülöníti a felszámolás költségeit fedező részt
2) a fő hitelező bank inkasszálja a neki járó tartozást (kamatostől, kezelési költségestől)
3) munkavállalók követeléseinek kifizetése
(elmaradt bérek, juttatások, végkielégítés, stb)
4) állam felé fennálló tartozások törlesztése
5) eyéb hitelezők követeléseinek törlesztése (szolgáltatók, beszállítók)

Ha ez a felsorolás nem helyes, kérem a hozzáértőket, hogy helyesbítsenek!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1435 amti [2009-03-07 11:57:35]
Csak a pontosítás kedvéért, a 925e Ft az bruttóban értendő, tehát ennyit senki sem kaphat. A nettó összeg kb. a fele a járulékok és adók levonása után. A fennmaradó bér ill. végkielégítés csak a befolyt pénzekből fizethető ki, ami elég bizonytalan, tehát senki ne ringassa magát a biztos millióba.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1428 Dancs Károly [2009-03-06 23:15:50]
Jimmy!
Ha mindenki 9 havi végkielégítést fog kapni akkor tényleg szobrot kell emelni neki, de valójában ez csak 25 év folyamatos munkaviszony után jár és ebből 3 hónap a felmondási idő és csak 6 hónap a végkielégítés. Bocsi a kiigazításért, de félreérthető volt a hozzászólásod.
Ja, és akniek a munkaviszonya az öregségi nyugdíjra, továbbá a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg, annak plusz három havi mani dukál.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1427 1x majd elmondom [2009-03-06 20:32:07]
tanácsadónak: a példálózásodnál maradva: az aranytojást tojó tyúk csak addig tojik aranytojást, amíg etetik, gondozzák és ha elég tájékozott vagy - és a jelek szerint az vagy - akkor tudhatod, hogy az utóbbi időben (úgy 4-5 éve, de lehet, hogy több!)sem nem etették, sem nem gondozták, így hát nem csoda, hogy ide jútottunk. Nagy csoda és a TMK áldozatos munkája folytán "nem múlt ki" előbb!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1426 tanácsadó [2009-03-06 20:01:05]
Vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt, hogy a felszámolás megkezdődött. az egyik szemem nevet mert végre pont került az "i"-re, a másik pedig sír mert ilyen vége lett. A legszomorúbb az hogy mindezt csak egy család névre vetítjük ki...az hogy a vállalat erre a sorsra jutott egy pár környezetünkben élő "magyar" embernek is köszönhető... Egy kis emlékeztető:
Mindenki emlékszik a kezdetekre amikor minden osztályon ült egy "görög családtag", valamint egy Dimitris Zeritis nevű úrra akit a legtöbben retteget rémként kezeltünk, de érdekes módon, amíg ő vezette a céget senkit nem zavart a nyereség, a prémium rendszer, a tizenharmadik havi fizetés, ....+ egyéb jóléti juttatások. Amíg ő itt volt a cég működött... Az ellenőrzés folyamatos volt ugyan de a nyereség is... Aztán a tulajdonos úgy gondolta, hogy bizonyítottunk itt az ideje, hogy a gyár vezetését a magyar vezetőkre bízza... itt hibázott legnagyobbat Panos Zeritis úr, hogy az ellenőrzést kiadta a kézéből... és mire észbe kapotta tulajdonos hogy valami már nem stimmel akkorra azok a bizonyos kereskedelmi stratégia lépések a gondok elfedésére már megtörténtek - erről a tulajdonos nem tudott ... a mesét tovább ismeritek...
Egy utolsó kérdés szerintetek melyik vállakozó szeretné levágni az aranyat tojó tyúkocskáját? (amíg jól ment neki, jól ment nekünk is)
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1425 XY [2009-03-06 19:02:21]
XY nem azonos xy-al
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1424 H.Zoltán [2009-03-06 18:44:36]
Egy tény.ha van valakinek hitel fedezeti biztositása,tudnia kell,hogy személyi hitel esetén csak halálesetre,és rokkantságra fizet.Munkahely elvesztésre nem.Raiffeisen bank tájékoztatása.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1423 H.Zoltán [2009-03-06 18:40:17]
Jó lenne hogy ha az Iliász,és netán a Georghe családját elfelejtené mindenki.Most nem felelösöket kell keresnünk,hanem olyan megoldást,amely mindenkinek garantálná a biztos megélhetést.Ez a véleményem.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1422 Stark Robert [2009-03-06 18:32:39]
T-bag
Hűűűű de bátor ember vagy név nélkül.Gondolom névvel meg NYUSZIKA.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1421 -ismeretlen- [2009-03-06 18:20:58]
Köszönjük a tájékoztatást. üdv S.P.Heny
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1420 Harsányi Imre [2009-03-06 18:19:27]
Javítás! a negyedik mondatban kétszer neveztem úrnak a felszámolóbiztost,ez csak nyelvtani hiba, de ha sikerül eladni a céget,hogy mindenki megkapja a 9 havi végkielégítését,no akkor még szobrot is emelek neki....
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1419 Harsányi Imre [2009-03-06 18:11:26]
Tájékoztatom a tisztelt fórumozókat!Ma tárgyalást folytattam a Piszkei Papír Zrt.-nél kinevezett felszámolási biztossal,az ő kérésére.A tény:az ÁFI Felszámoló és vagyonkezelő Zrt. képviseletében Ecsédi András úr felszámoló biztos úr megkezdte működését,és felvette a kapcsolatot az érdekképviseleti szervezetekkel.Hétfőn,kiépíti a megfelelő ügyintézési rendszert a gyáron belül.és elkezdi a munkáját.Jelenleg a felszámoló biztos teljes jogkörrel munkáltatói jog kört gyakorol.Hétfőn az első lépése az elmaradt munkabérek Munkabér Garancia alapból való igénylése.Az átfutási ideje várhatóan az elmaradt kéthavi munkabérek juttatásának:március vége.Az áprilisi bérek igénylési kezdete:04-10,hozzájutás max 3 hét.Ezen a találkozón egyebek mellett szóbeli szándék nyilatkozat hangzott el az esetleges csoportos létszámcsökkentés szándékáról is.A vdsz országos elnökségét felkértem a jővőbeni tárgyalásokon való részvételre,amit elfogadtak.Ecsédi András úr fontosnak tartott egy munkásgyűlést is, ahol a véleményeket megismerve,a továbblépés
elősegítése szempontjából van jelentősége.
A megbeszélésen jeleztem a tb bíztosítás fizetésének a fontosságát a dolgozóknak,hogy ne maradjanak ellátatlanul a következő időkben sem.Javasoltam a gyári tűzoltó szolgálat visszaállítását is tűz,illetve vagyonvédelmi szempontból.Ilyen esetben egy cégnél ha felszámolás megkezdődik,az idő a nagy tényező.A vagyont pályáztatni kell.azt elbírálni,stb....
De mindenkinek azt javaslom,hogy önként,hacsak nincs más munkahelye:Ne számoljon le!Ilyen esetben a Mb.gar.a.terhére max kb.925 000ft fizethető ki.A többi követelés érvényben marad, a fenmaradó vagyon terhére.Ez megintcsak idő.
Mi tudjuk a legjobban,hogy a teljes vagyonérték mennyi.A tartozás ehhez képest semmi.Amennyiben lezárul a felszámolás:Lehetséges a cégünk működtetése,mégha csökkentett létszámmal is.De az is benne lehet,hogy a magyar tőke szerephez jut,és még több munkahely lesz.
Tehát a variációk száma megnövekedett,ismét.
A felszámoló biztos úr hétfőtől az irodaházban, elérhető lesz folyamatosan.
Zatykó János úrral,a Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselővel ismertettem a jelenlegi helyzetet.Török István úrnak Lábatlan polgármesterének megköszöntem az eddigi segítségét.Jelen helyzetben elmarad a vdsz helyi iroda megnyitása,okafogyottá válik a nagyköveti tüntetés is .Amennyiben új információhoz jutok ismertetem.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1418 H.Zoltán [2009-03-06 17:06:47]
Tisztelt munkatársak,kérlek benneteket,hogy most már ne szidjátok egymást,és föképp ne egymás családját,mert az elkövetett hibákért sosem a családtagok hibásak.Most elindult egy folyamat,ami határidökhöz van kötve.Reméljük ez biztositékot ad majd a járandóságunk kifizetésére.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1417 H.Zoltán [2009-03-06 17:00:38]
A felszámolóbiztos neve Ecsédi András,az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelö Zrt-töl.Mostantól ö gyakorolja a munkáltatói jogokat.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1415 Stark Robert [2009-03-06 15:55:23]
Szia Olgi!
Embereket küld a Cégbíróságra.Ott megmondják,hogy a cég ügyeibe ki vagy kik járhatnak el.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1414 T-bag [2009-03-06 15:17:45]
A görögnek a qrva anyját, lelőni a genyóba a sz@rházit!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1413 Némethné [2009-03-06 14:42:41]
Tisztelt Kollégák és Kedves papirgyári Barátaim!Ez a fórum sajnos a jelenlegi helyzetben az egyetlen lehetöség arra,hogy
elköszönjek Tőletek. A mai nappal beadtam a "Rendkivüli felmondásomat".Szerettem volna másként-személyesen- elköszönni mindenkitől akit e 35 év alatt a szivembe zártam,de sajnos erre most nem adódik lehetőségem. Még 1 hónappal ezelőtt is arról álmodtam,hogy hátha lesz folytatás és a PPZrt lesz az egyetlen munkahelyem és innen mehetek nyugdijba.A kialakult helyzet és az anyagiak sajnos rákényszeritettek erre a nehéz lépésre.higgyétek el nem volt könnyü döntés.Tiszta szivemből kivánom mindenkinek,hogy találja meg a számára legkedvezöbb megoldást, a késöbbiekhez sok sikert, jó egészséget és kitartást!!!!!! Némethné
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1412 Harsányi.Zoltán [2009-03-06 14:41:45]
Most.tárgyaltunk.a.felszámolóval.Csoportos.létszámleépités.Hétfötöl.irodát nyitnak.a.gyárban.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1411 Harsånyi.Zoltán. [2009-03-06 14:37:29]
Felszámolás.elinditva.többit.a.Jimmytöl.délután.Bér.hónap.végén.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1410 Zeritis Olga [2009-03-06 14:24:07]
Kedves Bné!
Ha valaki akkor én tudom milyen az amikor nincs miből fizetni a számlákat és nem tudom melyik ujjamat harapjam meg mert mindegyik fáj. Nem felejtettem el azokat az időket.Tudom, hogy nem kellett volna írnom mert az indulatok elszabadultak . Jogosan.A lelkiismeretem tiszta ha nem lenne az nem figyelném a történteket. Engem is bánt nekem is vannak gyermekeim.De sajnos segíteni nem tudok.A férjem a munkásgyűlés ideje alatt is Lábatlanon volt a jelenlegi vásárlókkal tárgyalt.Ez akkor még nem volt publikus mert nem volt biztos mi a szándékuk.De azt hiszem ez volt az utolsó, hogy ezen a forumon írok azt hiszem nincs értelme.Mivel itt a felszámolás hamarosan rendeződnek a dolgok.Remélem hamarosan beindul a gyár valaki mással.Kívánom mindenkinek, hogy a folytatás zökkenőmentes legyen és azért mert a nevem Zeritis én maradtam az a Házi Olga aki voltam
További sok sikert!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1409 Zeritis Olgának [2009-03-06 14:08:52]
A férje is nyakig benne van abban, hogy idejutottunk! A pocsékminőséguhulladékok amiket idehozatott sokat rontott a gyártott papirmnőségén!!! Ezzel is sokat vesztettúnk!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1407 B-né [2009-03-06 14:04:03]
Kedves Olga
Távol álljon tőlem hogy én is elkezdjek vádaskodni.
De egy dolgot tudomásul kell venni.
Az Illias Úr a Panos Zeritis helyi megbízottja volt,és mint olyan mi csak rajta tudjuk(tudtuk)"elverni a port".
Rengetek munkásgyűlés,megbeszélés,jogi tanácsadást,és egy demonstrációt is szervezett a szakszervezet!!
Ha az Illias Úr tényleg nem tehet semmiről akkor bátran kiállhatott volna elénk,és mindezeket elmondhatta volna!!
Garantálom,hogy lett volna hallgatósága.
De a cégvezetésnek egyszerűbb volt a Berki Úrra bízni ezeket a dolgokat!
Csak tudja kedves Olga akinek a fején ott a vaj,az fél a naptól!!
Kívánok Boldog,egészségben hosszú életet Önnek,és Családjának!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1406 -ismeretlen- [2009-03-06 14:02:29]
Olga!
Rossz politikát folytatsz!
Most nem kellett volna megszólalni!
A sebek nem hegednek, sőt az ilyen hozzászólások inkább felszakítják!
Laktál itt a telepen, emlékezned kell arra mi az mikor vár az ember a kicsi kis fizetésére,
hogy fizethesse a fűtést, a villanyt a vizet, enni adjon a gyerekének!!!
És a fizetés nem jön! Munka, megélhetés nincs! Azt viszont látjuk, hogy a Forestnek, van piaca( ami a miénk is volt), tehát a válságot el lehet felejteni!
Most Neked inkább a lelkiismereteddel kéne beszélgetni! Nem velünk!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1404 Zeritis Olga [2009-03-06 13:50:11]
Majd ha a nevét is adja a vádaskodáshoz válaszolok,de azt hiszem csak lavinát indítanék el.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1403 Zeritis Olgának [2009-03-06 13:46:41]
Persze és nem ő (is) lopta szét a gyárat! És tényleg semmi köze ahhoz, hogy ide jutott a cég!
Távol álljon tőlem, hogy szapuljam, és megértem, hogy védi a férjét, de sokak szerint igenis ő (is) tehet arról, hogy a cég ide jutott és nem kell a világválságra fogni.
Ja és szégyen, hogy tulajdonképpen a saját rokonával tette ezt.
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1401 Zeritis Olga [2009-03-06 13:40:54]
Azt hiszem itt az ideje, hogy hozzászóljak.Senki nem röhög senkin a Panos nincs a Velencei-tó mellett.A férjem /Ilias Zeritis/nem tulajdonosa a Piszkei Papír Zrt-nek.Nincs tulajdonrésze egyik cégnél sem.Nem Ő a cégnél az aki tulajdonosi jogokat gyakol.Nem rajta múlik, hogy a fizetések nem lettek kifizetve. Nagyon jó lenne ha valaki már utána nézne ki milyen jogkörrel bír.Szitkozódni lehet, sőt kell is mert ami már itt van az tarthatatlan de nem biztos, hogy jó személyt választottak.Bár érdekes mindenki őt emlegeti csak őt ismeri mindenki? Vajon miért?
A hozzászólás sértő! [0/8] 

#1400 xy [2009-03-06 13:24:13]
Hát sajnos idejutottunk.Országunkban egy piszkosgörög csalo azt csinálhat velünk Magyardolgozokkal amit akar. Ez akkora szemétség, ami már mindennek a teteje. Az életünk biztonságos?? A csekkszámlák,fizetnivalok sorra érkeznek,megadottfizetésihatáridőkkel, csak miből fizessünk ha nincs egy rohadtforintunk sem. Mikorra kapunk fizetést,vagy egyáltalán kapunk? Ezt senki nem tudja megmondani! Ezt a görögcsalot a két csalotársával pedig fel kell akasztani!!! Mert ezek amilyen mocskok még tőbb katasztrofát csinálnak a becsÜletes embereknek!! Nincs kőztunk helyuk ezeknek a csaloknak!!!
A hozzászólás sértő! [0/8] 


Új hozzászólás

Hozzászólás beküldéséhez kérjük, oldja meg az alábbi feladatot:
hatvanhét plusz tizenkilenc =
(Azért van erre szükség, hogy megkülönböztessük a hús-vér felhasználókat a weben mindenhol jelen lévő, az oldalakat teleszemetelő robotoktól.)
Név:

Hozzászólás:
Kapcsolódó képek