nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Programok oldalon áll
Látogatóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
december 2009
előre
Lenyit
Közérdekű hirdetmények
Játszótér rongálás

Tisztelt Asszonyom!

Köszönöm bejelentését, melyről az imént személyesen is meggyőződtem. Szomorúan tapasztaltam a vandalizmust, amellyel közös értékünket csorbították. Egyetértek a hozzászólásokkal: megoldást jelentene, ha a játszótérnek ismét gazdája, felügyelője lenne, aki a nyitás/zárás mellett az esetleges problémákra is azonnal felhívja a figyelmet. Sajnos a közmunkaprogram jelenlegi négy órás rendszere nem teszi lehetővé a korábbi gyakorlat folytatását, ugyanakkor törekszünk a kérdés megnyugtató megoldására.
A térfigyelő kamerák 2009-es, Kistérségi Társulás által történt telepítése során lehetséges helyszínként felmerült a Városi Könyvtár, játszótér környezete is, sajnos akkor az anyagi lehetőségek nem engedték ezt meg. A napokban elkészült új térfigyelő kamerarendszerről a weblapra hamarosan felkerülő cikkből tájékozódhat. Az új rendszer majdani fejlesztése során kiemelten vizsgáljuk a városrészben a bővítés lehetőségét, hiszen vagyonvédelem és bűnmegelőzés szempontjából is jelentős előrelépést jelentene.

Tisztelettel: Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #6072
Piszkei ltp.

Tisztelt Érdeklődő!

A Piszkei ltp. lakóinak egy része 2007. október 19-én keresetet nyújtott be a bírósághoz a Pisz-therm Kft. ellen a fűtési költségek elszámolásával kapcsolatban. A pert jelenleg a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság félbeszakította. Tekintettel arra, hogy az eljárás véglegesen még nem zárult le, a per tárgyához kapcsolódó információkról részletes tájékoztatást csak a bírósági eljárás befejeztével tudunk nyújtani.

A kapcsolódó bejelentés: #5740
Intézményi étkeztetés

A gyermekétkeztetést, mint az intézmény vezetője, folyamatosan figyelemmel kísérem és a kollégák is.

Az étlap,a főzőkonyhával, előzetes egyeztetés alapján kerül végleges kialakításra.

Az intézményi véleményt, figyelembe veszi a főzőkonyha és a változatosságra törekszik.

Az ételek minőségét naponta értékeljük írásban, a havi zárással együtt, a hivatalban leadjuk. Minőségi kifogás nem volt az utóbbi időben, sőt a szülő negatív észrevételével szemben minőségi javulást tapasztaltunk, melyet jeleztünk is a főzőkonyha felé.

Sajnos tapasztaljuk, hogy a gyermekek táplálkozása, otthoni szokásokra visszavezethetően, nagyon egyoldalú. A főzelékekeket egyáltalán nem eszik meg. Úgy gondolom, hogy a szülő csak a gyermek elmondása alapján, reális véleményt az ételek minőségéről nem tud kialakítani és ebben szeretnék a segítségére lenni. Amennyiben az állítását fenntartja és nevesítve felvállalja, úgy mint intézmény vezetője, elehetőséget biztosítok arra, hogy személyes tapasztalat alapján győződjék meg az ételek minőségéről.

Schaffer Ágnes

óvodavezető

A kapcsolódó bejelentés: #5399
Iskola - lobogó

Tisztelt Hozzászóló!

Nemzeti ünnepeink során korábban többször előfordult a kihelyezett zászlók eltulajdonítása, ebben az esetben szerencsére nem ez történt. A zászlórudak állapota miatt a karbantartásuk, javításuk lett időszerű, melynek befejezte után a nemzeti lobogó visszakerült az iskolára. Az egyes középületek fellobogózásának kötelezettségét 2000-től jogszabály rögzíti, melynek eddig és ezután is méltó módon kíván eleget tenni az Önkormányzat.

Tisztelettel: Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #5394
Hulladékszállítás

Tisztelt Bejelentő!

A települési hulladék szállításával kapcsolatban már több alkalommal merült fel probléma, így az ünnepek között személyesen ellenőriztem a hulladékelszállítás elmaradásának okát, különös tekintettel arra, hogy valamennyi önkormányzati út síkosságmentesítéséről gondoskodtunk.
A helyszínen megállapítottam, hogy a szolgáltató járművei a téli közlekedésre alkalmatlan állapotban voltak, a feljutást meg sem kísérelték az egyébként járható utakon. Az erről készült fényképfelvételeket mellékelve jelzéssel éltem az AWE Tatabánya Zrt. vezetősége felé, kiemelve, hogy a járműpark hiányosságából adódó teljesítés-elmaradás a szolgáltató felelőssége, mely szerződésünk alapján további lépéseket eredményezhet.
A cég termelési igazgatója telefonon tájékoztatott, hogy a hiányosságokat pótolták, az járműveket ellátták hólánccal, így reményeim szerint a jövőben téli hulladékszállítás lényegesen jobb színvonalon folytatódik.
Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #5311
HPV elleni oltás

December 15-én 40 fő ingyenesen kapta a méhnyakrák elleni védőoltást az önkormányzat közreműködésével a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítvány jóvoltából. A védőoltás -társadalombiztosítási támogatás híján- 90.000 Ft-ba kerül személyenként, mely a szükséges háromszori oltást foglalja magában. Az önkormányzatot megkereső oltóanyagot forgalmazó cég vállalta, hogy kedvezményesen, személyenként 47.500 Ft-ért biztosítja a vakcinát, melyet Kniebeiszer Anna doktornő térítésmentesen adott be az érintetteknek. A második és harmadik oltásra január 12-én és június 8-án kerül sor. Köszönjük az oltásban közreműködők segítségét.

Buszmenetrend és ebtartás

Törökné Róth Mária
Tisztelt Asszonyom!

A fórumon felvetette, hogy a buszmenetrend módosítása szervezés, utánajárás és némi anyagi hozzájárulás kérdése. Állításával teljes mértékben egyetértek.
A jelenlegi keretek között természetesen mindent megteszünk, hogy a városrész lakosait kiszolgálva megfeleljünk a jogos elvárásoknak. Új buszjárat beállítása azonban jelentős költséggel jár, mintegy másfél millió forint évente járatonként. A minimális utasforgalom miatt a költséget a megrendelőnek kellene megfizetni, amit jelen körülmények között nem célszerű vállalni. A menetrend módosításával kapcsolatos javaslatainkat, az igényeknek megfelelve, továbbítjuk a Volán illetékesei felé és bízom benne, hogy a lakosokat jobban kiszolgáló közlekedési rend kialakításában tudunk közreműködni.
* * *
December 9-én településünkön befogásra kerültek a kóbor ebek. Sok gazdátlan kutyát elszállítottak, azonban az esetek döntő hányadában kiderült, hogy a kutyáknak gazdája van és a kutya tulajdonosának gondatlansága miatt került az eb közterületre. Ismételten szeretném felhívni az érintettek figyelmét, hogy ügyeljenek a kutyáik elzárására, mert a közterületen a kutyák által okozott károkért, balesetekért, kutyaharapásokért az eb tulajdonosa vonható felelősségre.

Köszönjük a lábatlani polgárőrség és a körzeti megbízott segítségét, amit a kutyák felkutatása során nyújtottak.

Tisztelettel: Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #5260
Nincs emelés

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hétforrás Kistérségi Vízmű Kft. Taggyűlése 2010. december 3-án tartotta soron következő űlését.
A Taggyűlés úgy döntött, hogy Lábatlan közigazgatási területén és a Hétforrás Kft. ellátási területén alkalmazott víz- és csatornahasználati díjakl nem emelkednek, továbbra is a 2009-ben elfogadott árak maradnak hatályban.


Dinnyés István polgármester

Révátkelő

2010. november 2-i rendkívüli ülésén a képviselő-testület döntött arról, hogy testvértelepülésünkkel, Karvával közösen révátkelőt létesít. A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében kiírt pályázaton Lábatlan és Karva pályázata pozitív elbírálásban részesült. A beruházás célja a két település közötti kishajó forgalomhoz kapcsolódó infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. Idén mintegy 1,5 m Ft-ot kell Lábatlannak kifizetnie, a pályázat útófinanszírozású.

A szlovák internetes sajtóban nem a végleges testületi döntésnek megfelelő hírek jelentek meg, így -a félreértések elkerülése végett- egy kedves hozzászóló által idézett szlovák cikket ignoráltuk.

Testületi tájékoztató...

A témában a soron következő Lábatlani hírmondó tartalmaz tájékoztatást.

Közvilágítás

Schlepp Jánosné részére

Tisztelt Asszonyom!

A Piszkei lakótelep közvilágításával kapcsolatban tájékoztatom a megtett intézkedésekről.
A lakótelep világítása miatt több tucat lakossági bejelentés érkezett az E.ON-hoz és az önkormányzathoz is. A hozzánk érkező panaszokat folyamatosan továbbítottuk a Szolgáltató cégnek. Miután változás nem történt így az önkormányzat októberben felvette a kapcsolatot a területgazdával, aki tájékoztatott, hogy a lakótelepen folyó közvilágítási kábelhálózat felújítása hamarosan befejeződik, így a probléma is megoldódik.
A probléma nem oldódott meg a felújítás befejeztével sem, ezért újabb bejelentések és kapcsolat felvétel után, a javításokat ténylegesen végző Eh-Szer Kft. képviselőjével tudtunk tovább egyeztetni. A javításhoz szükséges mérőgépkocsi foglaltságára hivatkozással ismét eltelt egy hét és rengeteg telefonváltás, majd a kábel hiba helyének meghatározását követően -több hónappal az első bejelentés után- a polgármesteri hivatal folyamatos felszólítására a hibát kijavították.
Kedves Asszonyom!
A közvilágítás önkormányzati feladat, azonban az önkormányzat nem rendelkezik közvilágítási hálózattal és szankcionáló eszközzel a szolgáltatóval szemben sem, (a közvilágítást mérés alapján fizetjük, így a számla nem fizetés nem megoldás) ezért a hibák kijavításának határidejét közvetlenül nem tudjuk befolyásolni, de a lakosság érdekeit képviselve mindent elkövetünk –olykor személyes kapcsolatokat is felhasználva- a hiba elhárításának érdekében, ahogy ez most is történt.
Remélem, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő és a fórumról a téma lekerül.

Üdvözlettel:
Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #5164
Németh Márta - válasz

Tisztelt Asszonyom!

Jókivánságait, gratulációját köszönöm. Feltett kérdéseire megpróbálok az alábbiakban tételesen válaszolni:
- Az ún. „falusi terület” és az Egészségház közötti közlekedés jelenleg is ingyenesen igénybe vehető kisbusz segítségével folyik. A 461-091- es számon történt előzetes igénybejelentés alapján a Támogató Szolgálat munkatársai felkeresik az telefonálót és az orvosi rendelés igénybevétele után haza is szállítják. Az egyéb irányú közlekedés kisbusszal történő segítésére sajnos az önkormányzat nem rendelkezik több millió forintos forrással, így jelenleg a Volán menentrendszerinti járataival tud közlekedni. Ezek a járatok sajnos most is kihasználatlanok, így nem valószínű a járatbővítés.

- Az egykori Petőfi iskolát a képviselő-testület a korábbi oktatási, kulturális, sport célokra igyekszik továbbra is hasznosítani. Erre több csatornán keres az önkormányzat befektetőt, új tulajdonost, nem zárva ki az esetleges egyházi – oktatási hasznosítás lehetőségét sem.

- A település szépítését én is kiemelten kezelem. Jelenleg a Virágos-tiszta Lábatlanért mozgalom keretében ismeri el az önkormányzat a saját ingatlanukat rendben tartó lakosokat. Ezen felül minden évben jelentős mennyiségben ültetünk virágokat a főbb közlekedési utak mentén és a közterületeken. A jelképes összegért adható facsemete, virágpalánta akció más településeken sem vált be, így ezzel mi sem próbálkozunk. Sajnos előfordult, hogy egyesek az olcsó virágpalántát továbbértékesítették.

- Azt gondolom, hogy a környezetükre igénytelen lakókat leginkább a közvetlen környezet, a közösség inspirálhatja.

- Az Egészségházzal kapcsolatban részletes tájékoztatót olvashat itt a honlapon és a korábbi hírmondóban is. Mivel az Egészségház nem külön nevesített önkormányzati intézmény, hanem vállalkozó orvosok biztosítják az ellátást, így egyelőre nem tervezzük konkrét személyről történő elnevezését.

- A buszmegállók javítása, illetve új építése folyamatban van, a kérdéses helyen egy nagyobb és szebb buszmegálló kerül kialakításra.

- A körforgalom kialakítását a mellékútról érkező forgalom nem indokolja, a Paprét utca felújítására viszont elkészültek a tervek, amennyiben ilyen irányú pályázatot írnak ki, úgy az önkormányzat természetesen kezdeményezi az utca komplett (közművekkel együtt történő) felújítását.

További kérdések esetén szívesen állok rendelkezésére.

Üdvözlettel:
Dinnyés István
polgármester

Tájékoztató


Lakossági megkeresés érkezett a polgármester úrhoz, mely szerint a Dózsa Gy. út és környékéről nem megoldott a gyerekek utaztatása az általános iskola Rákóczi F. úton lévő székhelyére. Többen jelezték, hogy a reggeli buszokra sok gyerek már nem fér fel és kérték az önkormányzat segítségét.

Az iskola tájékoztatása alapján az érintett területről összesen 52 tanuló jár iskolába. Októberben öt munkanapon keresztül a hivatal munkatársai a reggeli és délutáni buszokon utasszámlálást végeztek a szükséges intézkedések előkészítése érdekében. Az iskola csengetési rendjének figyelembe vételével reggel a 7.30 és 7.45-kor a Hősök teréről induló, valamint délután 14.16 és 15.11-kor Napközitől a Hősök terére tartó járat igénybevételét vizsgáltuk.
Iskolába utazás
A legtöbb tanuló (40-45fő) a Hősök teréről 7.30 órakor induló járattal utazott. A 7.45-kor induló járatot 2-6 fő vette igénybe. Az autóbuszok valamennyi esetben pontosan indultak, a menetidő az iskoláig 8 perc volt. A buszra valamennyi várakozó tanuló feljutott.
Hazautazás
A 13.45 perckor véget érő hatodik óra után a Rákóczi F. úton lévő napközitől 14.16 perckor indult autóbusz a Hősök tere felé, melyet átlagosan 10-13 tanuló vett igénybe. A későbbi 15.11 órai járatot 30-47 gyerek használta. A járművet valamennyi tanuló igénybe tudta venni.

A fentiek alapján a jelenlegi közlekedési rend megfelelő, valamennyi tanuló igénybe tudta venni a menetrendszerinti járatot, az autóbuszok a menetidőt betartották, így további intézkedést nem tartok indokoltnak.

Lábatlan, 2010. október 18.


Dinnyés István
polgármester

A kapcsolódó bejelentés: #4981
Vízellátás a temetőben

Tisztelt "Lakos" !
Tájékoztató a temető vízellátásáról

A hibabejelentést követően a Hétforrás Kft. és az önkormányzat munkatársai megkezdték a hiba feltárását. A javítás alatt egyértelművé vált, hogy a temető vízrendszere olyan mértékben elöregedett, hogy a javítás rövid idő alatt nem lehetséges, illetve a közelgő Mindenszentek miatti forgalomnövekedés okán nem is célszerű a a vezetékek kiásása.
A vízellátás érdekében a temető felső részén telepítésre került egy 500 literes víztartály, továbbá a ravatalozó melletti vízcsap is használható. A teljes felújításra tavasszal kerül sor, addig kérjük szíves megértésüket.

A kapcsolódó bejelentés: #5098
Sallai-Dózsa kereszteződés

Tisztelt "Miki" !

A képviselő-testület soron következő, október 26-i ülésén a polgármester előterjesztésére tárgyal kátyúzásra és buszmegálló javításra fedezet biztosításáról, mely tartalmazza a kérdéses kereszteződés rendbe tételét is, a képviselő-testületi döntésről a weblapon és a hírmondóban is tájékoztatást nyújtunk.

A kapcsolódó bejelentés: #5085
Helyi Tv

Tisztelt Lakos!

A Helyi Tv szeptember vége óta működik a korábbi programhelyen 24 órás rendben, képújsággal.  A városi napokat és az alakuló testületi ülést nézheti meg egyelőre, valamint az Esztergom TV kulturális és sport műsorait. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a lábatlani tv műsorok az interneten keresztül is megtekinthetőek legyenek.

A Lábatlanon felvett műsorok terveink szerint minden nap 16-20 óra között lesznek elérhetők.

A közérdekű bejelentéseket a nyitólapon keresztül teheti meg.

A kapcsolódó bejelentés: #5077
Településőr

Tisztelt VG!

Olvassa el korábbi tájékoztatónkat:

Tájékoztató a képviselő-testület üléséről...

A kapcsolódó bejelentés: #5079
Piszkei ltp. 8/4.

Tisztelt Szekeres Ildikó!

Az Ön által jelzett kémény -miután az épület része- a társasház tulajdoni körébe tartozik, a tulajdonosi közösség rendelkezik vele. A tulajdonos által benyújtott bontási kérelem alapján, illetve bontási engedély birtokában a tulajdonos feladata a kémény bontásáról történő intézkedés. Javaslom, hogy a Társasház gondoskodjon a bontási engedély beszerzéséről.
Amennyiben a Gáztech Kft-vel van elszámolási vitájuk, úgy ennek rendezése a Társasház és a Kft. között valósulhat meg. A közös helyiségekben található nyílászárók cseréje, esetleges javítása ugyancsak a Társasház feladatkörébe tartozik és a munka a Társasházi közgyűlés döntése alapján kezdődhet meg.

A kapcsolódó bejelentés: #5074
Leégett családi ház

Tisztelt Falusi 1.!

A faluban korában leégett családi ház magántulajdonban van. Az ingatlan tulajdonosával többször megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, eddig sikertelenül. Ha az ingatlan rendezése továbbra sem valósul meg, úgy hatósági eljárás lehetőségét vizsgáljuk meg.

A kapcsolódó bejelentés: #5073
Tisztelt Korán kelő!

Kissé igazságtalan az Önkormányzatot hibáztatni az E-on munkájáért. Mint 5061. számú válaszunkban jeleztük, a hibát bejelentettük az E-onnak, a hiba javítását a cég nyolc napon belülre ígérte.

A kapcsolódó bejelentés: #5075
Hulladék elszállítás

Tisztelt "egy ittélő"!

A hulladékkal kapcsolatban az ingatlan korábbi tulajdonosát többször felszólítottuk és hivatalból értesítettük az ÁNTSZ-t a közegyészségügyi kockázat vizsgálata érdekében. Mivel a lakó jövedelemmel nem rendelkezett, így bírság kiszabásának nem volt értelme. Miután a lakó elköltözött az új "tulajdonos" a hulladékot az utcán helyezte el. Az önkormányzat ingyen biztosított részére egy konténert az elszállítás érdekében. A hulladék elszállítása időközben megtörtént.

A kapcsolódó bejelentés: #4967
Közérdekű bejelentések
Név:

Bejelentés:
Kérjük, oldja meg az alábbi feladatot:
hetvennyolc mínusz harminc =
#6598 -ismeretlen- [2012-02-05 21:06:57]
elkoltoztek csak a kutya maradt.
#6585 bajcsy [2012-01-31 15:13:04]
esztergom kertvárosba költöztek!egyedül a vejko aki itt van de ő lábatlani lakos
#6573 xyz [2012-01-23 18:32:50]
Bajcsy hozzászólásához szeretnék szólni,hogy lehet,hogy elköltöztek,de valószinű,hogy nem messze,mert ma hallottam egy esetről,hogy az említett család tagjai vertek meg egy gyereket lábatlanon!
#6567 Bejelentés-játszótéri vandalizmus [2012-01-22 17:21:08]
Múlt hét elején tapasztaltam,hogy a Ságvári Endre utcai játszótéren levő fapavilon 2 oldalfalát kitörték.Ezt telefonon jeleztem a hivatal felé. Mára háborús és szánalmasabb látvány fogadott,a maradék ép részeket is kitörték.A szívem fáj,amikor azt tapasztalom,hogy értékeinket néhány fiatal büntetlenül tönkre teszi.Annyi munkánk fekszik a játszótér bővítésébe,szülők,nagyszülők dolgoztak azért,hogy szebb legyen környezetünk.És el kell tűrni,hogy mindezt semmibe veszi néhány nevelésre szoruló fiatal.
Meggyőződésem,hogy a Zalka Máté lakótelepi játszótérnél kétszer akkora nagyságú és értékű Ságvári utcába indokoltabb lenne a kültéri kamera felszerelése. Így talán az okozott károk megtérülhetnének !Kérem Polgármester Úr segítségét abban,hogy a helyi polgárőrséget
is alkalmanként láthatnánk ebben az utcában szolgálatuk teljesítésekor. Varga Gyuláné
#6566 -ismeretlen- [2012-01-21 22:52:04]
Nekem műholdas Digi TV van 55 csatorna 2 beltéri HŰSÉGIDŐ nincs 55 csatorna 2700 Ft/hó
plusz 1 beltéri 300 ft 3000 forintot fizetek.Három televízióra. Három éve üzemel nálam azóta semmi problémám nem volt.
Akkor mondom vissza amikor akarom,de én megvagyok elégedve a szolgáltatóval.
#6565 bajcsy [2012-01-21 18:31:31]
a hír igaz! elköltöztek!!!!!!!! vissza kertvárosba! redőnyök leengedve, kémény nem füstöl, udvar üres és kihalt! végre!
#6563 dekorz [2012-01-19 17:02:19]
pedig már kezdtünk örülni...
#6562 hogyislesz? [2012-01-19 10:23:48]
Nem kell örülni. Nem költöztek el...
#6561 -ismeretlen- [2012-01-19 10:07:14]
Hirdetésben találtam!
VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA.
„villanyvezetőkre nőtt”
#6559 pozitív [2012-01-19 08:58:40]
Elköltöztek?? Elvitték a kolduló nyőstényt is?? Ha igaz a hír, gratula annak aki intézte! Részvét annak a településnek ahova beköltöznek!!
#6557 Én: én-nek. [2012-01-18 22:20:01]
Látom kiszűrted a lényeget, Kapufa hozzászólásaiból.Ő nem ír helyesen,te meg okos vagy.
#6556 én [2012-01-18 22:01:05]
Ennek a Kapufának egy pszichológust javaslok. Ja, meg egy helyesírási szótárt.
#6555 André [2012-01-18 20:26:00]
Elköltöztek? lájk lájk
#6554 ccpo [2012-01-18 18:44:47]
Éljenzés, tapsvihar a költözés hallatán! A kutya esetét olvasva viszont szomorúság...
#6553 bajcsy [2012-01-18 18:38:18]
Tisztelt illetékesek!
a minap hallottam hogy a bajcsy utcából a kolompár család elköltözött! ez nem lenne baj! a baj az hogy a kutyájuk éhen szomjan kikötve a háznál maradt! kérem intézkedjenek! ez kimeríti az állatkínzás fogalmát szerintem!
#6537 Jogos a bírság? [2012-01-16 11:34:49]
A tavaly év elején, a budapesti West-Balkán szórakozóhelyen történt halálos tragédia után jelentősen szigorúbb feltételekkel lehet alkalmi rendezvényt szervezni. Akkor az illetékes jegyző engedélye nélkül tartották meg a rendezvény, jelenleg már a szervezők ellen folyik eljárás.

Lábatlanon 2011. év végén két alkalommal kerül sor engedély nélkül megtartott alkalmi rendezvényre - a "Papír hotelben". Első esetben a rendezvény lebonyolítása után értesült a hatóság a rendezvényről. A jegyző ezt követően levélben figyelmeztette a szervezőt a szükséges engedélyek beszerzésére, amennyiben hasonló rendezvényt kíván szervezni a jövőben.
A második rendezvényt november 23-án kezdték meg hirdetni a szervezők, majd december 8-án a jegyzőtől kértek engedélyt a december 10-re tervezett összejövetelre. Mivel a kérelem nem tartalmazta a jogszabályban kötelezően előírt hivatalos zajvédelmi mérés alapján készült okiratot (és egyéb kisebb súlyú hiányosságok miatt) a jegyző a rendezvény megtartását megtiltotta. A hiányzó iratokat azóta sem csatolták.

A kiszabott bírság elkerülhető lett volna, ha a vállalkozó időben beszerzi azokat az engedélyeket, melyekről előzetesen levélben tájékoztatást kapott.
A jogszabályok nem a rendezvény megtartását tiltják, hanem az engedély nélküli alkalmi rendezvényeket kötik jogszabályokban pontosan rögzített feltételek biztosításához, a szervezők szigorú felelősségével.

Önkormányzatunk támogat minden olyan kezdeményezést, rendezvényt, ahol az emberek jól érzik magukat, de semmilyen indokkal nem adhat felmentést a szabályok, előírások betartása alól.

Polgármesteri Hivatal
#6529 lakos [2012-01-12 12:59:44]
Maximálisan megértem a pr-kapcsolatos hiányosságokat felvető hozzászólásokat. Én az internetet már elvittem onnan. A tv-t már keresem. Alig van nap hiba nélkül.Ma már kb 4x volt kimaradás !! Némely csatornán hanghiba. Csatornakiosztás nem valos !! Van más megoldás a kilépésen kivül ??
#6528 Valaki [2012-01-12 12:53:18]
Érdemes lenne mindenkinek megkóstolnia az iskolai ebédet, valami kritikán aluli a paprikás krumpli!!!!
Ehetetlen, lekozmált, még állati etetésre sem alkalmas! Oda kellene figyelni egy kicsit rá, miért is fizetünk!!! 2012-01-12
#6525 Kapufa: [2012-01-11 11:57:54]
Ja? A törlésre nyomogatáson,válasz adás hiányán,reagálás és tájékoztatás "hiánya",szintén nem fog meglepni? Hisz "valaki(kik)",valamit(kiket), képviselnek ? Ez így is van rendjén. De a LAKÓK érdekeit, panaszait,és ami ŐKET érinti,bízzuk az általunk választott "képviselőkre"?A válasz:IGEN! Vagy NEM,nem is tudom ? Hát most elbizonytalanodtam.("TŐRLÉS")?
#6524 Kapufa: [2012-01-11 11:37:20]
Nos valahogy így kezdődött,a szolgáltató váltás Nyergesújfalun? A "pr-telecom":Milyen beruházást végzet Lábatlan városában,mióta megvette magának a "szolgáltatás" jogát ? Tiszta "gáz(tek)"felfogás? A VÁROSLAKÓK nem elégedettek? A "hivatal" igen ? ("Nyergesen")? Tiszta "Gáz-tec)? Tényleg mi van a PERREL ? 2008.03.havi (fűtés, meleg víz) számla:50000ft ! A 2008.04.FÉL HAVI:30000ft!Jelen időszakban:Van olyan város ahol ennyit fizetnek ? Ki a felelős,ki volt "PARTNER",ebben a SZABAD RABLÁSBA? A jelen időszak fűtés,és meleg víz díj:Egész hónapra 40000ft!(mióta saját kazán van)DE:2009 telén,20000-25000ft-re jöttem ki.(ugye a gáz ár emelés, azóta ennyit dobott a számlán)


Programok | 2009-12-01
Közérdekű hírek
Videó! Aranyos karácsonyi műsor
2012. január 9-től ismét üzemel a lábatlani Városi Televízió. A javítás elkészült, a szolgáltató a friss műsorokat már sugározza.
Falugazdász
Településünkön 2012. január 10-től a falugazdászi teendőket Szilágyi Norbert látja el. Ügyfélfogadás: minden páros hét keddjein 9-11 óra között.
Utolsó hozzászólások
Közérdekű bejelentések
elkoltoztek csak a kutya maradt. 2012-02-05 21:06:57
Korcsolyázz Lábatlanon! free
6595-nek. hogy is mondta Gugyerák? fő az, hogy jó a pacal! 2012-02-05 17:32:50
Korcsolyázz Lábatlanon! free
Köszönöm Németh Sándornak, Lohner Péternek, Vámos Lászlónak, Teller Péternek, Garai Daninak,hogy ötl 2012-02-05 17:20:04
Korcsolyázz Lábatlanon! free
végre a valami jó is történik! köszönjük szervezőknek az igazgató úrnak!!! 2012-02-04 18:54:34
Korcsolyázz Lábatlanon! free
Köszönjük! Megyünk. 2012-02-03 22:26:20
Arany, sí, hó, napfény…
Köszönetet szeretnék mondani azoknak a tanároknak, akik ilyen élményt biztosítottak a gyerekeknek. É 2012-02-02 22:41:04