Lábatlan Anno
Rechnitz

Április 19-én és 21-én városunk két delegációja testvértelepülésünkre, Rechnitzbe látogatott, Rechnitz és a németországi Alzey együttműködésének jubileuma, valamint a "Nyitott pincék" rendezvénysorozat alkalmából. A lábatlani delegációt a polgármesteri hivatalban fogadták, majd a "nyitott pincék" kezdeményezés keretében borkóstoláson vehettek részt az érdeklődők. Ezt követően a Kastélyparkban folytatódott a rendezvény. Vasárnap kitüntetések adományozására került sor a polgármesteri hivatalban, majd Írottkőre kirándultak a meghívottak.
Április 21-én érkező második lábatlani csoportot ugyancsak a polgármesteri hivatalban fogadták. Ezt követően megtekintették a fa- és forgácstüzelésű 4,8 megawatt teljesítményű villamos- és hőerőművet, mely melegvizet, hőt és áramot is szolgáltat. A erőművel szemben biogáz üzemet létesítettek, mely a szelektív hulladékgyűjtésből is származó zöld hulladékot használja fel. Másnap a delegáció tagjai Rechnitztől 20 km-re lévő welness szállodát tekintettek meg, mely az európa bajnokság során válogatott sportolók szálláshelyéül szolgál majd. A lábatlani csoport Felsőőrs megtekintése, illetve a rechnitzi polgármesterrel való találkozás után indult haza.
kg
.jpg)

.jpg)
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.




