Mielőtt Saly József, Rechnitz polgármestere és kedves kísérete elindult kalandos kirándulások záróakkordjaként június 18-án hazafelé, kértem, hogy küldjék el részemre az általuk készített fotókat, hagy használjam fel azokat a mi Hírmondónkban. Így most részben idegen tollakkal próbálok ékeskedni, de mindezt jóhiszeműen, nyíltan, városaink barátságának elmélyítése érdekében teszem.
Furcsa látni a búcsúzó csapatot, tisztes hivatalnokok, meglett, termetes polgárok. Elismerésem tudom csak kifejezni, hiszen a köztünk húzódó 191 kilométeres út- akadályt kerékpárral küzdötték le. Eszembe jut, hogy a Viscosába milyen leverten érkeztem régen a Csepel biciklin, és országjáró útjaimon ekkortájt irigykedve néztem az Alföld tájait, ahol a síkokon élvezet számba megy minden kilométer.
Vendégeink még csütörtökön indultak, majd az első 70 km megtétele után szálláshelyül Celldömölköt választották. A megfáradt vándorok csak a másnapi, Kisbérig terjedő 80 km-re tudtak gondolni, egyéb embert próbáló programokra nem is vállalkoztak. Szombaton a kora reggeli indulás eredményeként városunk négy küldöttével találkoztak Tatán, akik sporttársi szolidaritással rendületlenül tekerték velük együtt kerékpárjaikat a neszmélyi Hilltop borászathoz, ahol mindannyian vendégek voltak egy nagysikerű borkóstolóra, majd a kiérdemelt ebédre. Lábatlan felé épp az ebéd utáni szieszta idején folytatódott a túra, majd több óra kíméletlen pedálozás után elérkezett a várva várt pillanat, találkozás a Panoráma Panzió komfortos szobáival. Persze még csak a szobafoglalás idejére, hiszen városunk már várta a vendégeket. Kezdődtek is a látogatás további „ viszontagságai”. Ez a kanberki pincesor milyen derekasan tölti a hegy levét szívesen látott vendégeibe! Garai Zsolt, Endrédi Zoltán, Teller Péter, Naszák István, mind milyen szorgalommal kóstoltatták sorra pincéik büszkeségeit! Még jó, hogy a kiadós vacsora tartotta a lelket vendégeink májában, lábában.
Úristen! - Még egy nap kezdődik a vendéglátókkal! Hiszen csak 3-4 órát aludtunk! - mondta Gubodi Sándor testi-lelki jó barátja Fritz, és már el is érkezett a találkozás ideje a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület képviselőivel a Duna parton! Büszkeségünk, Európa legnagyobb folyója megajándékozza Lábatlant is lenyűgöző társaságával, és az egyesület megtesz mindent, hogy a part városunk legnagyobb parkja lehessen. Az elismerő szavak nem maradtak el, a vendégek szemében egyszerre csillogott a közös baráti öröm, és az apró tehetetlen irigység, hiszen alakulhat bármily fényesen a nemzetgazdaság, a Dunát magukhoz édesgetni Rechnitzbe, nincs esélyük. A dunai utazást mindannyian élvezték, ki a kényelmes tespedést választotta a kishajók hátsó ülésén, ki pedig a fürge, szökellő kismotorcsónakok fickándozásának izgalmát használta ki.
A másik part, Karva, szívemhez egyre közelebb kerül. Nálunk a bizalmatlanság gyakran már nem a négyzetméterben, hanem hektárokban mérhető, erre itt van karnyújtásnyira ez a kis falu, ahol örömmel köszönnek előre minden idegennek a szerény, dolgos emberek, és az egyszerű helyi kiskocsmában bemutatkozva a kezem alig kapom vissza az azt szorító új barátomtól, aki mindaddig nem látott, és jól tudja, hogy talán soha nem ülünk egy asztalnál.
Micsoda kontúrok! Miközben a hűs sör mellett Arnold arról mesél, hogy hobbija a Porsche Carrera, mi vágyunk hitelre még az új Daciára, a karvai utcán pedig pöfög előttünk a kivénhedt Prága teherautó.
De láthatja mindenki, nem az anyagi javak teszik boldoggá igazán egyikünket sem, hanem a családunkkal, és barátainkkal töltött kellemes percek. Becsüljük meg ezeket!
Legközelebb a helyi legvénebb egyesület, az Egyetértés SE 80 éves születésnapján találkozunk!

MEGOSZTÁS: