nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Sport hírek / Rendhagyó Duna Nap Kolonics Györgyre emlékezve oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
szeptember 2017
előre
Rendhagyó Duna Nap Kolonics Györgyre emlékezve
Rendhagyó Duna Nap Kolonics Györgyre emlékezve 2013. június 29-én (szombaton) 12 órától  a Gerenday Közösségi Házban
2006-ban valósította meg először egyesületünk a Nemzetközi Duna Nap rendezvényt, amit 2004-től nevez így a világ, tehát az első között kezdtük ünnepelni a Dunát. Hetet tartottunk eddig, az első amolyan próba volt, alacsony költségvetéssel, kevesen voltak ott a mi kis társaságunkon és családjainkon kívül, de nagyon fontos emlékünk fűződik ehhez a naphoz, ekkor avattuk hordógurítással a Duna-partra vezető aszfaltozott utat, első nagy munkán gyümölcsét, amit ma az új kikötőnél is használ a város.
A kezdetekkor azt gondoltuk, hogy "csak idén fúj az eszeveszett szél", "csak idén van ekkora árvíz", de az idő ritkán volt igazán kedvező. Csak harmadszorra tarthattuk meg az első Lábatlani Sárkányhajó Kupát - idén a harmadik lett volna - kétszer kényszerültünk a Gerendayba, és többször fáztunk, mint nem, de mégis mindenki várta ezt a programokban gazdag, ingyenes városi rendezvényt, legfőképp mi, a Sirályok.
Ebben az évben is szervezkedtünk, rendezgettünk, megállapodtunk fellépőkkel, rendeltünk ezt-azt, de sorban le kellett mondanunk mindent, amint látszott, hogy tartja magát az ár.
Ez évi rendezvényünk egy rendhagyó kiállítás látogatás. A tizedik jubileumi Kolonics emlékkiállítást hoztuk el Lábatlanra, hogy minél többen megismerhessék a legendás kenus olimpikon példa értékű munkásságát. Június 29-én szombaton délután többek közt Pulai Imre olimpiai bajnok kenus mutatja be a kiállítást az érdeklődőknek, hiszen ő Kolonics Gyögy versenyzőtársaként, vagy ha úgy tetszik vetélytársaként is hitelesen beszél Koló pályájáról, kapcsolatukról. Vendégünk lesz még ezen az egyfajta közönségtalálkozón Kammerer Zoltán és Beé István többszörös olimpiai- illetve világbajnok kajakosok, aki az érdeklődőket a kiállításon vezetve a tablókon követhető versenyeken szerzett élményeikről is mesélnek.
A gyerekeknek persze adunk egy kis játék lehetőséget, nem csak nekik, a felnőtteknek is készülünk egy kis játékkal alkalomhoz illő nyeremények reményében.

Szeretettel várja kedves vendégeit ezen a napon egy kis közös emlékezésre a Lábatlani Sirályok SE!


[ 2013.06.28. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-