nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Sport / Lábatlani Sirályok / Hírek / Sirályok a Velencei tavon oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
október 2021
előre
Sirályok a Velencei tavon
15 versenyzőnk már július 4-én, vasárnap kora reggel Sukoróra indult, hiszen ők az edzőtábor előtt még részt vettek a Vidékbajnokságon.
A Duna nap forgatagát, és sárkányhajó versenyeit alig tudtuk kipihenni, máris újabb program várt a Lábatlani Sirályokra. Csupán egy nap állt rendelkezésünkre, hogy bepakoljunk mindent, ami 7 nap sátorozáshoz szükséges. 15 versenyzőnk már július 4-én, vasárnap kora reggel Sukoróra indult, hiszen ők az edzőtábor előtt még részt vettek a Vidékbajnokságon. Az időjárás nem volt éppen ideális, hol a viharos szél által korbácsolt hullámokkal, hol pedig az esővel kellett megküzdenie a gyerekeknek a rövid időre fel is függesztett viadalon.
Mégis mindenki megtette, amire képes volt, született néhány reménykeltő eredmény, de mindenképpen éreztük, hogy szükségünk van arra a hat napra, amit edzéssel töltünk ezen a remek vízi pályán. Egy bronzérmet azért sikerült szereznünk Keserű Norbertnek köszönhetően, aki az óriási hullámok között az újoncok mezőnyében ügyesen egyensúlyozta végig a 2000m-es távot.
A verseny még véget sem ért, mi már felállítottuk sátrainkat, így sikerült még a nagyobb zápor előtt tábort vernünk. Mire a legkisebb versenyzőink látványos 4x500m-es váltójára sor került, már mindegy volt, hogy hajóban, vagy a parton tartózkodtunk, mert csurom vizes volt mindenki. Az Ambrus Judit, Hacsa Adrienn, Király Patrik, Styecz Barna összeállítású négyesért mégis érdemes volt a vízparton ázni, ügyes versenyzéssel, a dobogóról épp csak lecsúszva, a negyedik helyen értek célba.
A fáradt csapat az éjszakáját már a szeles tóparton, sátrakban töltötte, és reménykedve várta a reggelt, valamint a táborozók másik felét, hátha hozzák a jó időt. Így is lett. Mire hétfőn délelőtt mind a 32 gyerek és 10 felnőtt kísérő megérkezett, a napocska is erőre kapott, fokozatosan emelve a hőmérsékletet. Így aztán tervezett rend szerint tölthettük napjainkat. Az ébresztő után 3km futás, majd reggeli- délelőtt edzés, fürdés- ebéd a Tekergő étteremben-újra fürdés- délután edzés, vacsora- filmvetítés. Minden napunk így telt, mégis mind másképp. 8 sportolónk a szombati versenyére készült, ahol célba dobás, húzódzkodás, futás is szerepelt a versenyprogramban, a kajakozás mellett. A szomszédunkban sátorozó Építők versenyzőivel még egy próbaversenyt is rendeztünk. Már itt látszott, érdemes volt a rengeteg gyakorlás, nagyon ügyesek voltak sirálypalántáink. A nagyobbaknak lehetőségük volt új hajók, új párok kipróbálására, csupán arra kellett figyelni, hogy minél többet lapátoljanak, gyűjtsék az izzasztó kilométereket. Izzasztó, mert a kezdeti ősziesnek tűnő idő után, szerdán már rekordokat döntögetett a hőség, ami szombatra szinte elviselhetetlenné vált.
Július 9-én, szombaton rendezték az Eszkimó Indián Játékok elnevezésű versenyt Sukorón, ami éppen illeszkedett az edzőtáborunk programjába. A verseny forgatókönyve az idei évben megváltozott. Célba dobással és húzódzkodással értékes másodperceket lehetett szerezni, ami meghatározta a futás indítási sorrendjét. Az 1000m-es futószakasz teljesítése után gyors vízre szállással indult a kajakos szakasz, amibe még egy szlalom pálya is bele került. A verseny sokkal izgalmasabbá és látványosabbá vált a változtatásokkal, hiszen így a befutás sorrendje a verseny végeredményét is jelentette egyben.
Sokat gyakoroltunk, reménykedve a jó szereplésben. A kajakos utánpótlás mezőny 9-13 éves több mint 400 rajthoz álló gyerekének erős mezőnye várt ránk. A fiúknál mind a 4 versenyzőnk a középmezőnyben végzett: Tóth Patrik 15., Király Patrik és Styecz Barna egyaránt 12., Schrenk Máté 9. helyen ért célba. Lányaink még ennél is jobban szerepeltek, Ambrus Judit bronzérme mellett Vámos Anna 7. és Molnár Viktória 8. helyezése is kiemelkedő teljesítmény. Ebben a korosztályban a csapatverseny jó eredményében is reménykedhettünk, Hacsa Adriennel kiegészülve a 4 lány remek szereplése bizakodásra adott okot. Amikor azonban a hangszóróból meghallottuk, hogy a csapatverseny győztese a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület, még a szavunk is elakadt. Megszereztük végre az első országos bajnoki címünket! Szép volt lányok!

Összességében nagyon fárasztó, de eredményes hetet töltöttünk a Velencei tó partján, köszönjük a segítő felnőtt Sirályoknak a gondoskodást és a sok-sok segítséget!

Schrenkné Simon Ildikó

[ 2011.08.02. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-