
Lábatlan Anno
Sziklafal projekt Nyergesen

Október végére stabilizálják az omladozó sziklafalat Nyergesújfalun
Korábban:
Információt adnak a nyergesi sziklafal projektről
Korábban:
Megkezdődött a partfal projekt Nyergesen
Megkezdődött a 10-es főút melletti sziklafal stabilizációja Nyergesújfalun. A város önkormányzata korábban az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretében nyert több mint 206 millió forintot a kivitelezésre. A projekt összköltsége 242 millió forint, melyhez 36 milliót önerőt biztosít a város testülete. Az út fölé magasodó sziklafal az elmúlt időszakban rendszeresen pergett, az omladék rázuhant az alatta lévő kerékpárútra és a 10-es főútra, veszélyeztetve a közlekedést. A beruházás keretén belül mintegy 360 méter hosszú szakaszon a sziklafal felső részét horgonyokkal rögzített acélhálózással látják majd el, szervízút épül és növényeket is telepítenek a helyszínen. A kivitelezés várhatóan október végén fejeződik be.
Korábban már alkalmaztak lőtt betonos technológiával végzett felújítást a partfalnál, most második lépésként az úgynevezett partfalnyeséssel mintegy 6000 köbméter földet és követ szeretnének eltávolítani az oldalból, majd horgonyzással kerítést, illetve hálót fognak kihúzni a területen. A partfal tetején árkot ásnak a szakemberek a csapadék megfelelő elvezetése érdekében, valamint parkosítanak is majd a Sánchegyen.
Forrás: www.kekduna.hu
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.



