nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Egyházi hírek / Táncház a gyülekezeti teremben oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
március 2021
előre
Táncház a gyülekezeti teremben
Egy éves történetünk alatt ez volt az ötödik alkalom, amikor kicsik-nagyok összegyűltünk, és a néptánc, népzene segítségével éreztük az összetartozást
A lábatlani református gyülekezet közösségi termében november 13-án, vasárnap délután ismét egy nagyon jó hangulatú táncházat szerveztünk a Forest Papír Zrt. támogatásával. Bodrogai Ferenc ügyvezető igazgató úrnak ezúttal is szeretnénk kifejezni köszönetünket jóindulatáért, támogató szándékáért.
Egy éves történetünk alatt ez volt az ötödik alkalom, amikor kicsik-nagyok összegyűltünk, és a néptánc, népzene segítségével éreztük az összetartozást, összefogást, az igazi, szerető közösség erejét.
Úgy gondolom, nagyon nagy szükség van erre, hiszen manapság a legtöbb helyen széthúzásról, meg nem értettségről, fásultságról hallhatunk. Ezeken az alkalmakon érezzük az egymáshoz tartozást, hiszen megtanuljuk elfogadni a másik embert, hibáival, erényeivel együtt.
Rendszerint a helybeli lelkész, mint házigazda köszöntésével veszi kezdetét az összejövetel. A köszöntést követően versek hangzanak el, vagy egy rövid szakaszt olvasunk fel a Szentírásból. A legutóbbi alkalmon Tóth Fruzsina olvasta fel Pál apostol leghíresebbnek tartott szavait a korintusi levél Szeretet-himnuszából.
Ezután felcsendül a zenekar csodálatos játéka, mely a sokszínű magyar népzene világába vezet minket. A zenekar tagjairól, összetételéről Kisgyőri Krisztián gondoskodik, akinek köszönettel tartozunk sokrétű segítségéért.
Amíg a kicsinyek gyakorolják a magyar néptánc elemeit, a felnőttek elbeszélgetnek, rég nem látott ismerősök találkozhatnak egymással. Természetesen az apukák, anyukák, vagy akár a nagymamák, nagypapák is bekapcsolódhatnak a tánctanulásba, melyet Jánosi Ágnes vezet nagy türelemmel és szakértelemmel. Amikor már belefáradtunk a sok mozgásba, Végh Zsuzsika népdalokat tanít nekünk, amit szintén mindannyian élvezünk, és értékelünk.
Az ilyen alkalmak természetesen csakis közösségi összefogással jöhetnek létre. Nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akik zsíros kenyér alapanyagról, süteményekről, pogácsáról, ásványvízről, üdítőitalról gondoskodnak. Az ő segítségüket is értékelnünk kell.
Ha szeretném összegezni eddigi táncházaink hangulatát, közösségépítő és megtartó erejét, azzal a mondattal tudnám jellemezni, amit Pál apostol írt a Szeretet-himnuszban:

„most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”
Azt kívánom, hogy az Úr Isten adjon mindannyiunknak továbbra is sok-sok erőt, kitartást értékeink őrzéséhez, közösségünk formálásához.

Darányiné Csonka Valéria


[ 2011.11.15. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-