
Lábatlan Anno
Újból beomolhat a bánya a szakemberek szerint

A cementgyár termelése egyelőre nincs veszélyben.
Mint megírtuk, a Holcim Hungária Zrt. lábatlani cementgyárának mészkövet adó Bersek-bányában a sok esőtől fellazult a talaj, partfal omlott le. A szakemberek első véleménye szerint újabb omlások is bekövetkezhetnek, a terület életveszélyes.
– A bányában most először fordult elő földcsuszamlás a hosszú esőzések következtében. A helyreállítással kapcsolatban egyelőre nem tudunk részletes adatokkal szolgálni, mert további geológiai vizsgálatok vannak folyamatban – mondta el érdeklődésünkre Chris Nilsen gyárigazgató, majd megtudtuk tőle azt is, hogy a cementgyár termelése egyelőre nincs veszélyben, a meglevő készleteiket használják fel.
Dolgoznak a helyreállítás előkészítésén. A bányaterületen belül a veszélyes szakaszhoz vezető utakat lezárták, a szakhatóságokat, a környező települések önkormányzatait, illetve a lakosságot tájékoztatták a történtekről, illetve a veszélyről.
Fenyvesi Károly
Forrás: www.kemma.hu



