Lábatlan Anno
Útlezárás-Lábatlanon is

Figyelem!
Tiltakozás a 10-es út megnövekedett forgalma ellen
Félpályás útlezárást tartunk 2008. július 4-én, pénteken, Lábatlanon, a Piszkei Papírgyár bejárójától a Süttő helységnévtábláig. Gyülekező a lábatlani művelődési ház előtti parkolóban, 14:30-kor. Várjuk azokat, akik egyetértenek ezzel a figyelemfelkeltő akcióval, és változtatni akarnak a jelenlegi, életminőséget rontó állapotokon!
A szervezők
Korábban:
Félpályás útlezárással tiltakoztak június 27-én délután egytől három óráig a nyergesújfaluiak az elviselhetetlen forgalom miatt. A demonstrálók ötven autóval torlaszolták el az utat, szerintük ugyanis mára tarthatatlanná vált a helyzet.
Egy órától háromig a 10-es úton Nyergesújfalu irányába közlekedő autósok komoly forgalmi dugókra számíthattak, az ott élők ugyanis félpályás útlezárást tartottak a szerintük elviselhetetlenül megnövekedett forgalom miatt. A polgármesteri hivatal adatai alapján 2004-ben naponta 7100 gépjármű haladt el a 10-es út nyergesi szakaszán, ez a szám viszont 2006-ra már túllépte a tizenháromezret, sőt a demonstráció szervezőinek becslései szerint 2008-ra megduplázódott, a forgalom nagy részét ráadásul a kamionok teszik ki. A félpályás útlezárás megszervezésében a polgármester és a jegyző is segítséget nyújtott, mivel évek óta hiába kérik az illetékes hatóságoktól az út forgalomcsillapítását. A nyergesiek elképzelése szerint, hogy a megnövekedett forgalmat súlykorlátozással és a környékbeli gyárak, vagy a kormány pénzéből megépített elkerülő utakkal lehet csökkenteni.
A nyergesújfaluiak kezdeményezéséhez Lábatlanon és Süttőn egy-egy civilszervezet csatlakozott, melyek a két településen a két következő pénteken, július 4-én, illetve július 11-én szintén félpályás útlezárást tartanak.
forrás: www.hidlap.net
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.




