Kedves Internetezők!
Veszélyes vírus terjed az interneten. Eddigi ismereteink szerint mailben, képeslapok útján terjed. Ha a levelei között ismeretlen helyről érkezőt talál azonnal törölje! Lehetőség szerint ne nyisson meg egy linket sem amely képeslapra hivatkozik! Microsoft jan. 10.-re igéri a frissítést.
Ha sikerül megoldást találni, azonnal jelezzük itt.
Vírushiradó weblapjáról:
Tegnap este adtunk hírt az első WMF féreg megjelenéséről, mely az MSN Messenger azonnali üzenetküldő program segítségével kezdett el terjedni. Ma reggel pedig megjelent az első e-mailes féreg is, mely minden bizonnyal sokkal szélesebb körben fog fertőzni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Windows WMF sebezhetőség kihasználására már három különféle kód (exploit) terjed a neten - a Microsoft részéről pedig mindeddig nem érkezett javítás.
Az új férget Happy New Year tárgyú e-mailekben spammelték szét, melynek melléklete tartalmazza a sebezhetőséget. A csatolt fájl a HappyNewYear.jpg nevet viseli, a képet megnyitva, vagy akár csak a lementett képet tartalmazó mappát tallózva megtörténik a fertőzés, ezért az azonnali törlést javasoljuk. A fertőzés során a kártevő letölt egy hátsóajtó programot, majd el is indítja azt, így kiszolgáltatottá téve a rendszert támadók számára.
Jelen pillanatban több száz millió sebezhető számítógép található a világhálón, ezért igen fontos a józan, megfontolt internetezés. Minden bizonnyal sok felhasználót fog csábítani az újévi üdvözlés, semmi esetre se dőljünk be a cselnek!
[
2006.01.06.
]
A törlés használata
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.
Hozzászólások
Nincsenek még hozzászólások!
Új hozzászólás