Az "Együttműködés határok nélkül-Partnerség a jobb határátkelés érdekében" című programban Lábatlan és Karva önkormányzata vesz részt.
Felvétel: ww.rtve.hu
Indul a könnyebb határátkelést célzó projekt Lábatlanon
Az "Együttműködés határok nélkül-Partnerség a jobb határátkelés érdekében" című programban Lábatlan és Karva önkormányzata vesz részt. A nyitókonferenciát csütörtökön (január 20.) délelőtt 10 órától tartják a lábatlani Gerenday Közösségi Házban. A résztvevőket Dr. Völner Pál Infrastrukturális Területért Felelős Államtitkár, fővédnök köszönti, majd Dinnyés István Lábatlan, illetve Duka Gábor Karva polgármestere mond ünnepi beszédet. Az érdeklődők a projekt ismertetése előtt megtekinthetik a két település bemutatkozó diaporáma előadását is. A rendezvényt turisztikai előadások zárják. A projekt a Magyarország Szlovákiai Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 című pályázat keretében valósul meg.
Előadások:
- A dunai hajózás lehetőségei Budapest és Pozsony között (Előadó: Spányik Gábor, a MAHART LOG Kft. vezetője)
- Ister-Granum Eurorégió bemutatkozása
- Az öko-, zöldturizmus térségi lehetőségei (Előadó: Czumpf Attila, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Gerecsei Tájvédelmi Tájegységének vezetője)
- Duna Stratégia (Előadó: Prof. Dr. Rechnitzer János DSc. Széchenyi István Egyetem)
- Borturizmus (Előadó: Teller Péter, Gerecse Borbarát Egyesület elnöke)
- Kerékpáros turizmus és lehetséges kapcsolatai (Környey Balázs, Lorschy András)
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.