Lábatlan Anno
XXV. Tatai Minimaraton

Erős Gábor és Balogh Barbara voltak a leggyorsabb megyei futók
Közel volt, de végül nem lépték át a bűvös húszezres részvételi határt a 25. minimaratonon.
A hét végén immár 25. alkalommal rajtoltak el a Tatai Minimarathon elnevezésű futóverseny résztvevői. Az 1984-ben útjára indított tömegsportrendezvényen eddig csaknem húszezren vettek részt, a bűvös szám eléréséhez 831 indulóra lett volna szükség. Ennyi sajnos nem jött össze, 683-an álltak a startnál, hogy teljesítsék a 14 kilométeres távot, azaz 148 futó hiányzott a szép kerek szám eléréséhez.
Sebaj, nem ez számított, hanem a sport, a mozgás maga és a jó hangulatú futás, amelynek útvonala a vizek városának legszebb részein vezetett át. Az eseményhez kapcsolódóan először rendezték meg az Utcai Görkorcsolyaversenyt és Találkozót, amelyen már most több, mint nyolcvanan vettek részt.
A rekkenő hőségben, párás melegben pontban 16 órakor startolt el a mezőny, a hagyományokhoz híven vadászpuska durranásra, amelynek ravaszát Sáray László húzta meg. Előtte Michl József polgármester köszöntötte a futókat és a vendégeket, köztük a testvérvárosok képviselőit, akik nem csak vendégségbe jöttek, de a versenyen is részt vettek.
Itt voltak Aalkmarból (Hollandia), Gerlingenből (Németország), Pinczowból (Lengyelország), Bystrica (Szlovákia) és Arenzánóból (Olaszország) is, és természetesen az ország minden részéből. Öten, köztük három megyénkbeli futó – Héricz Gyula, dr. Répássy György, Ötvös Ferenc – valamint Fehér János és Maróti István mind a 25 versenyen részt vettek.
Az iramot a párás időben a legjobban a székesfehérvári Bogos Tamás bírta, ő lett az abszolút első. A hölgyeknél az olimpián is induló Kálovics Anikó szedte leggyorsabban a lábait, ő ért elsőnek a célba. A férfiaknál egyébként a legjobb megyei versenyző az esztergomi Erős Gábor lett, 7. helyen ért célba, alig megelőzve a tatai Avar Andrást. A nőknél dicséret illeti az oroszlányi Balogh Barbarát, aki 5. helyen futott be, nem sokkal megelőzve a szintén oroszlányi Kostyál Ágnest. A rendezők kiválóan, zökkenőmentesen bonyolították le a versenyt.
Forrás: www.kemma.hu
A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.
A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 8 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.




